Hősakadémia - Társulás

XX. fejezet: Pizsi és ponyva

Kirishimán borzongás futott végig, s kihívó arckifejezéssel, ő is elindult az öltöző felé.
Ropogott talpuk alatt a kavicsos föld, ahogy szállásaik felé baktattak a diákok. Kirishimáék összefutottak a B osztályosokkal és egyből oda is ugrott jóbarátjához.
– Milyenek voltak a Magorok? - kíváncsiskodott a vöröske.
– Meeros és Mayu nagyon jópofák - kezdett bele Tetsutetsu. - Malin és Mox meg nagyon kemények. De közben lazák is, eszméletlenül király az egész banda!
– Azért Malin modorán volna mit csiszolni - kottyantott közbe Shooda Nirengeki.
– Lehet - vont vállat acélos társa és 1A-s barátja felé fordulva mondta tovább:
– Képzeld, Mayu ért a csontkovácsoláshoz. Tapintásra meg tudta állapítani melyik izom és csont igényel több törődést, vagy kell épp kímélni.
– Azta, az nem semmi! - ámult el Sero Hanta.
– Ugye? - kérdezett vissza rápillantva a fiú - Amit azonban a legjobban várok, hogy teszteljem a két dúvados karmait a bőrömön.
– Mi tartunk egy kis ismerkedős bulit a kollégiumban - jegyezte meg Yaoyorozu Kendo felé fordulva. - Ha benne vannak, megmutatjuk a szobáinkat és mi is megnézzük, ők miként rendezték be a sajátjaikat.
– Ó, ez nem is rossz ötlet - derült fel Bigfist arca és osztályfelelős társához fordult:
– Szervezzünk mi is egy ilyet.
– Hmmm. Valóban remek lehetőség arra, hogy közelebb hozzuk őket a kultúránkhoz - simogatta meg állát töprengve Shooda. - Talán megkönnyíti nekik azt is, hogy megzabolázzák a renegát jellemüket.
Erre osztálytársai egy elnéző mosollyal csóválták meg fejüket, hallva, hogy diáktársuk megint mindent túl komolyan vett.

Izgatottan toporgott a lányok egy része az 1A szállásának közös helyiségében.
– Ki kérdezze meg? - hallatszott Hagakure kérdése a semmiből.
Bár beszéde nem árulta el őt, de egy része legbelül remélte, hogy nem neki kell odamennie a Magorokhoz közvetlenül beszélni. Kiváltképp Moonához. Tudta, a lány nem gonosz, nem is utálta őt, de még mindig szorító, jeges érzés szúrt gyomrába, ha felidézte a pályán történteket. Azaz a vészesen rövid idő alatt bekövetkezett vereségét.
Egyszerűen csak nem akarta, hogy ez beárnyékolja a közös életüket. Így, próbálta bizakodva győzködni magát, hogy nagyon jó barátok lesznek mind.
Nyugalom, Toru. Szedd össze magad. Menni fog ez! Még a végén, azt fogják hinni, nem látod itt őket szívesen - rázta meg magát a láthatatlan lány.
Nem sokkal később be is futott a négy Magor lány hozzájuk, és a gyors egyeztetéshez híven, Ochako és Momo lépett ki a többiek közül és meghajoltak.
– Legyetek üdvözölve minálunk! - mondta ragyogó arccal Uravity.
– Ó, köszönjük, köszönjük! - pattogott Málna és vele együtt a többi három is viszonozta a főhajtást.
– Tudjátok, nálunk is szokás az újakat körbevezetni - kezdett bele ismét a barna hajú lány picikét lámpalázasan. - Szóval, megmutatjuk a közös helyiségeket, a szobáinkat és... - itt egy cseppet óvatosabb lett hangja -, a végén, kíváncsiak lennénk a ti szobátokra is, ha nincs ellenetekre.
– Miért lenne? - döntötte oldalra a fejét Mimi.
– Á-áh, rendben van. Akkor... vágjunk is bele - nyerte vissza lelkesedését a japán.

Azzal kezdetét vette a körút UA módra. A konyha, fürdő és pihenő után, minden 1A-s diák készséggel - ki kevésbé, ki jobban - megmutatta lakrészét, amik egytől egyig nagyon tetszettek a lányoknak.
– Hű, nagyon fura lesz, hogy egymagunk lakunk majd egy-egy ekkora szobában - csicsergett Málna, míg épp a szobája felé tartottak, ami az első volt a róluk szóló sorban.
– Nem hiányzott soha a magánszféra? - kérdezte Earphone Jack.
– Ha egyedül akartunk lenni, arra ott volt a Füstfátyol, vagy a Leplek Terme - jött a kézenfekvőnek szánt válasz a nyuszilánytól.
– De az csak átmeneti használatra van, nem? - fejtegette tovább Jirou Kyouka. - Az nem a sajátod.
– A szobádat se egész nap használod - nézett hátra válla mögött Moona. - Ha nem alszol, te is csak akkor tévedsz be, ha el akarsz vonulni kicsit. Nem?
– Őőő - feszengett a lány zavarában-, ez igaz...
– Mert a napod kétharmadát kinn, egyedül vagy közösségben, de azon kívül töltöd. A magány kis szigete nem attól lesz hatásos, hogy csak a te szagod járja át.
Moona utolsó mondatára Jirou elpirult, a Tábornok meg megeresztett egy félvigyort.
Benyitottak Málna szobájába, ahol egy óriási párnára hasonlító ágy és egy, a szoba végében felállított, padlótól mennyezetig erő oszlop volt beállítva. Mindkettő bíborlila volt, ahogy a vastag sötétítőfüggöny is az ablakon. A főfalra meg mitikus szörnyek voltak végig felfestve zord és koruknak megfelelő realisztikussággal. Még a lámpabúrája is úgy nézett ki, mint egy bestia szeme.
Így már érthető a nagy rajongás a sötét szerzetek iránt.
Ez a megállapítás volt leolvasható jónéhány ember arcáról, ahogy megszemlélték az asztal szélén csücsülő kitömött szörnyplüssöket is.
– Nincs benne túl sok minden - jegyezte meg Mina -, de ami van, rendesen kitölti a helyet.
– Mivel otthon ezt nem tehettem meg, gondoltam itt az alkalom - legyezte füleit Málna. - Így durmolni mégiscsak másabb lesz. Lehet majd bújni.
Egyedül? Kivel? - tűnődött el a rózsaszín szépség. - Mondjuk, eléggé dimbes-dombos, szóval akár el is lehetne tűnni a buckák között. Hmmm, biztos a plüsseire gondol.
S azzal megrántotta vállát és a többiekkel indult is tovább Mimi lakrésze felé. Szobája fala tele volt filmes poszterekkel, s ami egyből feltűnt a japánoknak, hogy mind a Sakamoto Desu ga?; a Conan, a detektív és a Saiki Kusuo no sai nan animékről szóltak. Ágya úgy nézett ki, mint egy ovális, szappanra formázott, homokkal töltött lufi. Egyedüli térbeli dekorációja a helységnek hat, leginkább nyolcasokra emlékeztető, absztrakt szobor volt. A plafonon pedig egy duplaburás, ám egyszerű és fémperemmel díszített lapított lámpa volt.
Mimi ámulattal csodálta leendő kis kuckóját és miután körbefordult, vidáman megjegyezte:
– Csodálatos. Nem találok szavakat. Nem győzöm majd megköszönni Mangannak, hogy elkészítette ezeket, csak nekem. Otthon ennyi és ekkora sajnos nem lehetett belőlük.
Rövid fejforgatás után - mint aki keres valamit - asztalához lépett és felemelt két nagyjából harminc centis kis szobrot.
– Ezek voltak eddig az én kis drágaságaim - mutatott feléjük egy ón- és egy bronzszínű kis alkotást. - Apámtól vannak, maga készítette a hetedik és a tizenharmadik születésnapomra.
Miután megcsodálták őket, léptek is tovább a harmadikhoz, ami Miáé lett. Benyitottak és színkavalkád rontott rá látóidegeikre. Amihez rövid időn belül egy füstölők által felvont ködfal illatrohama is járult. Ugyanis a szoba minden pontját ezer különféle árnyalatban pompázó kendő borította, többek között egy-egy hatalmas baldachin az íróasztal és az ágy körül is. Itt szintén olyan vastag sötétítő volt az ablakon, hogy a Nap egy hunyorgásnyi fényét se eresztette be. Mivel a lámpát is kendők fedték sejtelmes fény uralta az egészet. Minekután ezeken túl nemigen volt néznivaló, továbbá az erős illatoktól is csöppet ködös lett pár diák feje - ráadásul Mia se tett említést másról, még társai tolmácsolásában sem -, ezért hamar végeztek, s ezzel el is érkeztek utolsó állomásukhoz.
Talán ez volt az az ajtó, aminél a legjobban égette őket a kíváncsiság, mit fognak mögötte találni. Gazdája megfogta a kilincset és szélesre tárta előttük azt. Üresség fogadta őket. Szó szerint, ugyanis semmiféle berendezés nem volt található benne.
Annyi, hogy a falakat, a padlót és a mennyezetet is egy fényes, bársonyos zöld anyaggal vonták be. Ágya mindössze egy kerek, fekete, matracszerűség volt, sehol egy párna, vagy takaró, ami bevetve ott hevert volna a fekhelyen.
– Valami kérdés esetleg? - kérdezte a szobája közepén megállva a tábornok.
Nem tudták megmagyarázni miért, de az egész hely olyan volt, akár egy színezéssel álcázott fekete lyuk. És mintha az egész magja, a benne lakó maga lett volna. Ami meg kíméletlenül húzza be a sötétségbe mindazokat, akik szerencsétlenségükre a vonzásába kerültek.
– Őőő... nincs - cincogta Uraraka.
– Ó, volna egy ötletem! - kiáltott fel Mimi tenyerét összecsapva, amitől a többség majd kiugrott a bőréből ijedtében.
A Magor lány erre elkuncogta magát és bocsánatkérően integetett, majd folytatta:
– Ünnepeljük meg egy kis közös nassolással, az feltenné a koronát a nap végére. A szobámban rengeteg sós és édes rágcsa van.
– Én meg szólok Murrmurréknak és sütnek nekünk pizzát és paninit - lépett elő Málna.
A japánok megilletődve álltak, hisz itt most ők a házigazdák, nekik kellett volna mindenről gondoskodni. Azonban ők csak üdítőkkel és ropogtatnivalókkal tudtak szolgálni a láthatóan sokkal felkészültebb és jól szervezett Magorokkal szemben.
– Már csak italokról kell gondoskodni - tette hozzá Mimi.
– Amiatt nem kell fárasztani magatokat - kapott a szón Uraraka. - Készültünk vele.
Osztálytársai bőszen bólogattak mellé, kicsit tartva attól, hogy a lelkes vendégek ezt gorombaságnak veszik. De fölösleges volt, mert a lányok készséggel belementek. Ők is kipakolták a társalgóban a bulira beszerzett édességeket, utána kisvártatva izzították a zenét is:

He was a boy
She was a girl
Can I make it any more obvious?
He was a punk
She did ballet
What more can I say?
He wanted her
She'd never tell
Secretly she wanted him as well
But all of her friends
Stuck up their nose
They had a problem with his baggy clothes*

Aztán kezükben az első pohár itallal körbeülték a lányokat és kérdezgetni kezdték őket.
– Honnan jöttetek? - kérdezte Tsuyu.
– Az előző otthonunk Tatárföldön volt - válaszolt Mimi, miközben bőszen pusztított egy doboz sima Pockyt.
– Milyen sűrűn költözök? - érdeklődött Ojiro.
– Nos, ott húsz évig élt a törzsünk, de azt megelőzően csupán hét évet töltöttünk Dániában. Viszont azt megelőzően meg közel negyven évre Izraelben telepedtünk le.
– Ejha, akkor ti tényleg bejártátok már a fél világot - ámuldozott Mina.
– Van valami elv - szúrt közbe Momo -, ami alapján eldöntitek hol meddig maradtok?
– Amíg szívesen látnak minket - válaszolt Málna.
– És amíg a kéréseikkel nem lépnek át egy határt - mondta vállára hajtott arccal, a kérdezőre felfelé néző Moona.
– Kérések? - emelte fel fejét érdeklődve Todoroki.
– Tudjátok... - húzta sokat sejtetőre mosolyát. - Amikor felajánljuk a tudásunk, az nem csak néhány megrendelésre készült, csúcstechnológiás fegyver, művégtag, vagy gyógyítása pár rendkívül ritka betegségnek, ha épp van olyan tagunk, aki képes rá...
Elégedett arccal nézett végig a feszült izgalommal a folytatást váró hallgatóságon.
– Lényegében a házigazdák zsoldosai leszünk lakbér gyanánt.
Megforgatta italát félig üres poharában és alvilági pofával feltette a kérdést:
– Akartok hallani néhány anekdotát?

*dalszövegrészlet: Avril Lavigne – Sk8er Boi (2002)