Három Lépés I. - A történelem határán

Egy kislépés

Ward a megbeszélt találkozó helye felé lépdelt, már régen besötétedett, csillagtalan volt az éjszaka. Alig látott valamit, ahogy előre haladt. Csak az ideiglenes és a tiszti szállások adtak némi fényt. De mire a város sziklafalba torkolló végéhez ért, már ezek a fények is elhaltak. Innen egy keskeny szurdokon át vitt az éles kövekbe mart út a hegyek közé, ezen kellett először keresztül jutniuk.

Ahogy megállt a szurdok bejárata előtt, felnézett a fekete sziklákra, nem sokkal tűntek kevésbé áthatolhatatlannak, mint az éjszakai égbolt. Aznap a Hold egyáltalán nem látszott, és a csillagok is fakón pislákoltak. Amíg a többieket várta, a csillagképeket kémlelte, amik útmutatásként szolgáltak a régieknek.

Közben igyekezett megigazgatni magán egy kissé a mágiaálló mellényt, hogy ne törje annyira a lapockáját a menet-felszereléses hátizsák alatt. Most kezdte csak érezni, hogy az előző napi kemény igénybevétel hatására mennyire felsértette a fém vért és a hátizsák folyamatos súrlódása a hátát. Már csak ezért sem akarta, hogy a hegyek közé vértben menjenek. És mert ismerte a sziklák közt uralkodó klímát, kibírhatatlan lett volna, ha még azokat a fém katlanokat is magukra aggatják.

Az összes megmaradt felszereléses vagont áttúrta még délután, hogy mindenkire találjon mellényt – a Bastionnak szántat gondosan elrejtette az ideiglenes szobájukban. Miután a mellényeket összekészítette, már csak egy mágust kellett találnia, aki meg tudta erődíteni rajtuk a védelmet. De sajnos nem talált egyet sem. Még Bastiont is megkérdezte, de ő túl gyenge volt még varázsolni. Azzal bocsátotta újtára bátyját, hogy kénytelenek lesznek beérni azzal a mágikus védelemmel, amit a mellények vastag anyagába szőttek.

Ward nem örült ennek, de tudomásul vette. Még mindig jobb választásnak tűnt, mint a másik opció. És most, hogy ez a mellény volt rajta, sokkal kényelmesebben érezte magát, mint a korábbi dögnehéz vértben. Furcsa, hogy csak ennyivel milyen mértékben sikerült hidegvérét is magára öltenie. Újra az a megingathatatlan katona volt, aki egyszer már otthon hagyta minden kételyét.

A sziklafalnak dőlt, puskáját a lába mellé támasztotta, így várta a többieket. Harmadik érkezett meg elsőként, még találkozott a vonaton megismert, és az első ostromot túlélt cimboráival, mielőtt ide jött volna. Leült a hadnagy mellé az egyik kiálló szikladarabra, és a korábbi eligazításon kapott mellénye zsebéből kivett késsel piszkálni kezdte a körmét. Ward végignézett rajta, gondolkozott, hogy rágyújtson-e, de akkor őt is meg kellett volna kínálnia. Nem volt épp irigy alkat, de mivel egy ilyen küldetésénél abszolút végesek voltak a készleteik, inkább a spórolás mellett döntött.

Nem sokkal Harmadik után megérkezett Espada és Loire is. Ward nem  kételkedett abban, hogy a kórházból jönnek. Ő maga az indulás előtti készülődés miatt nem jutott el oda még egyszer, de nem is érezte szükségét még egy látogatásnak. Korábban már megbeszéltek mindent, amit csak meg lehetett, nem is tudta, mit mondhatna még. Majd inkább akkor lesz mondandója, mikor visszajöttek, mert ezúttal nem lesz semmi gond.

Ahogy végignézett a két utolsónak érkezőn, szinte teljesen egyformának tűntek. Már csak azért is, mert Loire végre nem azt az idétlen, hosszú talárt viselte, amit még az ostromkor. Ward kijelentette a tiszteknek is, hogy ilyen maskarában nem hajlandó mágust magával vinni, egyrészt, mert a legéletképtelenebb mesterlövésznek is kiváló célpontot nyújtanak, másrészt mert abban a jelmezben lehetetlen hegyet mászni. Hajthatatlansága meghozta a várt eredményt, Loire is ugyanolyan egyenruhát kapott, mint amit ők is viseltek.

– Na jó srácok, elő azokkal az éjjellátókkal, és indulás! – adta ki az utasítást, amint összeállt a csapat.

Még egy pár pillanatot igénybevett, hogy mindenki fölvegye a ketyeréjét. Amikor végre újra láttak a sötétben, elindultak Ward vezetésével. Egyáltalán nem ígérkezett könnyű sétának. Az ösvény egy kényelmetlenül keskeny szurdokba vezetett, Ward épp csak elfért a magas sziklafalak közt, melyeket innen is, onnan is éles kiszögellések csipkéztek.