Hősakadémia - Társulás

I. fejezet: Egy rejtélyes üzenet

Egy napon Nezut, a UA igazgatóját egy nem várt levél fogadta az asztalán.
– Különös - nézett morfondírozva a hófehér lapra. - Vajon ki küldhette?
Azzal rápillantott a küldeményre, melynek közepén egy ismeretlen címer díszelgett. Első ránézésre megállapította, hogy a boríték - de legalábbis a feladója - egészen biztosan külföldi. A felületén kirajzolódó, koszorúval körülvett pajzs, s a rajta található valamennyi elem egyike se hordozta magán a japán népi művészet vonásait.
Címerpajzsát egy dombon álló, terebélyes tölgyfa töltötte ki szerteágazó lombozatával és gyökérzetével. A földbe kapaszkodó indák között, mintha gyerekek játszószobáját rendezték volna be. Labdák, babák, kardok, kockák, babaházak és egy cirkuszi sátor hevert szerteszéjjel. Az ágak rejtekében meg kisebb, pénzérmékre hasonlító korongok bújtak meg. Szám szerint hét, s más-más karcolat ékesítette őket.
Egy ezek közül a lomb teteje táján volt található, három-három másik meg a jobb és bal szélső ágakon. Az összkép kelta és mongol regék benyomását keltette Nezuban, s felettébb kíváncsivá tette, hogy mit rejthet ez az impozáns csomagolás.
– Hmmm, azért nem ártana ellenőrizni, mielőtt kibontom - azzal a mozdulattal bekapcsolta mobilja képernyőjét, és már görgette is a névsort, míg el nem ért Inui Ryoo nevéig. - Kérhetném a segítséged egy eset kapcsán? Semmiség az egész, csupán ellenőrizni kéne egy csomagot, hogy biztonságos-e.
– Értettem - jött a mély, morgós hang a vonal túloldaláról. - Fél óra, és ott leszek.
– Rendben van - válaszolt kedvtelve az igazgató. - Előre is köszönöm. Visszhall!
– Visszhall! - reccsent a hős a telefonba, és letette.
– Addig készítek egy teát, hogy elüssem az időt - mondta maga elé nézve Nezu. Levette szemét a szikrázva ragyogó, fekete, vörös és zöld tintahálók kavalkádjáról, majd derűs mosollyal az arcán belekezdett a saját kis szertartásába.

Első lépésben bekapcsolta lejátszóját, hogy egy kis zenével megalapozza a hangulatot. Ezúttal egy ritkán játszott szám mellett döntött.
A megszokottól eltérő naphoz, ahhoz illően, szintén egy nem szokványos zenei aláfestés jár – gondolta.
Alig harminc másodperc után meg is szólította a kiválasztott, s puha szőrös ujja egyetlen dobbantása után felcsendült a rég nem hallott dallam:

inochi wo oshimu watashi nara
anata ni tsuite yukanai wa
futari no kasa ni furikakaru
futari no ai no koi shigure
murasaki no ame ame ni nijimu omoide wa
aishita onna no namida deshouka

sadame no ito de musubareta
futari no kizuna shinjitai
anata no nioi shimitsuita
anata to sunda ano heya wa
murasaki no ame ame ni tooku kasumu machi
tazuneta onna no miren deshouka

yume demo ii no itsumademo
anata no soba de tsukushitai
watashi no mune no katasumi de
watashi wo kogasu koi akari
murasaki no ame ame ni nurete naiteiru
aishita onna no kokoro deshouka*

A kedves ismerősként felcsengő enka* dal szövegét hangulatosan dúdolva vette elő a vízforralót, a fényes, mázas teáskannát, két csészét - elvégre a világ legtermészetesebb dolga, hogy a hozzá érkező Vérebet is megkínálja majd -, valamint a teafüves gyűjteményének csinos kis mahagóni dobozát. Miután kipakolt mindent egy asztalkára, feltette a vizet forrni, felnyitotta az antikolt rézkampóval lezárt ládikát, majd szórakozottan válogatni kezdett az illatokban tobzódó, kiváló minőségű forrázatok között.
Volt ott Nagy Vörös Köntös a kínai Vuji-hegy hasadékaiból szüretelve, Makulátlan Rubint az indiai Darjeeling teakertjeiből, Bikóen Tokudzsó Sincsa Kiotó egyik legelismertebb teaházából, valamint Ezüst Holdfény a kínai Fehér-Rigó-hegy lábáról.
Egy röpke szünet erejéig megengedte, hogy orrjáratait átjárhassák a mennyei illatok, majd rövid tétovázás után az Ezüst Holdfény mellett tette le voksát. Finoman kiszedett egy púpozott kanállal belőle, és a kannába szórta. Egy perccel később felöntötte zubogó vízzel, és lefedte az egészet.