Hősakadémia - Társulás

XXIII. fejezet: Lehull a lepel 2/3.

 Csipp, csepp, csöpp... Csipp, csepp, csöpp...
A vér csepegésébe két nadrág susogása vegyült, ahogy Mob és Manga odalépett a kínzókamrává vált tornaterem pályájához. Miután Manga gyógyfüggönye ráncba szedte a két lányt, Mob is eltakarította a mocskot. Moona a frissiben visszaforrasztott karjával csinált pár körzést, míg Málna felpattant a földről és nyoma se volt rajta az imént átélteknek.
Vidáman ugrálva ment oda a Maránál ácsorgókhoz, majd Tokoyami mellett cövekelt le. A fiú megköszörülte torkát, majd óvatosan megjegyezte neki:
– Szóval... Neked is van egy belső erőd?
– Igen - bólintott rá Málna vidáman. - Az én kis imádnivaló Frékim. Igaz, hogy fárasztó néha, mint minden nagy mozgásigényű kiskedvenc. De így, hogy már alváskor is ki tudom engedni, már kevésbé ficánkol.
– Az enyémmel akkor nehéz - jegyezte meg a sötét madarat idéző hőstanonc -, mikor kinn van, leginkább a sötétben. Még nehezen irányítható az ereje és nem bír az indulatjaival olyankor.
– Hihi... Megesik. Szeszélyesek tudnak lenni - tette hozzá a Magor, míg ezzel egyidőben hangszíne is ellágyult. - Ám ez idővel egyre jobb lesz, meglátod - ráncolta meg pisze orrát a lány egy biztató grimasszal karöltve. - Legközelebb eresszük össze őket. Mit szólsz? Előhívjuk őket, és meglátjuk kié mit tud.
– Hümm – tűnődött el a fiú. - Érdekes elképzelés.
– Tudunk sötétíteni, amennyire csak szeretnéd, hogy ti és mi egyenlő esélyekkel induljunk - unszolta őt Málna biztatóan.
– Nos, ebben nem teljesen vagyok biztos... - tétovázott a japán.
– Ha elszabadul, van itt elég ember, aki megfékezze - szögezte le a nyuszilány. - Legfeljebb elhívjuk az ofőt is.

Tokoyami Fumikage megrágta magában a ajánlatot, végül úgy döntött, ad egy esélyt a dolognak.
– Jól van, legyen akkor - és fejet hajtott a Magor felé. - köszönöm a lehetőséget!
Málna erre vidáman bólintott, és ismét előre nézett, várva, hogy kik lesznek a következő gyakorlat résztvevői. Tsukuyomi szintén visszafordult a küzdőtér felé, ám eközben szeme sarkából futó pillantást vetett a Magorra, aki visszavedlett egy lelkes kisiskolássá. Egyből beugrott neki iménti eszelős viselkedése és a hozzá párosuló mocskos beszéd.
Biztos csak a harc hevében volt... - mélázott magában az elsős.
A fiú érezte, ahogy elvörösödik, szóval gyorsan előrekapta szemeit, hogy láthassa a résztvevőket.
– Ki jön? - szólt oda mindenkinek Mara.
Nem kellett sokat várni, és lépett is elő a következő jelölt.
– Szeretnék én lenni az - mutatott közben magára Kirishima Enjiro.
– Szuper, öcskös, ezt már szeretem! – hunyorgott rá Mara. - Ki lesz a másik?
Erre mindenki meglepetésére, előlépett az elmúlt hét legvisszafogottabb Magorja.
– Ááá, Mia. Bogaram - tette csípőre kezét az éltes hölgy -, csak nem itt az idő?
A lány hunyorgó szemekkel bólintott.
– Jól van, akkor mehettek is.... Tessék?
Mara mondata félbemaradt, mert Mia megemelte balját, aztán mikor rákérdezett, ő felemelte mutatóujját és be-begörbítgette, mintha csak integetne vele.
– Ó, értem - bólintott a nő és visszafordult a társasághoz. - Azt kéri, jöjjön még egy ellenfél.
A japánok Miára néztek, aki erre újfent helyeslően rázta meg fejét. Fél perc néma csend után jött az önkéntes, aki megtörte azt.
– Leszek én! - lelkesedett Tetsutetsu.
Odalépett barátja mellé, majd vállára tette kezét.
– Fogjunk össze Kirishima!
A vöröske lelkesen emelte meg öklét és acélos társáéval összekoccantotta.
– Csináljuk! - bólintott rá.
Ezt követően elfoglalták a helyüket, és a páros egy gyors bemelegítő után felvette harci formáját. Mia azonban nem tett semmit. Legalábbis látszólag semmit.
– Pszt - súgott oda az acélos a másiknak. - Szerinted valami láthatatlan képessége van?
– Vagy lehet telekinetikus - szűrte fogai közt barátja. - Biztos, ami biztos, kerüljük a szemkontaktust és legyünk résen, ha a testünkön bármi furcsaságot észlelünk.
– Oké - biccentett a másik.

– Készen álltok? - csendült Mara hangja.
A fiúk egyszerre nyitották ki szájukat:
– Igen, ké...
– Teljes mértékben - búgott fel egy hang a túloldalon.
Azonban ez nem egy bunyóra kész emberé volt, hanem a lehető leglágyabb, legselymesebb szólam, amit a két japán valaha is hallott. Forróság kezdett ébredni bennük és annak érzése, hogy menten elolvadnak.
Következő pillanatban Mia kinyúlt gyolcsa alól kezeivel és megrántotta az anyagot. Ahogy lassan leomlott a csontszínű köteg egy káprázatos jelenés tárult fel előttük.
A lány bőre olajbarna volt és sejtelmes, tompa fény vonta be. Teste már-már nem is tűnt emberinek, annyira gyönyörű volt. Ruházata antikolt csatokból, gyűrűkből és perecekből állt, amik keresztül-kasul fátyolszerű kelméket fogtak össze telt és buja idomain. S amik ettől függetlenül mégsem takartak belőle sokat.
Ám amitől a két fiú egész feje rákvörös lett végső soron, az a velük szemben álló Magor arca volt. Egyszerre nézett ki egy ártatlan angyali porcelánbabának és egy érzéki istennőnek, aki tekintetével szinte égette ellenfeleit.
Ebből a sokkból Mara felszólítása zökkentette ki őket.
– Gyakorlat, indul!
Mindketten sűrűn pislogva megrázták a fejüket.
– Ááá, a fenébe is, szedjük már össze magunkat - szitkozódott Kirishima.
Ekkor Mia megindult feléjük. Bájait selyemsálként követő, lélegzetelállító szantálbarna haján és zöld tea színű szemein táncot járt a fény, amitől egy röpke pillanatra megint elbambultak. Mérgesen csapta egyik homlokon, másik meg halántékon magát és épp mire kartávolságra közelítette meg őket a lány, megvetették lábukat és hatalmasat lendítve karjukon, támadásba lendültek.
– Ó, kezdeményeztek - bazsalygott a lány.
Szinte mozdulatlanul tért ki az ütések elől.
– Szeretem a bátor szíveket és a nyers erőt - tette hozzá, amitől még egy árnyalatot sötétült kettejük képén a pír.

Az elkövetkező percek inkább hasonlítottak egy fura és zavarba ejtő táncra hármójuk között. Bár a fiúk fáradhatatlanul támadták Miát, ő elképesztő hajlékonysággal kerülte ki őket. Ám mintha szándékosan maradt volna olyan közel hozzájuk, hogy ruháját és pőre pontjait a fiúk mindig súrolják. Továbbá egyszer se kísérelt meg visszatámadni, mindössze ujjaival simított végig finoman a karjukon, vállukon, megkeményedett tincseiken.
Aztán fogta magát, és annyira beállt Kirishima mögé, hogy feje búbjától a sarkáig fedte le őt, akár a tapéta. A vöröske hiába igyekezett, nem tudta lerázni magáról, a lány úgy követte, mintha csak az árnyéka, vagy a bőre része lenne, ráadásul Testutetsu se tudta kizökkenteni.
Eközben a többiek érdeklődve - igaz a japánok pipacspiros fejjel - követték figyelemmel az egészet.
– Tökéletesen ura a meccsnek - jelentette ki Deku.
– Ez a küzdelem már az elején eldőlt - mondta egyetértően Todoroki.
– Vajon használja a képességét is ehhez? - töprengett a lányt nézve, aki láthatóan remekül szórakozott.
– Annak ehhez pont semmi köze - vetette közbe Moona kárörvendve. - Inkább azt mondanám, hogy a képességének hála az emberek könnyebben kizökkennek az álcáikból, meg az önkontrollból, így egy nyitott könyvvé válnak előtte. Nála jobban kevesek képesek olvasni egy test mozdulataiból és megjósolni azokat.

Erre Mia, mint egy végszóra megmarkolta Kirishima vállát és a fülébe fújt. A többi Magor úgy élvezte az egyoldalú macska-egér játékot, mint egy délutáni matinét. Aztán a lány elrugaszkodott végre az 1A-s nyújtotta fedezékből és láthatóan végre első támadó mozdulatára készült.
Nem hagyhatom, hogy fölénk kerekedjen - villant át Tetsutetsu fején a gondolat. - Addig kell támadni, míg még van erőnk. Ha engedjük belendülni úgy, nekünk lőttek. Mi már kezdünk fáradni, ő viszont eddig csak hárított...
– Hááááá! - rontott neki az acélos testű fiú.
Itt a lehetőség, Tetsutetsu elvonja a figyelmét, én meg hátba támadom - gondolta Kirishima, és ő is meglódult.
Szinte egyszerre értek oda és felerősített ütéseik is szinkronban csaptak le. De a lány abban a pillanatban elfordult kilencven fokkal és karjaikat elkapva továbbrántotta őket. Mindhárom test egy vonalba került ettől. A Magor erre maga felé rántotta mindkettőjüket, s ennek folyamán egyik fiú elölről, másik meg hátulról nyomta össze a látszólag finom és törékeny testet. Mikor a két japánnak leesett, milyen helyzetbe is kerültek, zavarukban végérvényesen megfeledkeztek arról, hogy épp egy harc kellős közepén vannak.
– Hihi, milyen kis ártatlanok - kuncogott álomittas hangon Mia.
Az isteni szépség két tenyerét ellenfelei vállára fektette, majd egy cirkuszi akrobatát is megszégyenítő kecsességgel és villámsebesen a levegőbe került, fejjel lefelé, rajtuk támaszkodva. Egy gyors mozdulattal elrugaszkodott és ujjai máris a sziklává, valamint acéllá szilárdult frizurákon pihentek, majd rájuk markolt és egy határozott rántással összecsapta a két hőstanonc koponyáját.
A kifáradt fiúknak a bőre erejük fogytával meggyengült, így már nem nyújtott elegendő védelmet, ennek következtében azok megrepedtek, a két elsős meg rövid szédelgés után végül elvágódott a földön és nem mozdult többé. És kettejük között, egyenesen - akár egy sudár szobor - állt ott ellenfelük, akin egyetlen csepp verejték se gyöngyöződött fel. Mialatt a diákok igyekeztek rájönni mit is láttak, mélázásukból Mara rántotta vissza őket a jelenbe.
– Gyakorlat vége - fuvolázta derűsen az idősödő hölgy. - Ki következik?
– Essence harcait akkor is jó buli nézni, ha egy csepp takarítanivaló nem marad utána - szólalt meg Mob.
– Flawless victory - tette hozzá gunyorosan Manga, majd a japánok felé nézett és hozzátette:
– Nála már az ellenség kiválasztásánál eldől, szétrúgják-e végül a seggét.
– Mégis honnan? - érdeklődött Deku.
– A neméből - vetette közbe Moona.
– A neméből? - kérdezett vissza csodálkozva Izuku.
A Tábornok és Manga egyszerre öltöttek fel egy megsemmisítő vigyort, mikor Moona a pályára úsztatta szemeit és gonosz elégedettséggel szavaiban adta meg a választ:
– Nem sok férfinak marad esélye labdába rúgni, ha egy szukkubusszal áll szemben.