A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

76.

Az, hogy az órák látogatásával nem kerülünk közelebb egy sikeres vizsgához, kimondatlanul, ködös fátyolba csavarva lebegett köztünk.

- Így zárni egy napot... - sóhajtottam tettetett rosszallással.

Hermione és Ron kettesben ültek a vacsoraasztalnál, és már majdnem odamentem hozzájuk, amikor George karon ragadott és elhúzott tőlük jó messzire.
- Lehet, hogy az öcsém - fogalmazott óvatosan-, de elég otthon rákényszerülni, hogy beszéljek vele.

A lehet szótól végre valódi mosolyra görbült a szám. 
Hazudtam volna, ha azt mondom nem értem meg az álláspontját.
- Csak Harryt keresem egyébként - körbe is fordultam-, de nem látom sehol.
- Ne aggódj, a kis Túlélő minden lépéséről tudni fogunk, ez az iskola rosszabb az összes élő térfigyelő kamránál.
- Hogy minél? - nagyokat pislogtam, mert nem értettem.
- Tudod, te használtad ezt a szót a szünetben, amikor megjöttél. Azt a Dursley fiút nem kísérted haza, mert az utcájuk tele van leskelődő vénasszonyokkal.
A homlokomra csaptam, amikor megértettem mit akar.
- Mármint élő térfigyelő kameránál? Kameránk azért nekünk is van, csak a mugliknak kétféle....
- Jó, rendben van!
- Térfigyelő kamra... - ingttam a fejem.
- Mi van a vénasszonyokkal?
- Jobb ha nem tudod, Fred.

Az ikrek gyorsan megvacsoráztak, mert zseniális és nagyszabású esti terveiket nem gátolhatta meg holmi éhség vagy szomjúság. Ezt követően el is húztak a jóistensetudja hová, de mikor felértem a klubhelyiségbe, már ott voltak.

Kényelembe helyezkedtem hozzájuk közel, és hamarosan fel is bukkant a trió, akiket úgy vártam. Intettem is, hogy jöjjenek oda.
Közben a barátom felszólalt, kezdődött a bemutató.
- Íme, a fejnyelő fejfedő! - harsogta. Fred kezében már ott volt egy bolyhos, rózsaszín tollal díszített süveg. Hát én azt hittem menten elnevetem magam, tagadhatatlanul Umbridge jutott az eszembe a színválasztásukról. Igaz, nem sok hasznát vettük volna az óráján, hiszen csak a fejünk tűnt el benne, semmi más. El kellett ismernem ennek ellenére, hogy a fiúk tehetséggel használták fel a bűbájaimat.
- Vajon hogy működik ez a süveg? - töprengett Hermione hangosan. - Jó, valamelyik láthatatlanná tévő bűbáj az alapja... Az az érdekes, hogy nemcsak a megbűvölt tárgy válik láthatatlanná, hanem a feje is... Biztos nem valami tartós.
- Dehogyisnem - feleltem neki. - Mármint, tartós bűbáj. Sokféleképpen hasznosítható. Egy véletlennek köszönhetően fedezték fel az első készítői, amikor láthatatlanná tévő köpenyeket készítettek.
- Azokat lehet készíteni is? - Harry szokatlanul kíváncsivá vált.
- Persze - bólintottam hozzá. - De egy idő után mind kikopik és újra van szüksége a felhasználójának. A használat rendszerességétől függ. - Fintorognom kellett, ez nagyon szakkönyvszagú tájékoztatás volt.
- De ez hatalmas segítség például egy halálfalónak is, ha el akar rejteni valamit!
- Hermione, minden bűbájt lehet rosszra és jóra is használni. Ez egy teljesen ártalmatlan használati forma,  lényegében arra jó, hogy megtréfálj vele másokat.
- Én inkább lefekszem. Majd holnap megírom.
- Merre jártál ma? - Próbáltam nem úgy tenni, mint aki számon kér.
- Ma volt bájitaltankorrepetálásom...
- Ú, és hogy ment? - érdeklődtem. - Hátha taníthatsz nekem valami hasznosat - kacsintottam rá. Furdalt a kíváncsiság, de komolyan. Harry közelebb hajolt, hogy tényleg senki ne hallja.
- Azt kötve hiszem. Még azt se mondta el, hogy hogyan tudok védekezni a gondolatolvasás ellen.
- Az nem gondolatolvasás! Az elme nem egy könyv... - forgattam a szemem.
- Ne kezdd te is! - tiltakozott, miközben Hermione intelmére előbányászta házi feladat naptárát.
Nem nyaggattam tovább az ötödévest, csak néztem, ahogy a hálótermébe igyekszik. Amint eltűnt a láthatáron, Hermionéhez fordultam. Semmit nem kellett mondanom, mert ő kezdeményezett.
- Aggódom érte - pislogott arra, amerre eltűnt. Megértően hümmögtem, de Ron leintett minket.
- Szerintem felesleges aggódni. Nagyfiú már, és Hermione, a házi feladatát meg tudja írni máskor is. Egyébként is sokkal fontosabb feladataink vannak - bölcselkedett.
- Ez igaz - Ron utolsó mondatával egyet értettem. A házi feladatok nem olyan fontosak, ugyanakkor szükségesek, hogy megcsináljuk. Ezt nyomban közöltem is, Hermionénak azonban jól láthatóan nem tetszett, és kisebb, barátságos vitába keveredtünk. Egyik téma után jött a másik, így került szóba az okklumencia is, majd a lány Ronhoz fordult, megkérve őt, hogy nézzen rá a lehetőleg békésen alvó fiúra.
Ő nyöszörögve tett eleget ennek, mondván nem dajka.
- Az okklumencia tényleg nagyon fontos. És ha igaz... Ha Harry tényleg belelát V.. Vol...
- Valér - segítettem ki, utalva rá, hogy nyáron így hívtuk Tudjukkit.
- Valér fejébe, akkor fontos lenne, hogy gyakorolja ezt a tudományt.
De attól tartok Harry makacs, és Piton is eléggé konok, nem hinném, hogy túl tudnának lépni a sérelmeiken. Csak tudnám, hogy Harry apja és Sirius mit vétettek Piton ellen!
- Te is úgy gondolod, hogy Piton meg akarja torolni Harryn az apja általi sérelmeket? - Hermione egyetértően hümmögött. - Mesélj el mindent, amit erről tudsz - hajoltam hozzá. - Harryt akartam kifaggatni, mert segíteni szeretnék neki, de ilyen állapotban... Tényleg elég makacs. A keresztapját sem láttam még ilyen állapotban sohasem, legalább is velem nem viselkedett így.
- Persze, mert téged bír. Olyan érzésem van nála, mintha neked a legjobb oldalát akarná mutatni.
- Észleltem - mosolyogtam rá. - Hermione, ezt csak neked mondom el. De az apukám meg volt róla győződve, hogy ő ártatlan. Közel álltak egymáshoz, így S... - kezdett feloszlani a tábor, így halkabbra vettem a mondandómat. - Tapmancs mintha valamiféle apaszerepet kezdene betölteni az életemben, ahogy Harrynek is próbál... Én pedig tisztázni szeretném a nevét. Ha ezt bárhogyan meg lehetne tenni, gondolkodás nélkül belevetném magam a feladatba.
Hermione kikerekedett szemekkel nézett rám.
- De az nagyon veszélyes! - súgta, majd pár pillanat múlva kihúzta magát. Eszem ágában nem volt nyugtatgatni őt, de nem is volt rá szükség. - Igaz, te tudod mit csinálsz. Hetedéves vagy.
- Köszönöm a bizalmat - mosolyogtam rá, és én is elmentem aludni.