ICE ICE BABY ✓

negyedik

𝐵 𝑅 𝐼 𝐴 𝑁 𝑁 𝐴

___________

Megcsörren a telefon.

Tényleg megnyomta a kis telefonikont a chatben, nem csak fenyegetett vele. Még mindig remegek attól, amiket írtunk egymásnak, és neki fogalma sincs róla, hogy közben mindvégig... stresszt vezettem le. Jesszus!

A telefonom rezeg a kezemben, miközben a másik kezem... Te jó ég! Hirtelen úgy kapom össze magam, mintha a srác az ajtóm előtt állna. De várjunk csak, honnan is tudhatnám, hogy valóban srácról van szó? Bárki hívhatja magát Mr.-nek.

A telefon még mindig rezeg, én pedig nagyot nyelve húzom el az ujjam a kijelzőn, hogy megtudjam, kivel is állok szemben.

Nagy sóhaj hagyja el ajkaim, amikor a telefont a fülemhez emelem, és a testemen végigfut a libabőr, ahogy meghallom a reszelős, mély hangot.

- Mi volt ez a sóhaj, MB?

Hangja szórakozott, és rettentően szexi. Ha csak ez alapján kéne azonosítanom, akkor minimum a futball csapat kapitányát, Travis Brown-t keresném, de kétlem, hogy ő van a túloldalon.

- Nos, lefárasztottál – szólalok meg, de egyből megbánom azt, amit mondtam, mert rájövök, mennyire félreérthető.

- Akkor most boldognak kéne lennem? – nevet fel halkan, aztán meghallom az ajtócsukódást. Az emberek hangja elhalkul, én pedig elgondolkodom azon, hogy vajon hol van.

- Csak nem bulizol? – kérdezem.

- Áh nem, csak a lakótársaim baromi hangosak. Itt van pár csapattársam és valami gyilkos horror game-et csapatnak. – Nagyot sóhajt, és arra tippelek, hogy talán most dőlt le az ágyára.

- Eddig velük voltál?

- Ja, a kanapén ültem. Miért?

- És te mellettük szextingeltél? – bukik ki belőlem a kérdés, miközben az ajkamba harapok.

- Édesem, hidd el, még időben eljöttem onnan. Nem fogok könnyíteni magamon, miközben köztük ülök, még a végén félreértenék.

- Vagy az is lehet, hogy valójában ők érdekelnek, és én csak figyelemelterelés voltam – jegyzem meg szórakozottan.

- Ó, hidd el, itt nem te voltál a figyelemelterelés. – A hangja olyan túlfűtött, hogy attól tartok, a telefon is meggyullad. – Jó hallani a hangod – sóhajtja.

- A tiédet is – vallom be.

- Szóval... lenne kedved most már személyesen is találkozni?

Elgondolkodok, de mégis kit álltatok? Látni akarom, tudni akarom, hogy ki ő, maximum csalódunk mindketten. Imádok vele beszélgetni, és most már a hangja is közelebb vitt hozzá.

- Talán. – Elfojtom a vigyoromat, mintha látna.

- Tehát akkor még egy kicsit noszogatnom kell téged, rendben. Nem gond, én készen állok még egy menetre.

- Telhetetlen vagy – nyögök fel, mert eszembe jut, hogy miket írt percekkel ezelőtt. Hogy mit művelne velem, ha ott lennék, aztán pedig én is kifejtettem, hogy én mit tennék vele. Azt gondoltam, kellőképpen kielégültem, de ismét kezdek izgatottá válni, és a nyomás egyre elviselhetetlenebb. Hát ezt teszi velem a hangja és a szavai...

- Basszus, annyira szeretnék ott lenni veled. Csak mond meg a neved, és esküszöm, megkereslek – zihálja. – Könyörgöm MB, hadd lássalak!

Habozok, mert már tényleg alvásra készenállok, és felszerelkeztem a legkényelmesebb pizsamámmal.

- Holnap – válaszolok. – Holnap beszélünk róla.

- Akkor csak hadd halljam a hangod. Mondj valamit.

- Szerintem nem volt megrendezve Marina és Ulay találkozása – vigyorodom el.

- Ha egyetértek, meggondolod magad, és még ma az ágyadba vetődhetek?

- Találkozhatunk, de nem fogunk szexelni. Már így is tovább mentem, mint szerettem volna.

- Mondtam én ilyet? Kikérem magamnak. Csak nézhetnél, de nem érhetnél hozzám! – Felnevetek. – Egyébként meg szeretnék randizni veled.

- Nem tudod, hogy nézek ki – sóhajtok. – Lehet, nem is tetszem.

Komolyan is gondolom, mert tudom, milyen lányokkal járnak az ilyen pasik. Pont olyanokkal, akikről áradozott. Szőke, karcsú, hosszú combokkal. Tipikus diákszövetségis lányok, akik modellként is megállnák a helyüket a világban. Ezzel szemben, bár igenis szeretem magam, és nem gondolom egyáltalán, hogy önbizalomhiányos lennék, az alacsony termetemmel, a kerek domborulataimmal, és sötét hajammal, amelynek a vége jelenesetben zöldként virít, cseppet sem hasonlítok az ilyen lányokra. Én különc vagyok, és baromi fura, de nem mindig a jó értelemben.

Fáradt sóhajt hallatok, és erősen a hajamba túrok. Tudom, hogy ezt nem fogom megúszni, de meddig várjak? Ameddig meg nem unja ezt a hülye játékot? Inkább keressen meg a Facebook-on, ahol még mindig nem értem, hogy nem talált meg, és jöjjön rá, nem vagyok világa, mint hogy személyesen fusson el tőlem a kampusz egyik kávézójában.

- Jól van – adom meg magam.

- Akkor randizunk? – szólal meg reménykedve.

Kimásolom a profilom linkjét, és elküldöm neki.

- Még mindig nem értem, hogy nem találtál meg, amikor utánam kerestél, de nem lőttél mellé. Én vagyok Brianna Shaw.

Azt hinném, hogy éppen a profilomon mereng, de egy idő után a csend kezd aggasztóvá válni. Ekkor meghallom a pityegést, és értetlenül figyelem a kijelzőt. Letette anélkül, hogy elmondta volna, ő kicsoda... 

●

"Olykor a legnagyobb csalódások hirtelen jönnek..."