Új rendszer

22 1 2
                                    

Dumbledore távozása után Umbridge lett az igazgató. Ezzel pedig teljhatalmat szerzett.
Úgy jártkált az iskolában, mint aki mindenek fölött áll. Mondanom sem kell, hogy ez a tanároknak sem tetszett.
Rendszeresen kerültünk büntetésbe. Főleg a DS tagokra pikkelt a rózsaszín rém különösen.
Éppen egy újabb büntetésről jöttünk ki Mio-val amikor megláttam Cho-t, hogy a folyosón állva próbált Harry-vel beszélni.
- Nem hiszem el, hogy elárult minket... - rázta a fejét barátnőm miközben a lányt nézte.
- Nem is tudom. Nekem ez az egész eléggé sántít... Hiszen annyi szörnyű dolog történt vele. Umbridge is rászállt, meg ott van Cedric emléke... Miért tette volna ezt?
- Tudom, de hát attól még így van...
- Najó, ennek véget kell vetni. Beszélek vele. - mondtam, majd a lány felé vettem az irányt.
- Szia.
- Figyelj, tudom mit gondolsz, - kezdte - de nem én akartam. Umbridge valamit kevert a teába amit adott a kihallgatásomkor.
- A tea, hát ezért akarta, hogy igyak belőle amikor engem hallgatott ki. - csaptam a homlokomra. - Verita szérum...
- Tudtam, hogy nem árulnál el minket. - Hirtelen felindulásból megöleltem a lányt.
- Köszönöm, hogy hiszel nekem. - mosolygott szomorkásam rám.
- Ez csak természetes. Mi DS tagok tartsunk össze... Figyelj, te most ne gyere velem. Próbálom kis adagokban mindenkinek elmondani, hogy mi történt.
- Oké és mégegyszer köszönöm.
- Szívesen. - mondtam, majd elindultam, hogy megkeressem a többieket.

Az arany trió éppen a hídon beszélgetett amikor a közelükbe értem.
... Ha egyedül csinálom. - fejezte be a mondatot.
Oda is mentem hozzájuk, de pont amikor belekezdtem a mondandómba akkor jelent meg Hagrid és mondta, hogy kövessük.

-)Időugrás(-

- Mond már meg, hogy hova megyünk! - mondta Harry amikor már egy ideje az erdőben sétáltunk.
- Bocsánat, hogy titkolózom, de most, hogy Dumbledore elment nemsokára engem is elküldenek. Nem mehetek el úgy, hogy nem szóltam senkinek.
Ekkor hirtelen egy óriás jelent meg a fák között.
- Ő itt Gróp, a testvérem. - mondta, majd az óriáshoz szólt. - Grópi, vendégeket hoztam.
Ekkor Gróp elkezdett felénk szaladni.
- Szent ég. - mondta Harry.
- Najó csak féltestvérem. Kicsit szertelen az öcskös, de egyébként teljesen ártalmatlan.
Ekkor az óriás hirtelen felkapta Mio-t. Ron valami ággal próbálta megütni, de ő meg sem érezte.
- Hagrid csinálj valamit. - szólt Ron.
- Gróp, megbeszéltük, hogy ezt nem csinálod. Tedd le, ő az új barátod, Hermione.
Erre már ráparancsolt.
- Azonnal tegyél le, gyerünk. - Erre az óriás lerakta. - Úgy látszik a szigor beválik nála...
- Hagrid, tulajdonképpen mit szeretnél tőlünk? - néztem rá.
- Élelmet gyűjt ő magának, de ha elmegyek nem lesz társasága... Ugye ránéztek néha?

-)Időugrás(-

Épp az ágyamban fekve olvastam amikor hirtelen látomásom volt.
Egy fiú volt benne, fekete hajjal. Egy fánál ült amikor egy kisebb diáksereg ment oda hozzá.
- Capitulatus. - vette el az egyik a pálcáját.
- Szép volt James!
Ezek... az nem lehet.
- Apa? - hallottam egy hangot. Lehetetlennek tűnt, de olyan volt mintha én mondtam volna.
Ekkor a fiú lebegtető bűbájt szórt rá. Aztán elkezdték kántálni, hogy Pipogyusz.
A látomásnak hirtelen vége lett.
Eddig csak álmomban volt ilyesmi... De várjunk, Harry most Piton-nal van különórán. De ezek nem Harry emlékei.
Meg kell keresnem őt.

A folyosón találtam rá.
- Harry!
- Anna!
- Figyelj, volt egy látomásom. Tudom, nem tartozik rám, de mi történt a különórádon.
Harry épp mondani akart valamit amikor a hátunk mögül egy beszélgetést hallottunk.
-... Nem olyan vészes ez, csak csúnya. El fog múlni. Látod a mienk már alig látszik.
A Weasley ikrek voltak. Egy alsóbb évessel beszéltek.
Ahogy odasétáltunk hirtelen egy hangot hallottunk, majd megjelent Varangypofa.
- Mondtam neked kedves Harry Potter: a rossz gyerekek büntetést érdemelnek.
Majd távozott.
- Tudod George, mindig sejtettem, hogy nekünk az iskolán kívül több babér terem.
- Fred, ha hiszed ha nem pont erre gondoltam.

-)Időugrás(-

Elérkezett a nagy vizsga napja. Mindenki egyszemélyes padokban ült és írt. Írt hiszen a minisztérium csak lexikális tudást kér. A terem elejében pedig, mint valami legfelsőbb lény ült Umbridge.
Hirtelen valami zajt hallottam kintről. A jelek szerint a többiek is halották, mivel mindenki forgolódni kezdett, hogy honnan jön a zaj.
A rózsaszín rém átsétált a padok között, hogy megnézze mi ez a zaj.
Kinyitotta a nagy ajtót. Először egy kis szikra repült el mellette amiből aztán kis tűzijáték lett. Majd hirtelen besuhant a Fred és George seprűn és lesodorta a tesztlapokat. A terem megtelt különféle tűzijátékokkal. Umbridge a káosz közepén próbált rendet tenni, természetesen eredménytelenül.
A fiúk végül seprűn repülve hagyták el az iskolát miközben mindenki ujjongott.

Sziasztok olvasóim! Tudom ez a rész most kicsit rövidebb lett mint szokott, de legalább sikerült végre új részt kitennem.
Sajnos az érettségi végéig már valószínűleg nem lesz új rész, vagyis legközelebb majd csak nyáron.
Akik viszont szintén idén érettségiznek azoknak sok sikert kívánok előre is.
További jó olvasást! 🥰😊📚

Az Üveghegyen is túl /Harry Potter ff./Where stories live. Discover now