Hősakadémia - Társulás

XIII. Ecc-pecc-kimehetsz 1/3

 – Itt jön! Légy résen Sötét Árnyék! - figyelmeztette alárendeltjét a fiú.
– Rendben!
Közelébe érve, a Magor lány fel se nézve, egy fél pillanatra megtorpant, s míg láthatóan nekirugaszkodni készült, fejét lehajtva megszólalt akadozó hangon.
– Áruld el... Áruld el nekem!
– Hm? – kérdezett vissza Tokoyami.
Aztán egy villámgyors ugrás és a puha, hatalmas tappancsok már a mellkasát nyomták és a lány guggoló pózban nehezedett rá teljes, meglepően nagy testsúlyával. Társa azonnal mögé került, hogy kitámassza. És miközben a fiú hátrálni kezdett darabos lépésekkel, s ezzel egyidejűleg megpróbált nem hanyatt esni, a nyuszilány így folytatta remegéstől elcsukló hangon:
– Meg szabad simogatni?
– He?
Tokoyami Fumikage mindenre számított, csak erre nem. Reszketeg térdéről elfeledkezve felnézett és immár közvetlen közelről figyelhette meg ellenfele arcát, ami éppen csak egy centire lehetett az övétől. Ekkor kezdett neki leesni a húszfilléres, hogy teljesen félreértette a lány reakcióját.
Ugyanis egy pár csillogó szempárban látta viszont tükörképét, amiben a pupillák akkorára tágultak a felpörgött állapottól, hogy mindent kitöltöttek.
– Ha vége a harcnak, meg szabad simogatni?!
Ezt szinte egy tizedmásodperc alatt hadarta el, s finom zihálással leste a választ. A fiú Sötét Árnyékra vetett egy oldalpillantást, aki először lefagyott az előbbi, pár másodperces jelenettől, majd mindkettő halványan elpirult.
– Uh, öhm, nos... Me-meg lehet - válaszolta a kissé zavarba jött elsős.
Málna arca ezt hallva, még jobban felragyogott, majd azonnal függőleges irányba elrugaszkodott és egy műugró mozdulattal kicsit hátrébb földet ért.
– Tényleg? Ááááááá, ez csodálatos! - kiáltotta felcsigázva, miközben egyik nyúllába szapora toporzékolásba kezdett. - Legalább annyira várom, mint azt, hogy milyen lesz vele harcolni!
Aztán hirtelen előre hajolva, fenekét feltolva felvette a rajtállást.
– Ne okozz csalódást! - mondta somolyogva és egy gepárdot is megszégyenítő fürgeséggel támadásba lendült.

Tokoyami fel se tudott venni egy teljes védekező állást. Szerencséjére azonban a csapás, amit egy szemből, faltörő kosként érkező rúgástól kapott, nem zökkentette ki. Sötét Árnyék kellő mértékben felfogta azzal, hogy utolsó pillanatban elé tudott ugrani. Málna egy tudós felfedezése feletti gyermeki lelkesedésével summázta első benyomását.
– Ááá, tehát ilyen megérinteni őt, látom neki is szilárd teste van.
S elrugaszkodva, egy orsószerű pörögéssel, bal és jobb lábával is, még a levegőben bevitt két pörgőrúgást. Amikbe a UA-s még árnyát pajzsként viselve is beleremegett, egészen a csontjaiig.
Látszik rajta, hogy csak kóstolgat minket - töprengett magában, mialatt összeszorított fogakkal álta a támadásokat. - Talán azt igyekszik belőni, milyen erőszint az, amivel kiüthet, miközben tartja magát a tanár úr szabályaihoz, hogy ne okozzon traumatikus sérülést? - s akaratlanul eszébe jutott, hogy ő is, társaival egyetemben, milyen sebesüléseket szenvedtek el az egész iskola szeme láttára előző nap.

A lány földet ért, s azonnal nekiugrott, egy levegővételnyi szünetet sem engedve a Fumikage-Sötét Árnyék párosnak. Ellenfele nyaka felé lendült a puha, de halálos láb, azonban segítőjének sikerült bokáját megragadva megállítania, amire válaszul a másiktól is érkezett egy légkalapácsszerű sorozat.
A karjaival nem támad.
Ez a gondolat ütött szöget Tokoyami fejében. Ez, elhatározásra juttatta őt, mert ha nem támad vissza sürgősen, szégyen szemre elverik őt, mint egy rongybabát. Mikor a lány összehúzta magát, valószínűleg azért, hogy ellökve magát kiszabadulhasson a szorításból, az ifjú hőstanonc halkan, de érthetően ráparancsolt társára.
– Kapd el a karját!
Sötét Árnyék azonnal megragadta mindkét alkarját ellenfelüknek, aki egyből reagált is a lépésükre.

Kihasználva a páros szorításának stabilitását ismét felhúzta térdét és dőlt szögben, ezúttal sípcsontját célozta. Ám ő, egy hajszál híján, de el tudta kerülni. Azonban, amint a Magor lábujja találkozott a hideg betonlappal, egyből kitépte kezeit az árnylény karmai közül, megpördült tengelye körül, s másik lába egy söprő mozdulattal kirúgta alóla a talajt.
– Ne húzzuk ezt sokáig - hallotta eközben a lány csevegő hangon felé intézett szavait. - Nem tisztességes játszadoznom veled, mint macskának az egérrel. Meg, különben is...
Málna megmarkolta pólóját a mellkasánál, úgy rántotta fel közvetlenül földetérés előtt, mint egy szivacsbábut és szabad kezével bevitt neki egy olyan gyomrost, hogy a UA-snek majdnem kiestek a szemei a helyéről. Elengedte és a másik ökle is, mint ágyúgolyó csapódott a testébe. Azt hitte, menten átszakítja őt, azonban a hatalmas nyomáson és bordái recsegésén kívül más kínban nem részesült.