Egy kislépés

11 3 1
                                    

Egész nap folytatták útjukat a fekete ég alatt a régi főváros felé. Akkor nem esett, de szinte esti félhomály fedte a tájat a tömött felhők miatt, eleinte alig hatoltak el hozzájuk a kósza fénysugarak. Ward határozott tempóval vezette őket, mielőbb el akarta érni az autópályát, ami Csillagfényfokra vezetett. Persze szigorúan Bastion lelkére kötötte, hogy szóljon, ha nem bírja a menetet. Az úgyis mindegy, hogy egy vagy két nappal később érkeznek meg a fővároshoz.

Ahogy haladtak, elvarázsolta őket a maga lenyűgözőségében a táj. Az egyik ki tudja mióta nem használt fejhajón felfelé kaptatva nyílt igazán pazar kilátás az alattuk elterülő lankákra. Ahogy kiemelkedtek a mezők síkjából, minden szikla, minden zöld, minden rom- és árokmaradvány felfedte magát a szemük előtt. Akkor érezték csak igazán jellegtelenül aprónak magukat. Onnan, a felhajtó töredezett betonjáról aztán fejedelmi kilátás nyílt az eshtadoni síkság végeérhetetlen smaragdzöld vidékeire. Különösen sejtelmes lett a táj a felszakadozó felhők rései közt átszűrődő napsugarak fényében.

Amikor nagyjából kitisztult az ég, a hirtelen visszatért éles fényben igazán messzire el lehetett látni. Szétszórtan a síkságon közelebb-távolabb falvak és városok látszottak, legtöbbüket fal vette körül, megközelíthetetlennek tűntek. A látóhatár szélén derengve feltűnt Csillagfényfok is a maga robusztusságában. Persze addig elrettentően hosszúnak és végérhetetlennek tűnt az út. Gyalog meg majdnem leküzdhetetlennek érződött az a távolság.

Ahogy fölfelé haladtak, szinte szavukat szegte a csodálkozás az autópálya bonyolult szerkezetét látva. Legalább olyan lenyűgöző mérnöki csoda volt, mint a Nagy Acél-híd. Két monumentális szintből állt. Az alsó – amit szintén hatalmas betonpillérek tartottak meg a föld felett –, a vasúti közlekedésre készült. Ahogy felfelé kaptattak, a sínek az eltelt idő ellenére is jó állapotúnak tűntek.

Ward elmondta, hogy az autópályát a régi mágusok építették, Bastion ezt annyival egészítette ki, hogy ők állítólag sokkal hatalmasabbak voltak, mint az új korok mágusai. Az ő hatalmuk alig fakult, emiatt áll ellent ilyen jól az időjárás és a másfél évszázad majd' minden viszontagságának ez az út. A síneken elhagyatott magányban egy-két rozsdamarta szerelvény állt csak, valószínűleg ezeket nem tudták, vagy nem akarták arrébb mozdítani az itt maradottak. A vagonokat viszont nem védte mágia az enyészettől. Ablakaik betöredeztek, a festék pikkelyesre hólyagosodott a testükön. Szomorú látványt nyújtottak a felső szint rájuk vetett félhomályában.

Ward elgondolkozott azon, hogy talán inkább át kellene mászniuk a vasúti szintre, és takarásban ott folytatni az útjukat. De tartott attól, hogy a fölső szint miatti plafonból kövek és törmelék szakadhat a nyakukba. Hiába tűnt jó állapotúnak a szerkezet, nem bízott benne. Arról nem is beszélve, hogy Csillagfényfokig nem nagyon lehetett volna lejönni a vasútiszintről. Ez is elővigyázatosság volt a régiek részéről; a vonatokon érkezők a főváros meghatározott pontjaira futottak be tökéletesen ellenőrzött körülmények köztött. Ellenben az autós szintet a síkság városainak jobb összeköttetése miatt több helyen szakították meg fel- és lehajtók.

Hogy jobban el tudják ütni a gyaloglással töltött idő monoton óráit, menetelés közben Ward mesélt nekik a régi kontinensről, arról, amilyen tizenöt évvel ezelőtt volt, amikor még ő is itt élt. Elmondta nekik, hogy bár messziről belátható, mégis az autópálya a legbiztonságosabb út a volt fővárosba, mert messzire elkerüli a régi kontinens városait. Ezek a városok a felbomlás óta önellátásra rendezkedtek be, és más nem érdekelte őket, csak a saját megélhetésük. A települések csak akkor érintkeztek, ha valamilyen cserekereskedelem miatt feltétlenül szükséges volt.

A városok inkább az őket közvetlenül összekötő utakat használták, és tartották a fenthatóságuk alatt. Azokat figyelték, azokat barikádozták el falaikkal, hogy busás vámot fizettessenek a használni vágyókkal. A lassanként erődökké alakuló településeknek így nem kellett tartania semmilyen fenyegetéstől, csak Csillagfényfok rendfenntartóitól. Ők sokkal komolyabb fegyverekkel rendelkeztek, mint a városok, őket a falak sem tudták volna tartósan kint tartani őket. Sőt, a súlyos veszteségeket elkerülendő, őket okosabb volt önszántukból beengedni.

Három Lépés I. - A történelem határánWhere stories live. Discover now