Három Lépés I. - A történelem határán

Egy kislépés

A harmadik éjszaka pirkadt már, amikor a vonatok végre megközelítették Dōrt. A sínek állapota miatt az utolsó szakaszon lassabban haladtak, mint ahogy azt a Tacticusok tanácsa remélte, de még mindig a megjósolt időn belül voltak. Mielőtt lassítani kezdett a szerelvényük, Ward üzenetet kapott a kommunikátorán. Állítólag az elől haladó vonatok ismeretlen okok miatt kisiklottak. Jó eséllyel valami varázs-csapdára futottak, de ez nem is volt lényeges, csak az, hogy neki tisztként utasítást kellett adnia a vonat elhagyására. Kidugta a fejét az ablakon, hogy felmérhesse az állapotokat. Már látszottak Dōr fehér falai.

Vörösben fénylettek azok a falak, ahogy vörösen lángolt az ég és a teljes láthatár is. Ward nem is tudta eldönteni hirtelen, hogy a nap lobbantotta így lángra a horizontot, vagy valóban tüzeket lát a távolban. Annyira magával ragadta a látvány, hogy észre sem vette, hogy az egyik kisiklott vonatból egy robbanás hatására hatalmas fém darabok repülnek szerteszét. Gellert kaptak az előttük haladó egyik vonat vagonján, és egyenesen a feje felé szálltak.

– Figyelj már te ökör! – kiáltott rá Espada, miközben berántotta Wardot az ablakon, a többiek számára teljes rejtély maradt, hogy hogyan vette észre a fém törmeléket, de gyorsasága lenyűgöző volt. Ahogy az is, ahogy ugyanazzal a levegővétellel sikerült letorkollnia is bátyját. – Ne legyél már ennyire Loire! Elég, ha csak az ő bőrére kell vigyáznunk, ne kelljen már a tiedre is!

Ward nem kérte ki magának a sem a hangnemet, sem a mondandót. Még úgy sem, hogy a repeszek nem voltak olyan közel hozzá, hogy kárt tehessenek benne. Viszont nem süvítettek el annyira távol sem, hogy ne kellett volna komolyan számolni a veszélyekkel, amit jelentettek. Magában ő is elismerte, hogy ez borzalmasan felelőtlen volt tőle. A jelenet szemtanújaként Loire nem szólt semmit, még csak kuncogni sem mert, az ablak előtt elzúgó repeszeket mindennek nevezte volna, csak viccesnek nem. Bastion is ekkor emelkedett fel ültéből.

– Na jó, fiúk-lányok – gyorsan felmérte, hány katonát tud elérni az erejével – azt hiszem, itt az ideje felvonni a védelmet.

Beleegyezően bólintottak, mind a hárman tudták, hogy a csatamezőn a legjobb esélyük azok a védő bűbájok, amit tőle kaphatnak. Bastion nem kért engedélyt, észrevétlenül levédett mindenkit, akiket elért a vagonokban és az összekötő folyosókon. Amennyire csak tudta, elengedte a hatalmát, hogy szétkúszhasson a vonaton, és a lehető legmesszebb kiáradhasson a többi szerelvény páncél vagonjaiban is. Igyekezett, hogy minél több katonának jusson az erejéből, nem tett kivételt a korábban kötekedő szomszédaikkal sem, nem volt érdeke, hogy bajuk essen.

– Készüljetek! – adta ki a parancsot Ward, ami mindenkinek szólt a vonaton. – Menjetek az ajtókhoz! – Vigyétek a teljes felszerelést! Ugranrunk kell, az előttünk levő vonat kisiklott, mi pedig hamarosan ráfutunk. Indulás!

Az utasítás futótűzként terjedt, senki sem állt ellen, mind az ajtókhoz sereglettek, és ahogy biztonságosnak tűnt a terep, sorra kiugrottak. Mielőtt három testvére sorra került volna, Ward még utánunk szólt:

– Tudjátok, mi a dolgotok! Ne ölessétek meg magatokat!

Loire ugrott elsőnek, de valahogy rosszul ért földet, mert azonnal felbukott, és átbucskázott egy kupac holttesten. Elszörnyedve tápászkodott fel, és az a morbid gondolat ütött szöget a fejében, hogy legalább puhára érkezett. Ahogy talpra ugrott, kirántotta a talárja övébe tűzött párbajtőröket, és futásnak indult a kapu irányába, miközben igyekezett biztonságos távolságra kerülni a kisiklásra kárhozhatott vonatoktól.

Mellette minden irányban a védő mágusok barikádokat emeltek a városkaput és falakat körülölelő fekete, halott földből. Miközben Loire egy ilyen mögé igyekezett, hogy annyira ne tegye ki magát az ellenséges tűznek, eszébe jutott, amit még régen tanult, hogy a dōri föld nem terem. Abban a pillanatban biztos volt benne, nem akarja tudni, miből van a halott, fekete föld. Minden igyekezete ellenére az a gyanúja támadt, hogy az előző világ hamvain taposnak, hiszen mindenki tudta, hogy a mostani világ egy régi, háborúban elpusztult civilizáció hamvain sarjadt ki, miután megjelent a mágia. A régi maradványain vívták ezt a csatát, hogy maguk is új réteg hamut tegyenek hozzá az ősihez.