Username [Taegyu]

7. Fejezet

–Jó reggelt!– köszönt Taehyun a fürdőben tartózkodó, fogatmosó Beomgyunak.

Taehyun épp egy szál törölközőben igyekezett az egyik zuhany alá, amikor Beomgyu csodálkozva megkérdezte tőle:

–Te szoktál zuhanyozni reggel?

–Igen.– válaszolt Taehyun paraszti egyszerűséggel.

–Várj, megyek én is.– indult meg Beomgyu vigyorogva Taehyun felé.

–Dehogy jössz. Elég volt a tegnapi.– ellenkezett Taehyun.

–Persze, csak viccelek.– nevetgélt Beomgyu.

Taehyun megforgatta a szemét és elkezdett zuhanyozni.

–Miért? Jobb lenne ha nem viccelnék?– ugratta őt tovább Beomgyu.

–Fogd már be!– parancsolt rá ingerülten Taehyun.

Beomgyu még nevetgélt egy kicsit, aztán közölte Taehyunnal, hogy megvárja őt, aminek Taehyun nem különösebben örült, mert jobb szerette volna egyedül végezni a dolgait, de mint ahogy tegnap, Beomgyu beleavatkozott. Öt perc elteltével Taehyun kivánszorgott a víz jóleső sugarai alól és szúrósan Beomgyura vezette a tekintetét. Be kellet vallani, még mindig mérges volt a tegnap történtek miatt rá. Mindenesetre megállapította magában, hogy eszméletlenül bátor a szobatársa, a normálisnál erősen eltérően, már-már rossz irányba. Sokkal inkább mondhatnánk, hogy borzasztóan merész. (Vagy egyszerűen csak teljesen meggondolatlan.)

–Bocsi, Taehyun. Nem szerettelek volna kellemetlen helyzetbe hozni, de nagy hirtelen nem tudtam mit csináljak. De valld be, azért nem volt olyan rossz a társaságomban fürdeni.– kuncogott Beomgyu.

–Bocsánatot kérsz, aztán elrontod ezzel. Kérlek, fogd vissza magad!– kérte Taehyun már a témába belefáradva.

–Jó. Normális leszek.– mosolygott Taehyunra Beomgyu.

Taehyun bólintott, és visszaindult a szobájukba. Azt a pár métert megtéve a fejét csóválta, hogy most mégis miért ilyen förtelmesen idegesítő Beomgyu. Mindig normális vele és másokkal is, de ez most rendesen felidegesítette Taehyunt. Morcosan lépett be a helyiség ajtaján, hogy felöltözzön és mehessen elfogyasztani a reggeliét. Frusztráltan a táskájába kutatott, a megfelelő darabokért. Egy barna nadrágot, egy fehér póló társaságában öltött magára. Amikor törölközőjét ledobta az ágyra észrevette, hogy ott árválkodik egy boríték. Újra egy rejtelmes papír, amiről nem tudta, hogy mily szép szavakat rejthet ismételten. Azonnal Osztálytárs9 lebegett a lelki szemei előtt, érezte, hogy tőle való. A borítékot gyengéden felnyitotta és kivette a benne lévő papírt. Látta, hogy kis részekre van bontva az iromány, ebből arra következtetett, hogy ez egy vers. Elkezdte olvasni:

"Megbolondít a szerelem,
De én még mindig Taehyunt szeretem
Elbűvöl mosolyának vidámsága
És szemének csillogása.

Szeretném ha ő is szerethetne,
De nem tudja, ki a szeretője.
Néha csak gyönyörködök arcában,
Szépsége már arcátlan.

Egyszer úgy fog szeretni, mint én őt,
Szerelmem csak egyre nőtt és nőtt.
Remélem tudja mennyire kedvelem,
Még ha titkos is a kilétem.

–Osztálytárs9"

Taehyun a meghatottság érzésével ült le ágyára. Elképesztően gyönyörűen fogalmazta érzéseit bele ebbe a rövid kis versbe Osztálytárs9. Mintha a szerelem hevessége folytán érzelmeit már egy levélben kevés volna leírnia, ezért versbe foglalja. Egy olyanba, ami hosszú idők kétségeit és érzéseit gyűjti magába. Taehyun a meghatottságtól, az őrömtől és a szomorúságtól, hogy nem tudja, hogy ki ez az ember, aki ilyen szép szavakkal tudja őt illetni, egy könnycsepp gördült le arcán. Nem volt ez negatív, leginkább a boldogságától sírt. Eme vers az imént egy nagy teret töltött be a szívében. Érezte, hogy megtelik boldogsággal és most senki se tudja letörni ezt a jókedvűségét, ugyanis ez nem egy egyszerű boldogság volt. Mélyen, nagyon mélyen meghatotta a vers, tán még jobban, mint a levél, pedig az is gyönyörű volt. Csak ült az ágyán és folytak a könnyek a szeméből. Csak nem akart már abbamaradni, patakokban csurdogáltak végig a könnycseppek az arcán és egy-kettő már rácseppent a versre. Hiába vett magán óriási erőt, hogy ne sírjon, visszanézett a versre és könnyei újra és újra kibuggyantak a szeméből. Mire sikerült egy kicsit magához térnie, addigra Beomgyu visszaért az ebédlőből, ahol a reggeliét fogyasztotta el.

–Miért nem jöttél reggelizni?– kérdezte, aztán meglátta Taehyun ábrázatát.–Jézusom! Mi a baj?– ült oda Beomgyu Taehyun mellé.
Taehyun felmutatta a papírt, aztán azt visszacsúsztatta a borítékba.

–Ki utálkozik benne ennyire, hogy így elszomorodtál?– kérdezte Beomgyu kíváncsian, de azért még együtt érzően.

–Senki sem utálkozik, épp az ellentéte, de nem mutatom meg, mert nagyon személyes.– mosolygott egy picit Taehyun.

–Szóval így meghatódtál?– vonta fel Beomgyu a szemöldökét.– Elolvashatom? A levelet is megmutattad.

–Nem. Semmiképp sem. Ez úgy érzem, hogy méginkább csak rám tartozik és ennek az írójára.

–Oké. Csak azt áruld el, hogy mi van benne!– kérlelte Beomgyu Taehyunt.

–Egy vers. Egy szerelmes vers.– tartott egy kis szünetet.– De elég, ha ennyit tudsz.

–Nem lehet semmi az a vers, ha így meghatódtál rajta. Mindenesetre én is örülnék, ha nekem írnának verset, nagyon felemelő érzés lehet.– mosolygott Beomgyu Taehyunra.

–Az.– vigyorgott Taehyun elemelkedve a valóságtól.

Szíve maximálisan megtelt boldogsággal, úgy érezte, hogy a fellegekben jár. Ült Beomgyu mellett gondolataiban merengve. S már megint jöttek azok a gondolatok, hogy ki lehet ez a csodálatos ember. Taehyun ránézett Beomgyura és félénken nekiszegezte a kérdést:

–Beomgyu, szerinted ki Osztálytárs9?

–Sejtésem sincs. De abban biztos lehetsz, hogy nagyon szeret, mert az a levél az valami elképesztő volt. Gondolom a vers is nagyon szép, de ha nem szeretnéd megmutatni...

–Beszéltél valakinek a levélről?– kérdezte Taehyun gyanakvóan.

–Nem, és nem is fogok.

–Akkor jó. Azt se mondd el senkinek, hogy egy szerelmes verset írt nekem valaki, kérlek!

–Rendben.– Beomgyu egy nagyobb levegőt véve folytatta a mondanivalóját.– Nekem is volna egy kérésem.

–Mi lenne az?– kérdezte Taehyun megrémülve.

–Bocsáss meg nekem a tegnapi miatt! Nagyon bánt, hogy haragszol rám. Szeretném, ha továbbra is jóban lennénk.– mosolygott rá Beomgyu lágyan Taehyunra.

–Rendben, megbocsátok, de azt nem ígérem, hogy el is felejtem a történteket.– nézett le a földre Taehyun.

–Azt nem is kérhetem.

Beomgyu kisvártatva megkérte Taehyunt arra, hogy menjen le reggelizni, mert sok mindent fognak még csinálni aznap. Taehyun amikor leért az ebédlőbe megpillantotta Soobint és Hueningkait egy asztalnál ülve. Nem is tétovázott, megragadta a reggelijét és leült melléjük. Hueningkai ismételten egy jól megrakott szendviccsel üldögélt, míg Soobin egy kicsi műzliszeletet majszolt.

–Taehyunie!– üdvözölte őt boldogan Soobin.– Ma este megyünk moziba.

–De jó. És mit nézünk meg?– érdeklődött Hueningkai.

–Őszintén, fogalmam sincs, de valami régi filmet.– vonta meg a vállát Soobin.

–Az szuper, szeretem a régi filmeket. Legalább valami horror?– kérdezte Taehyun.

–Mondom, nem tudom.– idegeskedett Soobin.– De nem hiszem, hogy horror, mert azt nem mindenki bírja.

–Kár.– zárta le a beszélgetést ezzel Taehyun.