Mentsvár

8. Fejezet

David továbbra is csak ült lefagyva.. Miért nem reagál? Ekkor fogtam magam és elindultam kifelé, balszerencsémre épp a tanár jött be az osztályterembe, így esélyem sem volt kijutni. Leültem David mellé, majd elővettem a füzetem és egy tollat és elkezdtem írni, annak ellenére, hogy a tanár el sem kezdte még az órát. Majd nem bírtam ki tovább.
-Te lefagytál? - integettem az arca előtt
-Nem.. Én csak... meglepődtem-mosolyodott el
-Értem... - fordultam vissza a füzetem felé

Így is elég kínos volt elmondani neki, erre most meg elmosolyodik... Aranyos. Kurvára....
-Az ott pír az arcodon?-nézett rám hirtelen
-Én-... Melegem van.-vettem le a pulcsimat, látszólag teljesen nyugodtan. A valóság persze az, hogy az egekben lévő pulzusommal, szinte ájulás határán voltam.
Miért kell, hogy ez megtörténjen? Érzem a tekintetét magamon.

David szemszöge

Azt hiszem zavarba hoztam.. Ha ezt csinálom, nem fog szívesen beszélgetni velem..... Viszont... Igazából még többet akarom így látni.
Egész nap elnézném az arcát.

-David Hale.
Erre elfordítottam a fejem. A töri tanár bámult rám kissé mérges tekintettel.
-Miről beszéltem eddig?
-...Elnézést tanárnő.
-Ne bambulj el!
Majd folytatta az óráját.
Bennem pedig csak most tudatosult, hogy én egész addig csak Jaket néztem...
__________________________
D: ,,Tudni akarom, hogy szeret-e"
J: ,,Én... Szerelmes lennék belé?"
_____________________________________

Miután vége lett az óráinknak Jake felé fordulam.
-Hazadobjalak kocsival?
-Kösz, de most nem kell - mosolygott rám.
-Akkor én léptem.. - a vállamra raktam a táskám, és elindultam- Szia.
-Csá.-intett egyet, és pakolta tovább a cuccait

Csináltam valamit? Mintha gondolkozott volna valamin..

Jake szemszöge

Mikor végre összepakoltam a cuccokat, én is kiindultam a suliból, és mintha szellemé változtam volna. Szinte semmit nem érzékeltem, csak szépen lassan sétáltam hazafelé és gondoltam az egyik szünetben elhangzott kérdésen. Persze nem nekem szánták, de az ki a faszt érdekel?
"Minek tépelődsz rajta, csak ússz az árral"
Szép mondat. Csak épp dilemmázom, és semmit sem segít. Persze.. Rohadt jó társaság, kurva jól néz ki, és.......
Egyáltalán miért egyedül jövök most?

Aztán bevillant. Úgy terveztem egyedül akartam maradni egy kicsit. Hogy hiányzik-e a jelenléte. Szóval.... Egy kicsit kerülni fogom.

Másnap reggel el is kezdtem ezt azzal, hogy fülhallgatót pakoltam.
Bár az első óráról nagy nyugalmmbam véletlen késtem is.. De legalább nem kellett semmilyen beszélgetést lefolytatnom órák előtt, vagy épp kikerülni. Mivel az iskolába már  pár hete járunk, ezért nem kaptam meg a "már a legelső hetekben késel?!" szidást, de így sem volt kellemes.

Amint kicsöngettek, én máris nyúltam fülhallgatómért, és indultam kifelé...
Daviddel eggyütt.
Felállt és jött velem. Valszeg a büfébe szendvicset venni, ahogy szoktuk..
Én viszont kanyarodtam el, a többi osztály felé.

Ekkor egy kéz fogott meg. Az ereimben megfagyott a vér. Hirtelen azt sem tudtam ki az, hol vagyok, vagy mivan, egyszerűen megijedtem.
Hátrafordultam és behúztam a mögöttem álló személynek...aki David volt.
Ő pár lépést visszatántorodott, én pedig elképedve néztem rá.
-Te vagy az? - Ezen az idióta kérdésen viszont annyira elkezdett nevetni, hogy le se tudtam állítani.
-Először rossz felé indulsz, majd mikor visszahúzlak pofánversz és csodálkozol, hogy én állok itt. - röhögött tovább.
-Én.. Én...Menjünk az idióta büfébe!
-Oké..-törölte le az arcáról a könnyeket
-......... Nyoma marad?-néztem végig az arcán.
-Dehogy. Hátrahúzódtam egy kicsit. Bár... Emberes ütés volt.-gondolkozott el.
-Meghívlak a büfében... - sóhajtottam fel.