Három Lépés I. - A történelem határán

Haditudósítások és egyebek

Loire miután Ward nem jött reggelizni, és máshol sem futott össze vele a hatalmas házban, úgy döntött, hogy megnézi az egyetlen helyen, ahol lehet. A szobájában. Eddigre már órák teltek el, Luther is elment valahova, egész pontosan kiviharzott a villából, amikor a lány az étkezőben ülve utoljára látta. Annak ellenére, hogy a komornyikot és a testvéreit leszámítva egyedül maradt a hatalmas épületben, óvatosan somfordált fel az emeletre. Maga sem tudta, hogy meglepődjön-e, amikor Ward szoba ajtaját nyitva találta.

Bizonytanul állt meg a küszöbön és lesett be. Bátyja az ágyon ült, egy vastag mappával a kezében. Loire nem szólt semmit, csak belépett a szobába, és továbbra is némán – magához híven tökéletesen furcsán –, lehuppant mellé. Ward döbbenten pillantott rá, de ő sem szólalt meg. A vért már rég lemosta az arcáról, szerencséje volt, nem dagadt fel igazán, kicsit vöröslött, de ha valaki nem kereste, nem volt feltűnő az ütés nyoma.

– Mit csinálsz? – kérdezte Loire, amikor úgy érezte, kezd kényelmetlenül rájuk nehezedni a csend.

– Csak... – Ward nem nézett az irányába. – Amiről éjjel beszélgettünk. Eszembe jutott pár dolog.

– És előszedted azokat az ősrégi cikkeket? – pillantott a mappába Loire.

Emlékezett, hogy a másik egy időben mindent gyűjtött, ami Lutherről szólt. Mert az Első Tacticus nemcsak az apja lett, hanem a bálványa, példaképe is. Bastion mindig kinevette ezért, mindig is érzelgős hülyeségnek tartotta a cikkek gyűjtését. De Ward kedvét nem tudta elvenni, akárhányszor nevetett is rajta.

– Elő – vigyorodott el kínosan a fiú. Biztosan neki is eszébe jutottak öccse megjegyzései. – Tudod, sokáig azt gondoltam, hogy ez az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Azt hiszem, ezek a cikkek csak még valóságosabbá tették azt, amit nem mertem elhinni.

– Hát ez kifejezetten nyálas – mosolyodott el Loire, de a hangjában nyoma sem volt gúnynak. Ha valaki, hát ő értette, hogy miért érez úgy Ward. Sokszor ő maga sem merte elhinni, hogy a fiúk mellett jutott neki hely.

– Ne csináld már! – lökte meg húgát finoman a vállával. – Bastion szokott így beszélni.

Loire nem mondott semmit, csak kinyújtotta a nyelvét válaszként a bátyjára, aki tett egy olyan mozdulatot, mintha bal keze mutató és hüvelyk ujjával össze akarná csípni a lány nyelvét.

– Fúj! Ne légy gusztustalan! – tiltakozott Loire, majd gyorsan eltakarta a száját a tenyerével, attól tartva, hogy Ward nem tett le a próbálkozásról.

Ő jót nevetett ezen, és annyiban hagyta. Egymás cukkolása közben észre sem vette, hogy önkéntelen mozdulatokkal továbbra is lapozgatja a különböző újságokból kivágott cikkekkel telepakolt mappát.

– Az mi? – bökött hirtelen az egyikre Loire. – Megnézhetem?

– Persze – vette ki a lapot a többi közül Ward, kissé meg volt hajtogatva, hogy ne lógjon ki a mappából. Átnyújtotta a lánynak, aki azonnal olvasni kezdte.

A modern világ legsokkolóbb tragédiája?
A Salva Scientia-i delegáció tragédiája Abundancia fővárosában, Moeniában

Borzalmas robbanás rázta meg tegnap a reggeli órákban Moeniát, Abundancia fővárosát. Az első pokolgépek délelőtt fél tíz körül robbantak. Majd az azt követő órákban is többször hangzottak fel robbanások. Sokáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mi is volt a célpont, ugyanis a Palota negyed több pontján is helyeztek el robbanó szerkezeteket az ismeretlen támadók. A robbantás sorozatot mindezidáig egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára.

Szőrnyű tragédiák színhelyévé változott az eltelt egy napban az élelemtermő vidék, Abundancia fővárosa. Az, hogy mi volt a robbantások célpontja, egy pillanatig sem volt kérdéses, hiszen az előző nap vette kezdetét az északi vidékek megsegítéséről tartandó csúcstalálkozó Eshter és Salva Scientia megbízott követeivel.
Nem túlzunk azzal, ha azt állítjuk, hogy az eltelt évtizedek legnagyobb szabású követjárása valósult meg Moenia nagykövetségén, Eshter, Salva Scientia, Albion, Abundancia és Beatum delegációnak részvételével. Mióta elkezdődtek az egyeztetések, a helyi, illetve a teljes Új-Kontinensi lakosság élénk érdeklődése kísérte az eseményeket. Éppen ezért kiemelt  intézkedésekkel igyekeztek biztosítani minden résztvevő biztonságát.
A delegációkat rengeteg szimpatizáns, valamint egyet nem értő tiltakozó is követte. Annyi biztos csak a merényletet megelőző pár napból, hogy a város lélekszáma a többszörösére emelkedett, rengetegen töltötték az utcákon sátrakban, hálózsákokban az éjszakákat.
Éppen emiatt hatalmas volt a pánik az első robbanások után. Jelenleg nincs megközelítő adatunk sem a robbanás áldozatairól és esetleges túlélőiről. A mentés még mindig folyik, a Palota negyed a pusztítás mértéke miatt még jelenleg is megközelíthetetlen. A tűzoltók és mentőegységek olyan tempóban nyomulnak előre, amennyire az az adott helyzetben lehetséges. Viszont a szóvivőjük nem tudott semmi konkrét információval szolgálni arról, hogy meddig húzódhat el a folyamat.
Óvatos becslések és feltételezések szerint a Nagykövetség teljes egészében elpusztult, így a hatóságok a legrosszabbtól tartanak az áldozatok számát illetően. Eddig még senkit sem sikerült kimenteni a megfeszített munka ellenére sem.
Emiatt keserű kötelességünknek érezzük, hogy a helyi hatóságok felhívását is továbbítsuk. Akinek hozzátartozója tartózkodott a városban, és nincs híre róla, az azonosítás megkönnyítése érdekében juttasson el fényképet, és olyan tárgyat (fésű, fogkefe stb.), amiből a mágusok azonosítani tudják majd a személyeket. Ezeket a tárgyakat a kihelyezett SOS pontokra várják.

– Hihetetlen, hogy annyi idősen ilyeneket olvastál – adta vissza a cikket Loire, amikor elege lett a leírt borzalmakból.