A legyőzhetetlen Duó! Szülök nyomában! [Folytattás]

14.fejezet

Natsu szemszöge

Grayyel az iskolánál indítottuk a nyomozást, és nagyon furcsa volt, hogy a gyerekek kék egyenruhába vannak, és a fél éves tandíj az felér az éves fizetésemmel, ami nagyon nagy utálatot kelt bennem. Bemegyünk, a boltíves épületbe miközben a gyerekek lassan eltűnnek a termekbe. A portás mondta, hogy merre van az igazgató így szerintem mire oda érünk már tudni fog rólunk.
- Amúgy a kapitányi meg hallgatáson azt mondta az egyik felvételiztető, hogy "ígéretesnek hangzik" - meséli nekem, ahogy meg másszuk a lépcsőket.
- Akkor nagy az esélyed arra, hogy egyből fő kapitánynak neveznek ki. – biztatom, miközben belül nem örülök annak, hogy lassan elmegy.
- Lehet, de jobb lenne, ha inkább te felelnél az összes rendőrért a városban. - halkan mondja, amivel meg lep. - Benned meg van az, hogy mindenki tisztel azonnal meg nem egyszer mentél szoros helyzetben itthon és külföldön is. – magyarázza, amire mosolyodom, és a vállát megszorítom.
- Gray nem a bajba jutások miatt lehet valaki jó vezető amúgy is már van egypár ember, aki vakon követ. – biztatom, amire elmosolyodik.
- Na és ki azok az őrültek? - nevetve kérdezi, amire kihúzom magam.
- Első sorban, jó magam a fő őrült a társad Gajeel a nejed Juvia és a gyermekeid Storm, Rin és, Silvy, mind vakon követünk. – biztatom, amire bólint.
- Köszönöm. - kedvesen mondj,a amire meg is érkeztünk az igazgató irodájába amire mar is csikorgatom a fogamat. - Csak nem rossz gyerek voltál? - úgy kérdezi mintha nem egy gimibe jártunk volna.
- Annyira, mint te. – morgom, ahogy kopogtatni kezdek az ajtón. Mind a ketten jó diákok voltunk nem kerültünk bajba így nem is az zavar, hogy igazgatóhoz megyünk, hanem hogy van képe ki tenni az ajtóra a képet és fényűzően drága vörösfenyőből készült, ami elválaszt minket. Kinyílik az ajtó és egy pocakos kopaszodó nem túl szép látványú férfi, aki azt hiszi magáról hogy jól ápolja magát.
- Üdvözlöm, nyomozók miben segíthetek? - nyájas hangon kérdezi, amire már is feláll a hátamon az összes szőr.
- Bemehetünk? - kérdezi a barátom, amire a férfi beenged minket. A helység tele volt könyves polcokkal, amiken csak úgy roskadtak a régi kiadású könyvek, amik egész biztos, hogy gyűjtői darabok, vagyis ott kezdődik, hogy százezer és egy millával végződhet. De meg láttam az akta tárolókat, amikben a diákok szerepelhetnek, mert van úgy 70 fiók, de ez mind az asztal mögött, ami tölgyfából készült kézi munka meg gyönyörűen látszik, ahogy a faragványok a lábánál és az asztal szélén van.
- Szóval mit szeretnének tudni nyomozók? - idegesen még is tompítatlan próbálja a hangját. Felé fordítom a teljes testem és mosolygok, mint aki most kapná meg a legjobb játékot. Tény hogy utálom azokat az embereket, akik imádnak fölényeskedni, főleg ha tudjak, hogy egy rendőr fizetése kevés ahhoz, hogy a gyereke ide járjon.
- Tudja Mr.? – kérdezem, ahogy adom a tuskót.
- A nevem Jameson Morgen. Maguk? – kérdezi, amire kihúzom magam.
- Dragneel, és Fullbuster nyomozók vagyunk a LEGJOBBAK. - hangsúlyozom a végét, amire a barátom majdnem elneveti magát belül és kívül meg faarcot vág. - Ms. Ross után szeretnénk érdeklődni? – kérdezem, amire már is megrándul a zsíros arca. Oh, tehát ismeri. – mosolygom, magamban miközben neki dőlök a drága asztalnak fenékkel, amitől a szeme lángolni kezd de nem mer szólni mivel a ballon kabát alól kivillantom a fegyverem.
- Mit szeretnének tudni róla? – kérdezi, ahogy legyűri a gombócot a torkában.
- Mióta dolgozik itt, voltak-e haragosai valamelyik diákja meg fenyegette, ilyes miket tudja!? - teljesen természetesen adom elő hisz már vagy több ezerszer meg kérdeztem emberektől. A kérdésemtől menten el lilult a feje és ez nekem nagyon tetszett nem, csak azért mert egy felfuvalkodót embernek törökborsot az orra alatt, hanem mert ez jelenti azt, hogy nem akar nagyon megszólalni.
- Uraim tudják, hogy nem beszélhetek erről. – védekezik, amire a társamnak a szája meg rándult, jelezve hogy mosolyogna.
- Mr. Morgen! Egy halál esetben dolgozunk, így ha bármit elhallgat, akkor akadályozza a nyomozásunk, és kivezethetem ebből az épületből, bilincsbe ami kárt tehet a jó hírének mivel akkor foglyuk ezt tenni amikor itt vannak a szülök. - burkoltan meg fenyegeti a kollégám a férfit, akinek most sült ki az agya, de most megadja magát.
- Ms. Ross volt itt a magyar tanár és a gyerekek imádták az első pillanattól kezdve. Alig egy hónapja tanít itt eddig Miamin tanítót és a gyerekeket jobban meg tudta ezzel fogni. Egy hónap alatt a gyerekek a jegyeik elkezdett fel fele ívelni, akik az ő tanítása tanultak. Mindenki szerette a tanáriban meg általában csendben dolgozót egy bögre kávé mellett. - sorolja nekem a tényeket, amivel nem vagyunk előbbre.
- Voltak rokonai? - kérdezi Gray, amire én jobban elhelyezkedem az asztalon.
- Nem mesélt nekünk, de meg tudom mutatni az asztalát. - nyomja meg a végét, amire csak meg szélesebb lett a mosolyom. Még rá tehénkedek, hogy érezze, hogy ne szórakozón velem majd ellököm magam és biccentek neki.
- Akkor kérem, mutassa. – kérem, meg miközben mosolygok, ahogy látom, hogy egyre pirosabb es vörösebb a feje. Elindul, az ajtó felé majd a folyosón át vezet minket a tanáriba, ami meg lep mert míg az igazgatóirodája robusztus és klasszikusnak mondható a tanári ehhez képes unalmas. Fehér asztalok és mindegyiknél stocban állnak a papírok meg a könyvek.
- Ms. Rossnak az asztal jobbról a harmadik. - mondja nekünk, amire én biccentek és ott hagyom a társammal. Még nem szabadulsz te felfuvalkodott béka. - morgom magamban, ahogy az asztalhoz megyek. Rendezett szinte már katonás rend uralkodik, ami nem egy tanárrá jellemző. A szomszéd asztalokon ott van a katartikus rendetlenség míg Ms. Ross részen katonás rend van. Ami emlékeztet engem a régi időkre, amikor haza jöttem. Nem volt kép semmi azt asztalnál így családi ki indulás semmi, ami azt jelenti, hogy nem innen fogunk el indulni. Visszamegyek, a társamhoz majd intek neki hogy mennyünk. Elköszönünk az igazgatótól, majd a parkolóba tartunk.
- Nem hiszem, hogy nem mesél valaki magáról a munka helyén te? – kérdezem, a társam miközben megyünk le a lépcsőn.
- Lehet, de még csak egy hónapja van itt nem mindenki nyílt. - magyarázza nekem az emberi részt, de mind a ketten rendőrök vagyunk.
- Igaz, de a katonás rendet mivel magyarázod? - kérdezem tőle, ahogy leérünk a lépcsőn.
- Rend mánia. - egyből mondja, amire morogni kezdek.
- Mindre tudsz választ adni? – kérdezem, ahogy meg szólal a mobilom és látatlanban fel veszem. - Itt Dragneel nyomozó. – morgok, amire már is hallok egy kuncogást.
- Szia, kedvesem! - kedvesen köszön nekem a szerelmem, amire már is eltűnik a morgásom.
- Szia. – köszönök, neki majd hallgatok, mert nem tudok mit mondani.
- Van egy rossz hírem. A bátyád, itt van és jó lenne, ha te meg a csapat be jönnétek az irodámba. - kedvesen mondja miközben folyton egyre idegesebb kezdek lenni.
- Rendben megyünk. - komolyra veszem a szót. - Szeretlek. - itt ellágyulók, de nem hagyom, hogy választ kapjak, így kinyomtam.
- Natsu. - szól a társam, amire már is felé nézek, és látom, hogy aggódik. - Minden rendben köztettek? - halkan kérdezi, amire nagy levegőt veszek.
- Kicsit ellaposodtunk amióta a három gyerek van. röviden mondom, ahogy a kocsi felé megyünk.
- Nem hiszem, hogy az ellaposodás szót kerested. - akadékoskodik a társam, amire forgatom a szemem.
- Jó akkor ezt mondom. Kiégtünk, 17 év házasság alatt most vagyunk a mélyén a helyzetnek és nem tudom, hogy kéne ki kecmeregni! – hadarom, miközben egyre idegesebb vagyok.
- Nem gondoltatok arra, hogy beszéljetek, ketten vagy el menjetek valahova? - kérdezi tőlem, amire bólintok.
- Én gondoltam, de nem tudtam felvetni neki, mivel csak a munkáról beszélünk, és csak erről! – morgom, ahogy a kocsiba szálunk.
- Akkor nem tudom, kerüljük meg? - kérdezi tőlem, amire már is fogom a fejem, majd a sebváltóra teszem a kezem.
- Nem! Ezt nekem kell meg tenni! - zárom le a témát. Tényleg beszélnem kell vele már!