✅Pills. [BangChan ff]✅

Antipszichotikum - 5. rész

"Este jövök baba, ígérem" - állt az újabb üzenetben, amit már ki tudja hanyadik alkalommal kaptam meg a héten Chantól. Igen, visszakerültünk abba a kibaszott mókuskerékbe, amikor Bangchan folyamatosan ígérgeti, hogy ekkor meg akkor jön, de ez a pillanat "soha nem következik be"... A közel múltban történtek ellenére is zokszó nélkül bíztam a fiúban és soha egy pillanatra sem férkőzött a gyanakvás kesernyés érzése a szívembe. Tudtam, hogy a stúdióban van és látástól Mikulásig, szívvel-lélekkel az új albumon dolgozik. Magamban nem egyszer kívántam a pokol legmélyebb bugyrába a kiadót, amiért ennyire ellehetetlenítik a fiúk életét, de aztán történt valami érdekes, ami mindent megváltoztatott bennem...

Az újabb ígérgetős üzenet után nagyot sóhajtva dobtam vissza a kanapéra magam mellé a mobilomat, ami rögtön csippant egyet. Úgy kaptam utána, ahogy a fuldokló nyúl az utolsó szalmaszálért, abban reménykedve, hogy Chan írt, de csalódnom kellett. Felix töltött fel magáról egy új képet az instára, azonban a háttérben ott volt Bangchan is... A fotó határozottan a dormban készült és bár a leader háttal állt, a ruházatáról felismertem őt.

A szívem rögtön hevesebben kezdett el verni és nem a jó értelemben. Nem rég beszéltem Channal, aki saját maga mondta, hogy a stúdióban tartózkodik, ezért próbáltam magam megnyugtatni, hogy az a fotó készülhetett akár régebben is.

Egy paranoiás picsának éreztem magam...

De végül kiderült, hogy veled ellentétben a megérzéseim nem csaptak be.

Ingerülten megráztam a fejem és úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb ha magam járok utána a történteknek, mielőtt alaptalanul vádaskodni, vagy kombinálni kezdek. Sietve felvettem valami utca kompatibilis ruhát, amiben nem ciki emberek közé menni és a slusszkulcsomat magamhoz ragadva szinte futva tettem meg az utat a parkolóig. A szívem már a torkomban volt és bármennyire is látni szerettem volna Chant, magamban sűrűn imádkoztam, hogy ne legyen ott a dormban. Valószínűleg belehaltam volna a fájdalomba, ha akkor és ott szembesültem volna azzal, hogy mindvégig hazudott nekem.

A fiúk főhadiszállásától pár utcányira parkoltam le, ezzel is megpróbálva kerülni a feltűnést és a tőlem legnagyobb inkognitóban kommandóztam az ajtajuk elé. Arcomat maszk és kapucni is takarta, de azért sűrűn imádkoztam, hogy senki illetéktelen ne lásson meg. Nagy levegőt véve bekopogtam az ajtón, ami mögül rögtön mozgolódás és halk beszélgetés hallatszódott. A lábaim megremegtek a gondolatra, hogy hamarosan talán Channal fogok farkasszemet nézni...

-Ohh - döbbent le Lixie, amint levettem a maszkot. - Hát te? - pislogott rám és pillanatnyi nyugalmam addig tartott, amíg magamban nem konstatáltam, hogy ugyan az a ruha volt a fiún mint a nem régiben posztolt képen.
-Neked is szia Felix - sóhajtottam fásultan. - Esetleg itt va... - kezdtem bele, de az idol rögtön a szavamba vágott.
-Nincs, de gyere be légy szíves - állt odébb az ajtóból. - Beszélnünk kell - tette hozzá és tekintete ijesztően komollyá vált.

A küszöböt átlépve azonnal levettem a cipőmet és a pulóvert. Körbe nézve megállapítottam, hogy valószínűleg senki tartózkodott otthon a fiatalabb ausztrálon kívül, ám a fiú épp abban a pillanatban kezdett el kiabálni az egyik szoba irányába.
-BINNIE - ordította kezeiből tölcsért formázva. - Öltözz fel kérlek!