A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

82. Gyilkossági kísérlet

Abban a pillanatban robbant be a gyengélkedő ajtaja, Dumbledore, McGalagony és Bimba professzorok álltak mögötte. Én pedig teljes sokkban feküdtem az ágyamon.

 - Az előbb még a tengerparton voltam - bukott ki belőlem önkéntelenül. Kezemmel a hajamat simogattam, hátha azzal tudom bizonyítani az állításom. Valóban vizes volt, de inkább tűnt izzadtságtól, mintsem tengervíztől összeragadtnak.

- Tessék? - McGalagony azonnal hozzám sietett, és aggódva mért végig. - Tengerparton? Mit jelentsen ez, Poppy, kérem? - fordult hozzá, majd félrehúzódtak.

- Én... én azt hiszem elaludtam - folytattam, amikor McGalagony mellettem ült ismét. Elmeséltem neki az álmomat, mert fantasztikus érzés volt, hogy valaki meghallgat, ott van, figyel rám, sőt még érdekli is mit mondok. - Rosszul aludtam az éjszaka, sokszor felébredtem. De az előbb, a parton... úszni szerettem volna, és mikor bementem a vízbe, Fred szólt rám, hogy másszak ki a vízből, mert rossz helyen vagyok. De nem tudtam... - zokogni kezdtem. - Nem tudtam kimászni, rettegtem, hogy egy cápa meg fog ölni, George pedig nem tudott megmenteni... túl messze volt. Pedig próbált, professzor! Esküszöm, hogy próbált... aztán csak alámerültem, Amos bácsikám pedig a víz alatt tartott, engem hibáztatott, amiért leégett az iskolája - bár ez nem volt az álmomban, de éreztem, hogy igaz, amint kimondtam. - Aztán éreztem, hogy Trelawney professzor meg fog jelenni, szinte már láttam, és tudtam mit akar mondani. Azt, hogy Dumbledore professzor még mindig piros pöttyös bögréből issza a kakaót. McGalagony professzor, kezdek megőrülni? - kétségbeesetten pillantottam rá. - Kérem, legyen őszinte! Olyan valóságos volt... de azt hiszem közben végig ebben az ágyban voltam. - A tanárnő megrendülten ült a széken, és megfogta a kezemet. Puha érintése volt. Ha kicsit jobban magamnál vagyok, látom, hogy a minden felnőtt aggódva néz rám. De a professzor nem válaszolt, így folytattam. - Nem kaptam levegőt mikor megébredtem, aztán csak Parkert láttam és Madame Pomfreyt kivont pálcával. 

- Értem - bólintott Dumbledore. - Köszönöm, hogy megosztottad ezt, Miss Diggory. Néha lehetnek olyan álmaink, amelyek rendkívül valóságosak, és megérintik az érzékeinket. Mond számodra valamit ez az álom? 

Lassan ingattam a fejem.

- Illetve... korábban már voltak hasonló rémálmaim, de azok még ennél is zavaróbbak voltak. Arról szóltak, hogy Trelawney professzor kóborol az iskolában, és mikor hallom, hogy mit motyog, mindig ugyanazt mondja: Dumbledore professzor keddenként piros pöttyös bögréből issza a kakaóját, és ezért történik minden - az igazgató nem tudta elfojtani a mosolyát, halványan ugyan, de felfelé görbült az ajka. - Amos bácsikám pedig saját iskolát nyit ezekben az álmokban, és csatlakoznom kell hozzá, ha nem szeretném, hogy a Roxfort elpusztuljon, vele együtt George is. Ezek újra és újra előjönnek... Ráadásul Parker most meg akart ölni. Én pedig majdnem abban a tudatban haltam meg, hogy vízbe fulladtam.

- Nem kell félned, teljes biztonságban vagy, és megvédünk. 

McGalagony velem maradt, de azért érezhetően feszülten figyelt arra, amit a szoba másik végébe távozók beszéltek, miközben a javasasszony fal fehéren fel-alá járkált. Csak akkor nyugodott meg, amikor a vizsgálatainak meglett az eredménye. 

- Minden rendben - sóhajtott. - Bár, Minerva, egy szóra... - félrevonta a tanárnőt, sajnos olyan messzire, hogy ne értsem miről beszélnek.   

Dumbledore hamar távozott, a két házvezetőnő asszony csak később. McGalagony nagyon rendes volt, megkérdezte írjanak-e haza, de teljesen feleslegesnek tartottam. Debby néni pedig már nem él. Azért igazán bírnám, hogyha a túlvilágra is tudnánk üzenetet küldeni. De sajnos nem ez a helyzet.