Hősakadémia - Társulás

XI. Körút 2/2.

Még mindig ábrándosan pislogott néhány ifjú, mikor a terebélyes, zöld hernyóra emlékeztető kapu fénye derengett fel arcukon. Egy perccel később már mind a másik oldalon találták magukat, egy teljesen más díszlettel körülvéve. Egy felfelé magasodó csobogót álltak körbe, ami eltért a legtöbb helyen megszokott absztrakt gömböktől, régies szobroktól, vagy a keletről elterjedt, mohás-sziklás, esetleg bambuszos szökőkutaktól.
Egy sokszorosára felnagyított, sarkára állított Rubik-kocka volt kifaragva színes márványból. Alatta pedig egy, szintén márványból kialakított, sakktábla volt a talapzata. A víz a kockák körüli fehér fugákból tört elő, majd a tábla fekete-fehér mezői közt húzódó kis árkokba csorogtak alá, látszólag a semmibe veszve vég nélkül, szüntelenül.
– Ennek a szintnek a neve: Gyöngyharmat. Nincs részlegenként elnevezve, hisz egy célt szolgál az egész emelet: a megtisztulást testileg és lelkileg is. Itt találhatók a zuhanyzók, egyszerű uszodai medencék, szaunák, gyógyfürdők és egy szakasz csúszdákkal a szórakoztató csobbanásra. Amit itt láttok magatok előtt, az a hely középpontja, s e szobor jelképezi a történelem során fürdőkben lefolytatott tárgyalások és eszmecserék ezreit. Körbetekintve...
S itt csípőből megtekerte magát, kinyújtott karjával a távolba mutatott. A többiek, levéve szemüket az alkotásról, végigkövették az utat, mit a kéz mutatott, így vethettek egy futó pillantást környezetükre. Rögtön meg is ragadta őket a látvány, elfeledkezve hirtelen idegenvezetőjükről. Ezt a félig-meddig egy gigászi katakombát idéző helyet, nemzedékek óta koptatott macskakövek borították. És keresztbe-kasul a falból kilógó csupasz és avíttas rézcsövek hálózták be minden, ódon kövekkel burkolt, függő- és mennyezeti négyzetméterét.
A gőz által ködös félhomályban elvesző területen itt-ott a vízben könyöklő, medence szélén ücsörgő alakokat lehetett látni. Vagy sötétebb objektumok közt el-eltűnni, amik valószínűleg szekrények lehettek, méretüket tekintve.
Mana látva, hogy vendégeinek mennyire tetszik a hely, várt beszéde folytatásával egy kicsit, majd mikor apadt kissé az újdonság varázsa, visszairányította magára figyelmüket.

– A négy égtáj felé fordulva egy-egy szobrot láthattok, akik egy ősi legendánk két szerelmespárjának tagjait ábrázolja, kik a tiszta és a mérgező köteléket testesítik meg. Északon és délen Thuz és Kelén, nyugaton és keleten pedig a lánytestvérek, Helka és Horka alakja magasodik. Thuz és Horka, kik számítók és törtetők voltak, ők elmarni vágyástól hajtva emelik kezeiket a kocka felé nyúlva. Míg Helka és Kelén meg tudástól támaszt várva, segélykérőn nyúlnak felé, mit aztán jóra fordítva, másoknak is jólétet akarva fogadnának be.
– És melyikőjük melyik? - kérdezte Yaoyorozu Momo.
– A szobrokat vizslatva, majd rájöttök - válaszolt a törzsfő titokzatoskodva. - Persze csak a közeljövőben. Most nincs több időnk sajnos. Haladnunk kell tovább.
S az átjárók kitárulkozásával búcsút kellett inteniük a varázslatos vízivilágnak, mi olyan volt, mintha az óvilág és a steampunk gőzlelkének párás szerelemgyereke lenne. Mineta Minoru kövér könnycseppektől duzzadt és csillogó, kínkeserves arccal kezdte el vonszolni magát az ismételten megnyílt átjáró felé.
Azonban senki se vette a fáradságot, hogy megkérdezze, mi nyomja a szívét. Túlságosan is jól ismerték már mocskos képzeletét, s inkább azon rimánkodtak magukba, hogy ne kezdjen hangos siránkozásba és az elszalasztott lehetőségek fennhangú ecsetelésébe. Végül pár hüppögés kíséretében, fogcsikorgatva és vonakodva bár, de egy szó nélkül lépett át a túloldalra.

A diákok ismét egy éles váltással találták szembe magukat. Még ki se kellett az őket kísérő kedves teremtésnek nyitnia a száját, egyből tudták, a közösség kutatási szintjére érkeztek meg.
– Hohó! Máris ideértetek? - sodorta feléjük egy nemrégiben hallott férfi hangját visszhangot verve a tér. - Én is épp most tértem vissza.
S az Ita-tóban megismert áramkör-fétises fiú sétált oda hozzájuk.
– Ragyogó, Milky, ragyogó! Ez akkor egy tökéletes lehetőség a gyors, de érdekfeszítőbb ismertetőre, hisz te lényegében együtt lüktetsz ezzel az emelettel. Megtennéd? - kérlelte Mana egy hajtincsével ujjai közt babrálva.
– Kérned se kell - kacsintott rá.
Miközben átölelte a nő vállát, homlokát kicsit dús hajába fúrva fejéhez dörgölte.
– Na, akkor gyorsan essünk is át rajta - jópofáskodott Milky, ahogy elemelte fejét. - Még vár rátok néhány szint, rám meg egy-két tennivaló.
A fiú felvette laza állását és csípőjével ide-oda billenve, súlypontját át-áthelyezve - amivel azonnal kicsit zavarba hozott szinte mindenkit, kivéve többek között az eszközös osztályt és a tanárokat -, majd belefogott mondandójába.
– Nyáh, szóval... Ehem. Ezen a szinten, azaz annak központi részén lett kialakítva a labor részleg, vagyis a nagyján. A hely kétharmadát fedi le, a többit az Irattár foglalja el, ami - itt kirántotta zsebéből két karját és olyan ruganyosan tárta szét őket, mintha gumiból lennének és pisztolyt formálva két külön irányba mutatott velük -, két részre van osztva. Hagyományos, papíralapú he he he - itt kissé ittas modorra váltott, mintha csak egy buli kellős közepéből hívták volna el előadást tartani, ami már órák óta tart. Minderre a vigyorgó ábrazata is rátett egy lapáttal miközben úgy tett, mintha keze tényleg fegyver volna, s lőne vele az egyik irányba - bumm, bumm! Ééés digitális, bumm-bumm-bumm - azzal ismét eljátszotta a magát cowboynak képzelő gyereket.
– Minden tudós ilyen zizi? - súgott össze egy általános képzős az osztálytársával.
– Ki tudja... - azzal oldalra sandítva végigmérte barátjával a felszerelés tagozatos osztályt.
Az említett osztály egyre inkább egy csapat, hullámvasúton lovagló gyerekre hasonlítottak, és akik minden kör után egy nagyobb és veszélyesebb szörnyetegre akarnak felülni.
– Talán túl sok áramütés éri őket - zárta le az előbb megszólaló megjegyzését kissé szájelhúzva.