A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

62. Teadélután hármasban

- Na jó, ebből elég volt! - csattantam fel, és Noah egyedül, elvigyorodott. - Mégis mi ütött belétek? - Eric és Ned értetlenül néztek össze, olyan buta fejet vágva, hogy vigyorognom kell. Noah viszont franciául válaszolt nekem.

- Örihari Cedric-kel.

- Mi a... Ó. Megint ezt csináltam, ugye? - A fejemet az arcomba temettem. Néha úgy váltok a nyelvek között, hogy észre sem veszem, és ez néhány embert idegesít, ezért már én is kiakasztónak találom. - És mi van?!

- Keresnünk kellett a helyére egy másik Diggoryt. Arra gondoltunk, hogy helyet cserélhetnétek. Te jönnél a mi szobánkba, Ced pedig...

- ... menne a te helyedre.

- A hetedéves griffendéles lányok hálótermébe? - nyögtem. Ez akkora bolondság volt, úgy teljes egészében, hogy inkább hangot se adtam neki, csak ez ütötte meg a fülem. - Ne idegesítsetek fel! - csattantam rájuk, de csak nem hagyták abba.

- Plusz, érdekelne minket, hogy tartunk-e SVK szakkört - fogták halkabbra.

- Persze. - Harry felelt nekik, mire a félig megevett szendvicsüket fogták, és felálltak az asztalunktól.

- Nos, ha nem, hát nem. Jó szobatárs lettél volna, Diggory.

- Nyaljatok sünt! - kiáltottam utánuk. Ugyanis addig mondták ezt a helycserét, hogy elhittem, tényleg nagyon összevesztek Cedric-kel, és komolyan is gondolják a dolgot.

- A hugrabug állata a borz. Mikor tanulod meg végre? - fordult vissza Noah, és hátrálva ment egy-két lépést.

A következő pillanatban viszont hatalmasat nevettem, mert úgy, ahogy volt, beleütközött az egyik hollóhátas diáklányba. Nem ismertem a lányt, de úgy tudtam, Noah odavan érte. Mondjuk, ő kiért nincs? Lassan ideje van heteskét avatni. Aki viszont nem hinném, hogy ez a lány lesz... mivel Noah a szendvicsével összekente a lány arcát, nyakát és blúzát is, nem mellesleg olyan szerencsétlenül estek, hogy a fiú volt felül.

- Neked meg azt kéne megtanulnod, hogy arra nézz, amerre mész. Vagy hogy mikor kell befogni a szádat - forgattam a szemeim. Noah nem reagált erre semmit, holott nem is tudhatott róla, miért van gézzel betekerve a bal kézfejem. Umbridge viszont arra tartott...

- Mr. Hannover! - hallottuk meg a kislányos hangját. - Miért zavarja a háztársai nyugalmát? - Tíz pontot levonok a hugrabugtól, és bün...

- Tanárnő, én vagyok a hibás - szólaltam meg gyorsan. Umbridge tekintete szinte villámlott, ahogy rám nézett.

- Miss Diggory... a bűnösnek kell bűnhődnie. Nem viheti el...

- De tényleg én tehetek róla, professzor - vágtam gyorsan közben. - Magamra vontam Noah figyelmét, aki így nem vette észre a hollóhátas lányt.

- Várom Önöket ma este hatra a szobámba. - Ezzel lezártnak tekintette a témát, és eltipegett.

Súlyosat sóhajtottam. Noah még csak fel akart tápászkodni a padlóról, de visszaült, és furán meredt rám.

- Mi az? - morrantam rá.

- Elgondolkodtam...

- Ja, akkor ezért fura az arcod. Még sosem láttalak semmin gondolkodni.

- Mert nem szoktam... nyilvánosan.

- Se privátban - nevettem ki. - Még sosem sikerült rávegyelek, hogy magadon nevess - nyújtottam a kezem felé.