Egy kislépés

12 4 0
                                    

Amikor Ward felébredt, még nem járt valami magasan a Nap, de már akkorra szinte elviselhetetlen lett a hőség. A fény egyenesen fel akarta forralni a hegyeket körülöttük, hogy rájuk olvadjon a katlan. Felült, és kihámozta magát a hálózsákból. Minden tagja verejtékben úszott, ahogy beletúrt a hajába, hogy álljon valahogy, keze is csatakos maradt utána.

Feltápászkodott, és azt vette észre, hogy Espada érkezik ébreszteni őket. Körbenézett a többieken, Loire és Harmadik is, ha nem épp nyugodtan, de még aludtak. Mindkettejük homlokán verejték gyöngyözött. Nem tudta volna megmondani, mikor történt a legutóbbi őrségváltás, de az megdöbbentette, hogy meg sem ébredt rá. Kimerültnek kellett lennie, ha észre sem vette a mocorgást maga körül. Nem látta értelmét ezen elmélkedni, ezért inkább előzékenyen felverte a másik kettőt.

Felszólította őket, hogy egyenek valamit, de ne sokat, nehogy rosszul legyenek a hőségben, igyanak pár kortyot, de csak óvatosan, mert ki tudja, hol és mikor jutnak friss vízhez. Majd gyorsan felvázolta nekik az aznapi menetrendet. Elmondta, hogy milyen terepre kell számítaniuk, és nem szívesen, de felvilágosította őket arról is, hogy lesz egy szakasz, ami teljesen ismeretlen, fogalma sincs, mi várhat ott rájuk.

Espada hangot adott azon nemtetszésének, hogy ez a felkészületlenség jellemző a seregre, az övékre legalábbis. Loire, valószínűleg semmit nem fogott fel az egészből, mert azon lamentált, hogy mit meg nem adna egy fogmosásért - Ward természetesen hallani sem akart róla. Espada nővére kezébe nyomott egy csomag rágót, mondván, az is van annyira jó jelen helyzetükben, mint a fogmosás, és legalább Ward sem kap idegbajt a vízpazarlás miatt.

Az egyetlen, aki zokszó nélkül hallgatta a reggeli információ áradatot, Harmadik volt. Mindenre figyelt, ami elhangzott, és nem panaszkodott. Ward újfent hálát adott, hogy velük tartott. Bár nem mágus, mégis tökéletesen passzolt jelenleg közéjük.

Miután mindent átbeszéltek, összeszedelődzködtek, Ward kiadta az utasítást az indulásra. A hátukra vették a málhát, és nekivágtak a forróságnak. Útközben alig leltek árnyékot, de amikor hűsebb szakaszra vetődtek, mindig kaptak pár perc pihenőt. Bár sajnos ezeken a helyeken sem volt sokkal hűvösebb.

Talán fél napja menetelhettek már, amikor Ward jelezte nekik, hogy elhagyták a térképen jelölt utolsó ismert pontot is. Innen már maguk lesznek a térképészek. Eleinte nem különösebben változott, vagy nehezedett a terep, csakhogy nem sokára egy majdnem teljesen sima sziklafal elé értek, ami elzárta az útjukat. Ahogy felnéztek rá, kénytelenek voltak megállapítani, hogy alig emelkednek ki belőle egyenetlenségek, azok is elég kicsit, épp csak meg lehet majd kapaszkodni bennük.

– És most hogyan tovább? – tette fel a költői kérdést Espada, miközben a sziklafal tetejét fürkészte, kezével árnyékot tartva a szeme elé.

Ward kivetítette a hiányos térképet a sima sziklafalra. Az üres folt túlsó felén, egy már feltérképezett részen belül pirossal jelölve villogott az adótorony. A zsebébe nyúlt, elővette kompakt kis iránytűjét, és betájolta magukat.

– Látjátok? Ott van a torony – mutatott fel előbb a térképre, majd el a sziklán túlra –, innen észak-keletre. Amennyire meg tudom állapítani, arra.

– Úgy érted a fal túloldalán? – kérdezte Loire.

– Olybá tűnik. Ha átverekedtük magunkat, remélem, hogy sötétedésig kiérünk az ismeretlen részről, de ez nagyban a tereptől függ majd. És ha még megtoljuk a menetelést egy kicsit, mondjuk éjfél utánig, ismert viszonyokkal szerintem ez menni fog... Akkor holnap délutánra el is érhetjük a tornyot. Ez a legrosszabb szenárió, és ebbe belekalkuláltam egy hat-hét órás alvást is.

Három Lépés I. - A történelem határánWhere stories live. Discover now