Hősakadémia - Társulás

XVII. Fejezet: Úton a sűrűjébe

Beszálltak csapatostul a kísértetiesen derengő felvonókba és rájuk záródtak az ajtók. Elég vegyes társaság gyűlt össze valamennyiben, évfolyamtól függetlenül. Néma csend. Kínos csend. A japánok feszengeni kezdtek, és tanácstalanul nézték a többi, már felfelé induló liftet. Aztán az elsősök közül Hatsume Mei, hangjában szikrázó lelkesedéssel elrikkantotta magát az utolsó fülkében is:
– Csődítő!
És azzal a lendülettel megindult a felerészt elsősök alkotta lift felfelé, amiben legnagyobb meglepetésükre liftzene is szólt.

"Kou nattara ii na" no mousou to genjitsu ni
Isseki wo toujite kosei wo migake
Kakaenayamu nandai wo mata hitotsu shoukyo
Atama kara ketsu made sore ga wa ga entame
Boom, boom, boom, dancing through the skies
Mada shijainai sa himotoita shourai wa
Boom, boom, boom, dancing through the skies
Daichi kettobashite motto maiagatte *

Komótosan emelkedtek, megállíthatatlanul közelítve célállomásuk felé. Az izgalom pattogott szinte köztük, hogy mégis mi vár rájuk.
Aztán aprót döccenve megálltak, és lassan kinyílt előttük a ködfüggönyt idéző kapu, s rögtön egy őrjítő forgatag süvített arcukba. Át se léptek még a küszöbön, és egy kész orkán rohanta le a bennlévőket mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül. Füst, színek, és zajok sokasága tódult be közéjük, aztán ahogy bátortalanul beléptek a fiatalok, egy egészen új formájával találták szembe magukat a szórakozásnak.
Illatos, fűszeres füst töltötte meg a levegőt, amibe izzadság szaga vegyült már ezen korai órán is, és a UA diákjai egy, egy tömegként hullámzó parkettel találták szembe magukat. Fiatalok sokasága centikre, vagy még akkora távolságra se egymástól rázták és tekerték magukat. Tüdejük rezgett a basszus diktálta vibráló ütemtől. Az egészből kiemelkedve, már messziről látták a kivilágított szigetet és annak a kellős közepén álló magányos alakot.

– Jeeeeeheeeee! - kiáltotta el magát, így egyből rájöttek, hogy Manana áll a pult mögött.
– Ez aztán a faja kis dj pult - szólalt meg emelt hangon Jirou Kyouka. - És elképesztő, hogy nem kell túlordibálnunk a zenét, hogy megértsük egymást.
– Még szép! - hallatszott az elsősök mellett egy ismeretlen hang. - Milyen ismerkedős buli lenne az, ahol a zene élményét elrontja az, hogy képtelenek vagyunk közben jókat beszélgetni?

Balra kapták fejüket és egy ismeretlen lánnyal találták szembe magukat. Arca angyalian ártatlan volt és ugyanaz a melegség sugárzott belőle és indazöld szemeiből, mint Manából, ám ennyinél többet nem is láttak belőle. Ugyanis dús, hullámos, derékig érő, aranybarna haja egy Mannáéhoz hasonló, pólyaszerű anyagon terült szét. Hunyorogva mosolygott rájuk, ahogy közelebb lépett a társasághoz.
– Legyetek üdvözölve! - szólalt meg ismét, ahogy megállt előttük. - Magor Mimi vagyok, nagyon örülök.
Az osztály képviselőjeként kötelességem válaszolni a köszöntésre - villant be Iida Tenyának a gondolat és már menetelt is előre.
– Részünkről a megtiszteltetés - pattant ki belőle a mondat, ahogy megállt, és haptákba vágta magát a lány előtt, majd meghajolt.
Mire ő csilingelve felkuncogott, és ha ez emberileg lehetséges, tekintete körül már szinte ragyogott a levegő.
– Milyen akkurátus vagy. Biztos te lehetsz az osztály éltanulója is.
– Mi sem lenne nagyobb öröm, de az Yaoyorozu osztálytársam - szögezte le a fiú, mikor a szomszéd felvonóból kiszállva végre csatlakozott hozzájuk az 1A maradéka is. Aztán még hozzáfűzte:
– Mi ketten vagyunk a UA 1A osztályának képviselői.
– Ó, értem - válaszolta Mimi. - Nos, attól még láthatóan lelkiismeretes vagy, szóval nem volt véletlen a választás. Mondd...
Azzal - zavarba ejtően - közelebb hajolt a vele, szinte hajszál pontosan, egymagas japánhoz, és megkérdezte:
– Lenne kedved az idegenvezetőmnek lenni? Mindig szeretem a legapróbb szegletét is megismerni az új helyeknek, ahol járok.
Bár a diákok zömét kicsit meglepte Mimi gyermeteg buzgósága, láthatóan Tenya nem tartozott közéjük. Sőt, büszkén kihúzta magát és egyből rá is vágta:
– Mi sem lenne nagyobb megtiszteltetés! Az iskola épületét, szokásainkat, mindennapi rutinunkat és minden mást örömmel bemutatok külföldi vendégeinknek.
– És ez egy kiváló alkalom a csiszolódásra is - tette hozzá Mimi. - Ugyanis, leendő UA-s tanuló vagyok azon belül is elsős.
– Akkor pláne szükséges az alapos tájékoztatás - vágta rá szemrebbenés nélkül a szélsebes hőstanonc.
Rövid csend állt be. Azonban, mielőtt kínossá válhatott volna a dolog, Mimi megtörte azt.
- Látom megkaptátok a Tisztogatókat. A frissítőket arra találjátok - mutatott tőle jobbra a fal irányába. - Önkiszolgáló. Angolul tudtok? Ugyanis a címkék úgy íródtak.
A csoport minden tagja bólogatott erre.
– Nagyszerű! - nyugtázta a Magor lány. - Ébercseppet is kér valamelyikőtök?
Erre értetlen pislogás volt az első reakció.
– Ne haragudj, de nem tudjuk miről beszélsz - jegyezte meg óvatosan Iida.
– Nem tudjátok, mi az? - csodálkozott Mimi.
Egy emberként rázták meg a fejüket a vele szemben állók. Gyolcsba tekert kortársuk huncut mód felkacagott, és bele is fogott magyarázatába:
– Elnézést. Könnyű elfelejteni mi a sajátosság, mi az általános. Az Ébercsepp egy olyan szer, ami egésznapos ébrenlétet biztosít az embernek. Lényegében semlegesíti az alvásmegvonás tüneteit.
A UA tanulói a kapott információt pislogással és halk sustorgással nyugtázták.
– Eredetileg az edzéssel töltött órák egészségügyi károsodásoktól mentes növelésére fejlesztették ki, de...
– De így sem való akármelyik nyikhajnak - vágott közbe egy nem is olyan rég hallott hang.
Iida és társai egy emberként fordultak a hang irányába és dermedt jéggé a vér az ereikben, ahogy testközelből figyelhették meg Moonát magát.
– Szia Moona! - csicsergett Mimi társának.
A tábornokon ugyanaz a ruha volt, mint a harcok során, bár mozgása most egy leheletnyit renyhébb volt korábbi kőkemény fellépésénél. Ennek okára azonnal fény derült, mert mikor Mimi mellé ért, Moona lazán lengő kezében tantója markolata helyett, egy opálos üveg nyakát szorongatta. Melynek címkéjén, egy idegen szó alatt, jól láthatóan a vodka megnevezés virított.
– Különben is - tört elő belőle a kérdés egy párás felhőbe burkolva -, biztos nem engedik meg nekik, hogy csak úgy a szájukba vegyenek valamit, amit mosolyogva felkínálunk nekik, nemde?
Aztán szemét Mimiről a csoportra villantotta, de úgy, hogy ahhoz már csak egy öngyújtó kellett volna és belobban. Sütött róla, hogy szeretne még odaszúrni valamit nekik, ám végül nem tette, helyette csak ennyit szólt:
– Majd a tanár úr eldönti.
A zizegő kabáttal továbbálló tábornoknak még csak utána se mertek fordulni. Éppen csak szemük sarkából lestek és várták, hogy eltűnjön látóterükből, mikor is egy kiáltást sodort feléjük az illatokban úszó levegő.
– Denki!
Egy másik, jóval kellemesebb emlékeket idéző fiatal arcot láttak előbukkanni a parkett szélén. Teste ruganyosan tekeregve csusszant ki a bulizók között, követve megnyúlt nyaka végén trónoló fejét. A csoport szélén, farmerban ácsorgó Kaminari, nevét hallva reflexszerűen odakapta fejét és egyből felragyogott, akár egy villanykörte.
– Meeros. Te itt? - aztán észbe kapva zavartan heherészni kezdett és fejét vakargatva hozzátette:
– Micsoda kérdés. Persze, hogy itt vagy, hisz itt laksz.
– Hihi. Egyelőre - válaszolt a lány.
– Ezt hogy érted? - pislogott csodálkozva Denki.
– Emlékszel ugye, hogy én is leendő elsős vagyok? - emelte meg szemöldökét Meeros. - Nos, nem csak az órákon fogunk megjelenni. Rendesen részei leszünk az osztálynak, tehát bentlakásos tanulók.
– Tényleg? - szaladt ki Ashido Mina száján.
Először elcsodálkozott, aztán úrrá lett rajta a lázas lelkesedés, amitől ökölbe rándultak rózsaszín kezei.
– Úúú, tartunk egy lányos pizsamabulit?! - rázta izgatottan, összeszorított ujjait az elsős.
– Naná, nem is akármilyet! - emelte magasba mindkét hüvelykujját a Magor lány. - Most viszont, ideje egy kicsit mást is megmozgatni, nem csak a szánkat.
S azzal kezébe fogta Kaminari csuklóját és a meglepett fiút maga után húzva megkérdezte:
– Irány a sűrűje! Ki tart velünk?