Egy kislépés

9 3 0
                                    

Ahogy Ward előre sejtette, tényleg nem aludt túl jól. De miután kidörzsölte az álmot a szeméből, legalább határozottan éber volt. Meg egyébként is ezerszer jobb az ébrenlét, mint a rémes álmok gyerekkora elfeledettnek hitt fejezetéből. Egy kis magányra vágyott, ezért feltápászkodott, és arrébb vonult, mintha csak kisebb-nagyobb dolgait akarná intézni. Végül a tó mellett kötött ki.

Az örködő Harmadik álmos pillantása követte, de nem foglalkozott különösebben vele. Ward a kommunikátoron villogó digitális órára pillantott, még egy jó félóra maradt ébresztőig. Közben elhaladt a kissé félre húzódva alvó Kidan mellett. Akkor épp nem érdekelte, hogy valóban alszik-e, vagy csak tetteti. A sima víztükör mellett állt meg. A mozdulatlan felületen sárgás fény csillant.

Ekkor vette csak észre, hogy Loire egyik lámpája követte. Elmosolyodott ezen, figyelmesek voltak tőle ezek az óvintézkedések, hogy senki se tudjon messzire bóklászni észrevétlenül. Éjszaka valószínűleg azért nem követte egy szorgos lámpa sem, mert nem akart lebukni, hogy hallgatózik.

Hideget árasztott a tó vize, mintha a mélyből fújná rájuk a zimankót. Viszont a víz benne döbbenetesen tiszta és mozdulatlan volt. A barlang minden sötétsége ellenére is egészen mélyre le lehetett látni a mederben. A sárgás, remegő lámpafényben jópár méterre a felszín alatt is csillantak meg alattomos, éles sziklák. Ward körbekémlelt a tó feletti kupola alatt.

Rögtön észrevette, mennyire alacsony a plafon. Ha egy, a vízből kimeredő magasabb kőre állna, és onnan nyújtózkodna egy kicsit, könnyedén elérhetné a fejük fölött hullámzó sziklákat. Ahogy a falakat figyelte, a lámpafényben fényesen megcsillanó csöveket vett észre. Behálózták a barlang oldalát, és a tó mélyére futottak. Ha a másik irányba követte őket pillantásával, egy darabig a falakon vonultak, majd nekik vájt járatokba fordultak be, és tűntek el a sziklák mögött, hogy ki tudja meddig haladjanak a hegy mélyében.

Ward lenyűgözve bámulta az emberi technológia számára eddig teljesen ismeretlen vívmányait. Újfent arra a megállapításra jutott, hogy tökéletesen meg tudja érteni, hogy valakik birtokolni vágyják a Hegymélyt. Milyen nehézségekkel és mennyi emberi erőfeszítéssel és emberfeletti kitartással járhatott mindezek felépítése mindennemű mágia nélkül?

– Ugye milyen jó, hogy nem sikerült kiirtani őket? – hallotta meg maga mögött Kidan hangját. – Most akkor nem lenne min csodálkoznod.

– Hát igen, mi ez ahhoz képest, hogy kölyökkorunkban azt hittük, csak az az egy felszínhez közeli város élte túl a Felbomlást? Lenyűgöző a Hegymély. – Kidan felé fordult, és az arcába meredt. – Miért segítesz? Tudod, hogy Csillagfényfokra tartunk, ahogy azt is, hogy elfoglaltuk Dōrt. Te pedig úgy viselkedsz, mintha csak egy humoros viszontlátásról lenne szó!

– Sosem volt humorérzékem – szúrta most közbe.

– Marha vicces vagy. De akkor sem értelek...

– Mit nem értesz? – Most Kidan nézett rá úgy, mintha Ward lenne gyengeelméjű. – Mintha nem emlékeznél... Szinte testvérek voltunk, a testvérek segítik egymást. Egyszerűen csak így érzem helyesnek.

– Te hallottad egyáltalán, amit az előbb mondtam? Tényleg nem kell sok ész ahhoz, hogy összerakd, ha mi itt vagyunk, nemsokára mások is jönnek. Nekünk nem kell a Mély, de akik utánunk jönnek, azoknak majd fog. Innen nézve teljesen mindegy, hogy mik voltunk. Te már ide tartozol, itt van családod, itt vannak kötelességeid! Nekem pedig ők a családom! – lendítette karját sebes mozdulattal a tábor felé, jó, hogy nem kiabált. – És ha ez még nem lenne elég, a veled ellentétes oldalon vannak a kötelességeim!

Három Lépés I. - A történelem határánWhere stories live. Discover now