A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

73. (Zűrös karácsony I.)

Párom nem mutatta ki, mennyire kötődik a családjához, de anélkül is tudtam, hogy megviselik az apjával történtek. Sirius először elmesélte, hogy mi történt Mr. Weasley-vel, mikor érkeztek meg a többiek, aztán egy ponton elhallgatott, és George-ra meredt. Már újabb levegőt vett, mikor George megszólalt.

- Hát, nem reagáltunk túl jól... - Barátom zavarában a tarkóját kezdte birizgálni. - Be akartunk menni egyből a Mungóba - vállat vont. - Nem érdekelt minket semmi sem. - Az utolsó három szótagot alaposan megnyomta. Konkrétan lesokkolódtam a hírek hallatán, ráadásul Harry látta az egészet! Hogy a viharba?

- Nem is csodálom. De a Mugóba rohanni? Mit mondtatok volna, hogy kerültök oda szinte percekkel a támadás után? - Azt meg sem kérdeztem, hogy eszénél volt-e, mert tudtam a választ, és azt is, hogy vita lenne belőle, amit nem akartam.

- Nem voltunk eszünknél... - nézett rám hatalmas bociszemekkel, amitől elolvadtam. És alig hittem el, hogy ezt mondta, hiszen pont ez járt a fejemben.

- Ne nézz rám így, úgysem válik be - húztam őt, nyelvet is nyújtva. Sirius úgy nézett minket, mintha igazolást nyert volna valamire, vagy megnyerte volna a lottót.

- Pont ezt mondtam abban a rizikós helyzetben, hogy te sem örülnél - magyarázta a férfi. Egy horkantás azért kicsúszott, szinte láttam magam előtt a kócos George-ot, amint csipás szemmel, egy szál köntösben és a házi papucsában gondolatban már az apja ágyánál van, de Sirius rászól, hogy én sem akarnám, hogy veszélybe kerüljön bármilyen formában.

Szerettem Siriust. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, ahol rájöttem. Nem tudtam, hogy a forrófejűsége, a gondolkodása vagy a hasonlóságunk volt-e a kapocs, de egy idősebb bátyként tekintettem rá. Korántsem éreztem őt harminchat évesnek. Inkább egy húszéves férfinek, aki egy idősebb testben rekedt. Az egész helyzet valahogyan rendkívül furcsa volt, de akkor befutott Harry, Ron, Hermione és Ginny.

- Fred? - vonta fel a szemöldökét a vörös hajú lány. Ezek szerint ő is meg tudja különböztetni őket...

- Megkeressük - pattant fel George, és kézen fogva a nyakunkba vettük a házat. A szobájuk előtt álltunk meg, és amint beléptünk, megláttuk Fredet az ágyán pihenve.

A fiúk megosztottak velem néhány olyan információt is, amit Sirius nem említett. Kihallgattak egy beszélgetést is a Szent Mungóban, ami - bár nem ismerték volna el, még előttem sem igazán-, de megrémítette őket. Valamennyire Ginnynek sikerült végül megnyugtati őket, de a lány is ki volt bukva, mivel Harry kerülte őket. Így nem tudtak beszélni és utána járni, hogy igaz-e, amit Rémszem állít... hogy Harryt megszállta Voldemort. És a két fiú most tőlem várt nyugtatást.

Vajon Harryt tényleg megszállta-e Ő, akit nem nevezünk nevén vagy sem?

- Hát, srácok... - vontam vállat, de közben erősen törtem a fejem. Nem volt egyszerű, mert ott zakatolt a fejemben az a - számomra - teljesen új információ, hogy Ginny-t valamikor megszállta Voldemort. Ráaadásul teste sem volt akkor. Ez nagyon ritka dolog lehetett, ilyenről még sosem hallottam. - Valamilyen kapocs biztos lehet közöttük - gondolkodtam hangosan, amit arcukra nézve egyből meg is bántam-, de nem tudom miféle lehet, mert én sosem vettem észre rajta egy megszállt ember jellemzőit. És tudtommal a folyamathoz fizikai közelség is kell, márpedig nem hinném, hogy V... Valér, nevezzük így, a Roxfortban lett volna. És Harry sem hagyta el az iskolát - fújtam-, tehát nem, Valér biztos nem szállta meg őt. Ez így elég megnyugtató számotokra?

- Nem igazán... de azért örülünk neki, hogy így gondolod - mosolyodtak el.

- Bár az arcotok is ezt mondaná! - nevettem fel.