Az első órák

77 4 0
                                    

Harry szemszöge:

Korán reggel megint leizzadva ébredtem. Nem ez az első alkalom, hogy rémálmok gyötörnek. Ráadásul olyan valósnak tűnnek.
Úgy döntöttem, hogy inkább már nem fekszem vissza. Halkan felöltöztem, úgy hogy ne ébresszem fel Ron-t, majd lementem a klubhelyiségbe. Leültem az egyik kanapéra és néztem a tüzet. Láng valahogy megnyugtatott és végül elaludtam.

Anna szemszöge:

Egy első naphoz képest meglepően gyorsan ébredtem és elkészültem. Hermione azt mondta, hogy amíg a többiek felkelnek addig ő olvas még egy kicsit.
- Ha úgyis ittmaradsz akkor majd én inkább lent várakozok. Gyertek utánam ha kész vagytok.
Ariel közben félálomban motyogott valamit.
- Ringat a víz...
Ezen mindketten jót nevettünk. Aztán intettem egyet a barátnőmnek és lementem a lépcsőn.

Arra számítottam, hogy nem lesz még ott senki, de tévedtem. Elsőre tényleg azt hittem, hogy üres, de aztán megláttam, hogy van valaki az egyik kanapén.
Oda is mentem, hogy megnézzem ki az. Harry volt, de épp aludt.
Óvatosan odamentem és leültem mellé. Bárki bármit mond az emberek nagy része nagyon aranyos amikor alszik.
Ez alól a fiú sem volt kivétel. Ahogy ott ülve aludt a látványa mosolyt csalt az arcomra.
Le is ültem mellé, hogy megnézzem közelebbről.
A haja egy része a homlokára lógott így ösztönösen odanyúltam, hogy megigazítsam. Ahogy arrébb raktam a tincset véletlenül megérintettem a sebhelyét. Hirtelen valami bizsergő érzés futott át rajtam. Először nem értettem hogy mi történt, de aztán ráfogtam arra, hogy biztos csak beképzeltem.
Ahogy így gondolkodtam, hirtelen egy érzés zökkentett ki. Valami hozzáért a vállamhoz. Basszus Harry rám dőlt.

Nem tudtam, hogy mit csináljak. Ha elmegyek akkor eldől és fölébred. Ha viszont itt maradok akkor úgy ébred, hogy a vállamon aludt. Mindkettő kimenetel kínos szituációval járna.
Ahogy ezen gondolkodtam a lányok lejöttek és megláttak minket.
Kaptam néhány kérdő tekintetet.
- Segítsetek. - suttogtam.
Erre jó barátnők módjára halkan nevetni kezdtek, de sajnos nem elég halkan.
A fiú mocorogni kezdett.
- Basszus - mondtam.
A többiek gyorsan leültek mellém, hogy legalább úgy tűnjön mintha nem csak ketten lettünk volna itt.

Harry szemszöge:

Ahogy felébredtem halottam, hogy valakik beszélnek. Majd hirtelen realizáltam, valakinek a vállán fekszem.
Mikor kinyitottam a szemem láttam, hogy a lányok ott ülnek mellettem és a fejem Anna vállán volt.
- Jó reggelt Harry. - mondta Ginny mosolyogva. Nyilván élvezte, hogy ilyen kínos szituációba kerültem.
- Mi történt? Hogy kerültetek ide?
- Hát, drága barátom álmodban ráhajtottad a a fejed Annára.
- Őő...bocsi. - mondtam.
Szerencsére Ron épp jókor jött, hogy tudta nélkül kisegítsen ebből a szituációból.
-Mindenki itt van? Akkor menjünk reggelizni.
Gyorsan kihasználtam a helyzetet és indultam is a kijárathoz.

A reggeli alatt megkaptuk az órarendet.
- Az első óra SVK lesz. - veszem észre.
- Kíváncsi vagyok erre az Umbridge-ra. - mondta Mione.

Anna szemszöge:

Reggeli után elköszöntünk Ginny-től és Ariel-től. Majd elindultunk a teremhez. A tanár még nem volt ott, ezért leültünk egymás mellé. Valaki egy origami madarat reptetett. Közben Elsa is megérkezett és leült a mögöttem lévő padhoz. A kis madár körberepülte a termet, majd hirtelen lángra kapott és lezuhant.
Körbenéztem, hogy ki tehette. A bejáratnál megjelent a rózsaszín rém.
- Üdvözöllek titeket az órámon. Értesültem róla, hogy a tudásotok elég hiányos. Ezt a minisztérium által jóváhagyott könyvek segítségével próbálok majd rendbe hozni.
A könyveket odareptette hozzánk.
- Az év végén egy nagy vizsga vár rátok. A Rendes Bűbájos Fokozat. Röviden RBF.

Miközben ezt mondta, láttam, hogy Hermione értetlen képet vág így én is belenéztem a könyvbe.
Ahogy a lapoztam az oldalakat, a lány kimondta ami bennem is megfogalmazódott.
- Tanárnő, itt nincsenek védővarázslatok.
- Miért kellene, hogy legyenek? Ami a könyvben van elegendő a vizsga letételéhez.
- De ez a könyv nem segít, ha megtámadnak minket a való életben. - szólt közbe Harry.
- Ugyan ki akarna titeket megtámadni?
- Hát nem is tudom, mondjuk Voldemort.
- Najó, akkor ezt most tisztázzuk. Akit nem nevezünk nevén. Nem. Tért. Vissza.
- Akkor ki ölte meg Cedricet?
- Cedric Diggory halála tragikus baleset.
- De hiszen Harry a saját szemével látta, hogy nem így volt. - szóltam közbe.
- Elég legyen. Az én órámon ha a diák szólni akar akkor jelentkezik. Nem tűröm az efféle tiszteletlenséget. Maguk ketten jelentkezzenek órák után büntetőmunkára az irodámban.

Az óra végén gyorsan összepakoltam és elhagytam a termet. Nem akartam Harry-vel beszélni, mert bűntudatom volt.
Viszont ahogy indultam volna el a fiú utánam jött.
- Várj Anna.
- Bocs Harry.
- Nem értem. Miért kérsz bocsánatot?
- Ha nem szólok közbe talán nem ad büntetést.
- Emiatt ne aggódj. Ha te nem mondtad volna akkor én mondom.
Épp válaszoltam volna amikor megjelent Hermione és Ron.
- Gyertek menjünk bájitaltanra. - mondta a lány.
- Erre kíváncsi vagyok. Az előző suliban egész jó voltam bájitaltanból.
- Nem akarlak elkeseríteni, de Griffendélesként, Piton óráján szinte lehetetlen jónak lenni. - szólalt meg Ron is. Majd elindultunk a pince felé.

Az Üveghegyen is túl /Harry Potter ff./Where stories live. Discover now