𝐄𝐌𝐏𝐓𝐘 • 𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 || ✓

ʚ２９ɞ

𝙼𝙸𝙽𝙷𝙾

Húsz perce ki-be pakolgatom a ruhámat a táskámból. Tisztában vagyok azzal, mit csinálok, mégsem állok le.

Ez eltereli a figyelmemet a dühöngésről.

Merthogy nagyon fortyogok. Ó, de még mennyire!

Felfogni nem tudom, hogy a francba jutottunk el idáig. Hiszen nem egyszer éreztette, mennyire nem akar a társaságomban lenni, én pedig ezért a legkeményebb módon küzdöttem érte.

Most meg hirtelen benyögi, hogy velem egy szobában akar lenni?!

Megmarkolom a táskámat, miközben lehunyom a szemeimet. Elcsesztem. Az volt a tervem, hogy nem foglalkozom ezzel a szituációval, azonban pont az előbb csináltam ezt.

Sóhajtva leülök az ágyamra, s körülvizslatok a kis szobánkban.

A kollégium elég jó, ahhoz képest, amilyen rémtörténeteket hallottam másoktól. Rendezett, tiszta ágyakkal, és ágyneművel. A levegő is elég jó, valószínűleg sokat szellőztetnek.

Diákokkal még nem találkoztam, bár ahogy a telefonom órájára pillantok; tudom, hogy nem kell sokat várnom, és össze fogok futni legalább eggyel.

Többen azt mondják, a HAS tanulók sznobok, és elég lenézőek másokkal. De másoktól meg azt hallottam, szeretetteljesek, és befogadóak. Nem hittem egyiknek sem. Majd kiderül a versenyen.

Bár, őszintén szólva annyira nem érdekel. Konkrétan soha többé nem látom őket, így nem szomorít el a gondolat, hogy esetleg nem fognak kedvelni ebben a pár órában, míg itt tartózkodok.

Mások véleménye számít nekem inkább...

Tekintetem a velem szemben elhelyezkedő ágyra téved erre a gondolatra. Hyunjin bőröndje, illetve táskája hanyagul hever a bútoron. Pont úgy néznek ki, mint amit csak gyorsan ledobtak. És a látszat nem csal. Hyunjin tényleg csupán ennyi ideig tartózkodott a szobában, majd elment telefonálni.

Most, hogy egy szobába kerültünk; esélyem lenne helyre tenni a múltbeli hibáimat, ám elég nehéz lesz, ha egyáltalán nem kerülünk egy légtérbe.

Az ajtó kinyitódik, mire felkapom a fejemet. Sunwoo dugja be a vigyorgó fejét a szobába, s akaratlanul is elmosolyodom.

– Cső, Hyung. Miért vagy itt egyedül? – kérdezi, majd beljebb kerül.

Megvonom a vállam. – Ki akartam pakolni, de erre az egy éjszakára igazából felesleges.

Sunwoo helyeslően bólint, s ledobja magát a saját ágyára. – Jah. Csak fölösleges macera. Figyusz, szerinted a lány szintre tilos felmenni fiúknak?

Szemöldökömet összeráncolva pillantok az elvetemült gyerekre. – Nem, Sunwoo. Poénból szeperált ez a hely. – Sunwoo könyökeire támaszkodva boldogan elmosolyodik. Nagyon úgy tűnik, hogy nem értette a szarkasztikus hangsúlyomat. Majdnem homlokomra csapok. – Irónia volt. Persze, hogy tilos! Fékezd már a szűz seggedet!

– De ez akkora hülyeség! Miért nem hagyják a felnőttek, hogy kiéljük magunkat?

Pislogás nélkül meredek Sunwoora, majd válaszra sem máltatom ezt a kérdést.

Felállok az ágyamról, s megindulok a kijárat felé.

– Hyung, most hova mész? – szól utánam.

– Lent láttam automatákat. Veszek vizet – felelem, és becsukom az ajtót.

A kilincset elengedve végignézek a folyosón. Sok ajtót látok, mindegyiken leledzik egy szobaszám, illetve egy kis papír, melyre a szobák lakóinak a neve van kiírva. Mindig is érdekelt, milyen lehet az élet kollégistaként. Biztosan teljesen másvilág... Számtalan dolog történhetett itt. Vidám, szomorú dolgok egyaránt. Lehet, valaki röhögőgörcsöt kapott az egyik szoba ajtaja előtt. De az is lehet, hogy keservesen sírt, s a levegőt kapkodva véve tartotta nagy nehezen össze törött szívét.