A zongora hangja | Niall Horan FF

☐72.Fejezet☐

Segítettem neki felpakolni a súlyokat, majd minden figyelmét bevetve elkezdte volna végre csinálni a gyakorlatot, amikor egy ismerős hang odaszólt hozzánk.

-Ha így fogod, nem fog fájni az alkarod!-mutatta meg David Lilynek kedvesen. Meglepve pillantottunk mindketten szőke ismerősünkre, akinek tincsei izzadtan lógtak a homlokába. Nem azon voltunk meglepve, hogy edzeni jár, mert ezt tudtuk, inkább azon, hogy ő is ide jár, ráadásul vasárnap is. Kicsi a világ.-Most vagytok először, ugye?-mosolyodott el kedvesen, mire én helyeseltem.

-Kellett valami újdonság, tudod-rántottam meg a vállamat mosolyogva.

-Ennyire látszik?-kérdezte Lily elszörnyedve, mire David nevetve megrázta a fejét.

-Kicsit-ismerte be kuncogva.-De neked jó az új hajad! Először nem is ismertelek fel távolról.

-Hát, tudod hogy van ez. Fontos a tudatos élet. Új haj, új hobbi, kell a változatosság...-tekerte fel az egyik tincset az ujjára. A szememet megforgatva fordultam el egy pillanatra, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. Ez a nő bolond.

-Amúgy végeztem, szóval ha gondoljátok, tudok órát tartani, vagy valami olyasmi-ajánlotta fel, amibe mindketten belementünk. Mások nagy összegeket fizetnek a személyi edzőért, de nekünk itt van David, a megmentő, akinek hála nem néztünk ki annyira bénának első alkalommal, mint ahogyan azt gondoltam volna.

Komoly edzést nyomott amúgy le. Ugyanazt csináltatta meg velünk, mint amit ő szokott, csak nyilván kevesebb súllyal. Amúgy én élveztem azt a másfél órát, amit hármasban töltöttünk, az már más kérdés, hogy a kormányt nem bírtam fogni rendesen hazafelé menet. Lilynek kevésbé voltak jó érzései, viszont őt az motiválta, hogy megvettünk egy félhavi bérletet. Megbeszéltük, hogy másnap folytatás. A pihenő napokat Davidhez igazítottuk, mivel annyira rendes volt, hogy felajánlotta, hogy bármikor segít nekünk, ha az van. Így jött az a döntés, hogy a kedd és a péntek a pihenésé.

Másnap motiváltabban keltem fel, mint szoktam. Szerintem az edzés miatt volt, meghozta a jó kedvemet, vagy nem tudom. Szerintem az is hozzájárult a hangulatomhoz, hogy végre olyan idő volt, illetve, hogy néhány csoporttársam megtalált valahogyan a közösségi oldalakon, így az egyetem gólyanapján már ismerni fogom néhányukat. Engem reggel Carolina hívott, délután pedig Niallnek voltak zeneórái, szóval pont elkerültük egymást. Szerencsére én korán végeztem, így egy kicsit volt időm megnézni a szüleimet otthon. Bár napi rendszerességgel beszélek az öcsémmel, és azért anyuékkal is szoktam telefonálni, néha annyira besűrűsödnek a napjaim, hogy teljesen el is felejtek feléjük nézni. Ezt persze tőlük is megkaptam, bár nem szemrehányóan mondják. Inkább csak olyan elfogadóan, hogy a lányuknak felnőttélete van. Ennek ellenére azért meghívtak engem és Niallt magukhoz egy hétvégi ebédre, amit még a gólyanap előtt terveztek.

Boldogan vezettem haza, és alig vártam, hogy végre elmondjam a hírt Niallnek, ugyanis mindenki tudja, hogy a kapcsolata az elején az anyámmal nem volt túl mesébe illő. És az, hogy ez megjavult, egészen annyira, hogy anyu konkrétan kedveli, és meghívott minket ebédre, szinte hihetetlen. Bevallom, az első találkozásukkor nem hittem volna, hogy egyszer eljutnak idáig. Mondjuk az első találkozásomkor Niall-lel én sem hittem volna, hogy járni fogunk.

Otthon kipattantam a kocsiból, és izgatottan vártam, hogy végre megosszam Niall-lel is a dolgokat. Kocsija ott állt már a ház előtt, ezért tudtam, hogy itthon van. Már nyitottam is volna be az ajtón, amikor megakadt a tekintetem a postaládán, amiben volt néhány levél és egy szórólap. A fejemet csóválva szedtem ki a láda tartalmát, mivel Niall mindig elfelejti kiszedni a leveleket. Elmondása szerint még mielőtt jártunk volna volt olyan, hogy több hétig nem nézte meg, mi van benne, ezért nem tudta befizetni a számlákat.