ICE ICE BABY ✓

huszonkettedik

𝐵 𝑅 𝐼 𝐴 𝑁 𝑁 𝐴

___________

Egy feltétellel jöttem el a csarnokba Jamie edzése előtt. Az első feltételem az volt, szeretnék fotósorozatot készíteni róla, ahogy magáévá teszi a jeget. Sosem láttam még ilyen elszántságot az arcán, mint amikor engem próbál levenni a lábamról, miközben a korongot gyakorlott, gyors mozdulatokkal vezeti a kapu felé. Még arra is van ideje, hogy kikacsintson rám pont akkor, amikor éppen kattan a gépem. Egy pillanatra elveszem az arcomtól a masinát, hogy figyeljem mikor van az a pillanat, amikor Jamie kizár engem, és csak ő meg a jég van a szeme előtt. A pillanat, amikor a legnagyobb vágya a karmai között végzi, tekintetében pedig felgyullad a szenvedély. Ekkor emelem magam elé ismét a gépemet, hogy elkattintsam a legtökéletesebb képet róla. Imádom a polaroid fényképet, és azt, amikor először foghatom ujjaim között az alkotásom fizikai példányát. Imádom az analóggépemet, mert a fényképek előhívásának rítusa jelenti számomra a legnagyobb felszabadulást és kikapcsolódást is egyben. Ám tudtam, ha ide jövök, nem fogok tudni várni, így a polaroidra esett a választásom.

A kispadra rakosgatom ki a képeket, hogy egységesen átnézhessem őket, és bár minden szögből készített fotó ínyemre van, mégis az utolsó az, ami igazán szíven talál. Felemelem, és megfigyelem Jamie szerelmes ábrázatát, amellyel minden figyelmét a korongra és az ütőre összepontosítja. Meghallom magam mögött a korcsolya hangját, ahogy lefékez.

- Végeztél, bébi?

- Tökéletesek lettek – pillantok hátra rá a vállam felett, és egy laza mosolyt dobok felé.

- Ritkán nézegetek magamról képeket, de a tieidért oda vagyok – sóhajt fel, ahogy feltérképezi az előttünk álló sorozatot.

- Arra gondoltam...

- Nincs több fotó – rivall rám. – Vedd a koridat!

Ezt nem úszom meg.

Nagyot sóhajtva vetem le magam a padra, és magamhoz húzom a korikat. Nehézkesen, de sikerül belecsúsztatnom a lábaimat, Jamie pedig kilép hozzám, hogy letérdelhessen belém. Elkezdi bekötni a korikat, én pedig elvigyorodom, mint egy tejbetök.

- Stabilnak kell lennie – húzza meg a fűzőket. – Nem szeretnénk, hogy egyből seggest dobj, igaz? – kacsint rám. - Csodás kis feneked van, kár lenne érte.

Pár perccel később, már kisiklok a jégre, miközben Jamie kezeiben a csontokat szinte ripityára töröm, olyan erősen kapaszkodom belé. Jamie hátrafelé korizva húz maga után, néha pedig megáll, hogy bokáimat szétfeszítse, és megmutassa a helyes technikát. Bár még mindig úgy festek, mint egy részeg őzgida, de azért kezdek belejönni. Kétlem, hogy sikerült volna, ha nem egy NHL reménység tanítana éppen a jégen siklani. Jamie megáll, én pedig a mellkasának csapódom, de ő még pont időben kapja el a derekam, még mielőtt dobnék egy szép seggest a kemény jégen. Kezeimmel a pulcsijába kapaszkodom, és rémülten nézek fel rá.

- A szívbajt hozod rám!

- Akkor sikerült? Belém estél? – mosolyodik el, és tekintetében a szokásos szórakozottság mellett valami mást is látok, amit nem tudok megfejteni.

- És te? – kérdezem kissé zihálva.

Látom, hogy mondani akar valamit, de mielőtt megtenné, halkan felnevet, és ismét mozgásnak indul.

Azt hiszem, kissé összekéne ettől törnöm, mert tulajdonképpen kiröhögött, amikor azt feltételeztem, hogy szerelmes belém. Lenyelem a keserű ízt a számban, és megrázom a fejem.

Fogalmam sincs, mi sarkall erre, de úgy érzem, a bennem lakozó feszültség kitörni vágyik, és attól független, hogy Jamie hivatalossá tette a kapcsolatunkat, szeretnék tisztán látni. Tudni akarom, hogy mit érez, mert rettegek attól, hogy talán többet fogok bele rakni egy idő után, mint ő, pont, mint az exemnél. Próbálom emlékeztetni magam, hogy Jamie Malrose nem a volt barátom, de azért jó óvatosnak lenni.

Megköszörülöm a torkom.

- Szóval? Mi ez az egész? Miért szeretnéd annyira, hogy beléd essek? – döntöm oldalra a fejem, miközben még mindig maga után húz.

- Miért ne akarnám? – kérdez vissza.

- Figyelj – sóhajtok fel. – Én nem szeretek beszélni az érzéseimről addig, ameddig nem látom tisztán a másik szándékait. - Köszönöm a drága exemnek!

- Folytasd – biccent felém szórakozottan.

- Tudom, hogy járunk, és hivatalos, de ez jelenthet bármit. Azt is tudom, nem gyakran horgonyoztál le senki mellett...

- Soha – javít ki.

- Szóval, én vagyok az első – állok meg, és ő is így tesz. Elengedi a kezem, és úgy tanulmányozza az arcom.

- Édesem, bökd ki mit szeretnél.

- Komoly ez a dolog köztünk? – kérdezem kertelés nélkül, miközben belülről beharapom az arcomat idegességemben.

Jamie arcán szikrázó, teli mosoly jelenik meg, és kissé távolabb korizik tőlem.

- Szeretek veled lenni. Amikor veled vagyok, a legjobbat hozom ki magamból. Izgalmas egy olyan lány mellett, aki ennyire más, mint én. És jó értelemben gondolom, hogy más. Te különleges vagy, és erre már akkor rájöttem, amikor még csak leveleztünk. Szóval igen, részemről nagyon is komoly ez az egész Brianna.

Jamie visszakorizik hozzám, kezei pedig ismét rátalálnak a derekamra.

- És azt hiszem, kiegészítjük egymást, mert én is nehezen beszélek az érzéseimről – vallja be. – De majd levetkőzzük ezeket a gátakat, és akkor majd ott állunk – hajol le hozzám – meztelenül, csupaszon – csókol meg finoman – és többé nem rejtegetünk semmit – mormolja az ajkaimra.

Ezt a pasit... Hogy lehetek ekkora mázlista?

Mond el neki, Bri! Mond el neki, hogy mit érzel. Valld be, hogy fülig belezúgtál.

A nyelvem hegyén van, de tényleg. Felnézek a kipirult arcára, zilált hajára, és azokra a vidám, mély szemekre. Csókolni való ajkait figyelem, és pilláim megremegnek az izgalomtól.

Közel van hozzám, annyira, hogy csak miliméterek választanak el minket egymástól.

- Jamie... - pihegem. – Én...

Ekkor hangos füttyszó hasít a levegőbe, mi pedig szétrebbenünk. A folyosó bejáratánál, öt srác áll, edzős táskával a vállukon, és gyanakodva, pofátlan vigyorral a képükön vizslatnak minket.

- Hé Malrose, ne itt udvarolj. Ma fontos meccsünk van – kacsint a srác, majd hátat fordít nekünk többiekkel a nyomában. Hallom, ahogy Jamie halkan szitkozódik, majd ellágyult tekintettel ismét rám szegezi minden figyelmét. A lelátón felfigyelek egy szőke és egy barna lányra, akik gondolom két csapattárs barátnői lehetnek. Az egyikőjük furcsa tekintettel méreget engem, és ebben semmiféle barátságra való hajlam, vagy kedvesség nincs. Remek.

- A meccs után, találkozzunk. Rendben? Beszélni szeretnék veled! – szólal meg Jamie.

Bólintok, majd kezét megfogva indulok meg utána, miközben próbálom legyűrni a hányingerem. Nos, legalább nem rókáztam a jégre, miközben próbáltam szerelmet vallani a kampusz legnépszerűbb hokijátékosának... 

Egy valami viszont felötlik bennem. Bár szeretem a szavakat, a férfiak mégis inkább a tettekben szeretik megmutatni az érzelmeiket. Ez a gondolat megnyugtat, mert Jamie határozottan oda van értem azok alapján, amiket tesz értem. 

●

"vihar előtti csend..."