Vallomások

19 5 2
                                    



– Hát haver, ez a nap nagyon nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Sajnálom. Én azt hittem, hogy ennél simábban fog menni, hiba volt ennyire megbízni a kémekben. Elbizakodott voltam, azt hittem, nem eshet bajunk. Különösen nem neked. Azt hiszem, csúnyán elszámoltam magam. De a jó hír az, hogy Espadának és Loire-nak egy haja szála sem görbült. Hallod? Ők teljesen jól vannak.
Jó munkát végeztél. Mire te megsérültél, Espada már bent volt a falon belül. Minket pedig Loire védett meg a halottakkal. Hát, öcsém, látnod kellett volna, biztos nagyon büszke lettél volna rá. Én legalábbis az voltam. Sosem gondoltam volna, hogy így helyt tud állni.
Viszont be kell vallanom neked még valamit... Nem tudom, mennyire emlékszel, mert eléggé szétcsaptuk magunkat aznap este... furcsa, hogy még nekem is sikerült... Tudod, amikor indulás előtt elmentünk abba a katonabárba, és megpróbáltalak rávenni, hogy beszélj Juliával...
Akkor rákérdeztél, hogy én nem szeretek-e valakit. Én persze hárítottam. Pedig... megmondhattam volna, hiszen úgyis tudod. Ki tudja mikor, de te már régen rájöttél. Nem tudom, miért nem hoztad soha szóba, de azt hiszem, hálás voltam érte. Én sem hoztam volna fel soha, de most, hogy minden ennyire bizonytalan, úgy éreztem, el kell mondanom.
Ahogy azt is, nem te vagy az egyetlen, aki rájött, hogy mit titkolok. Apa már az első pillanatban kiszúrta, talán még azelőtt, hogy én megfejtettem volna, mit is érzek. Hát, ha tudnád, mit kaptam tőle... Aztán azt hiszem feladta, mert egyszer csak nem beszélt többet róla, csak arra utasított, hogy soha senki nem szerezhet tudomást erről... De téged ezek szerint nem tudtalak megtéveszteni.

– Hát nem. És nekem mellesleg semmi kifogásom ellene.

– Basszus, te ébren vagy? – Döbbent csend. – És mióta?

– Mi az, hogy mióta? Szerinted hogy aludjon az ember, ha valakinek mellette be nem áll a szája?

– Akkor... hallottál mindent?

– Majdnem minden szót.

– Te jóságos ég...

– Nyugi, Ward, ahogy mondtad, már úgyis tudtam.

– Apa ki fog nyírni...

– Már meg ne sértselek, de azt hiszem, kicsit több jogom van ebben a kérdésben véleményt formálni, mint Luthernek – hatalmasat ásított. – Egyébként is, ahogy megmondtad évekkel ezelőtt én vagyok az ikertesó. Ki mástól kérhetnél engedélyt?

– De... apa azzal érvelt, hogy ez nem helyes, hiszen mégiscsak testvérek vagyunk.

– A legjobb négy testvér és a legjobb csapat vagyunk a világon. De csak Loire és én vagyunk valóban testvérek. Te is tudod. Szóval én áldásomat adom rátok. – Majd szinte félálomban folytatta – De ha csak egyszer is megbántod, én... ki foglak nyírni. Legalábbis megpróbálom...

Három Lépés I. - A történelem határánWhere stories live. Discover now