𝐄𝐌𝐏𝐓𝐘 • 𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 || ✓

ʚ４５ɞ

𝙼𝙸𝙽𝙷𝙾

A víz alatt rengeteg figyelmet fordítottam arra, hogy Jisung intim részei még csak szemeimet se bűvöljék el. A kezem érdekes módon mégis megtalálta déli oldalát, s nem én voltam az, aki érintésre invitálta. Jisung a kezemet a fenekére tette tusolás közben, mielőtt nyakam köré fonva karjait ismételten előjátékot kezdeményezett – így történt, hogy a szüzességével a birtokomban fél órát sem várva újra magamévá tettem illetlenül a fürdőszobánkban. Nem bántam, hogy a szüleim szobája közvetlenül mellettünk helyezkedik el – valójában azt akartam, hogy az egész világ hallja Jisung nyögéseit.

Lehajolva kissé, a falnak nyomta végtagjait, miközben hátulról stimuláltam falait megállás nélkül, zihálással fűszerezve az amúgy is felforrósodott levegőt.

– A-annyira jó – nyögte Jisung egy intenzívebb mozdulatomnál. Ezen szavai arra ösztönöztek, hogy még gyorsabb tempóra váltsak, ezért teljesítve ki nem mondott kérését nem kíméltem őt csípőlökéseimmel.

Az édes hangját még most is hallom, s kuncogásra késztet a felelevenítése. Oldalra pillantva mosolyogva simítok pufók arcára. A fehér ágyneműbe burkolódzott fiú aranyosan fufog legmélyebb álmaiba esve. Olyan ártatlannak tűnik – senki sem tudná megmondani, hogy előző este mit műveltünk ketten.

Hasamra fordulok, s a párnát átkarolva magam alá gyűröm; így bámulva tovább szívem kiválasztottját. Másodperceken belül érintéseim sikeresen kirángatják az álmok birodalmából, fáradtan pislant egyet-kettőt, mielőtt íriszeivel megtalálna engem.

Még szélesebben elvigyorodom, ahogy barna szemeibe nézek immár a reggeli napfényben. – Szép jó reggelt – köszöntöm.

Jisung a hangomat meghallva bőre vörös színnel reagál. A takaró alá bújik teljesen elrejtve valóját előlem, mire önkéntelenül felnevetek.

– Jisung, már mindent láttam. Feleslegesen szégyenlősködsz.

Megrázza a fejét a takaró alatt – vagyis, a textil mozgásából erre tudok következtetni.

– Hagyj aludni – mondja, szinte nyöszörögve.

Megforgatom szemeimet. Hihetetlen, hogy ez a fiú pár órája önfeledten a nevemet nyögte még több gyönyörért esedezve. – Ennyire kifárasztottalak, Sungie? – kukucskálok be kajánul vigyorogva. Erősen szorítja magára a leplet, de könnyedén megbirkózva a feladattal lerántom róla, mire kislányosan felsikít. Nagyokat pislogva nézem a mindenét takargató Jisungot, aki próbál elsüppedni az ágyneműben.

– Hyung, felejtsük el a tegnap estét, kérlek...

– Hyung? – ismétlem meg őt kérdőhangnemben, fejemet félrebiccentve. A legtöbb embert arra kérek, hogy hanyagoljuk az efféle megszólítást, mert nem szeretek a korommal „felsőbbrendűsködni" a másik felett. A barátitársaságom is mindig a nevemen hívott. Realizálva, mit is mondott, egyből bocsánatot kér.

– Sajnálom, csak kicsúszott...

– Nem kell bocsánatot kérned. Elég szexin mondod – vigyorodom el magamhoz vonva testét, mire érzem, hogy az érintett részek libabőrőssé válnak ujjaim alatt.

Jisung még mindig kellemetlenül érzi magát. Nyugtalankodva kutakodik tekintetével valami fedésre alkalmas dolog után. A szenvedését nézve megesik rajta a szívem, s a saját takaróm alá bújtatom. Ölelésemben feltekint aranyosan pislogva. A tekintete annyira lágy, és olyan imádnivaló, hogy úgy érzem, elolvad a szívem. Puszit nyomok a homlokára, de ajkaim bizsergéssel jelzik kielégítetlenségüket: A következő puszikat a jobb és bal arcfelére nyomom, majd kuncogását meghallva továbbhaladok az orrára, a szemöldökére és végül az ajkaira. Nem sokkal később már csókolózva fekszik rajtam, elveszve egy teljesen másik világban, amit együtt kreáltunk.