Elrejtett Érzések (Sasusaku. ff.)

Bocsánatkérés

Sasuke

Mindent elrendeztem magamban. Mindent érzésemet elmondom Sakurának, és azt, hogy ne hibáztassa magát semmiért, aztán megölöm Madarát majd eltünök. Befejeztem a sírást, mert ez nem rám vall. Már úgyis késő megbánást tanusítani, inkább bemegyek Sakurához, hogy mindent elrendezzek.

Sakura

Épp valami éles tárgyat keresek Sasuke szobájában, hogy azzal szúrjam le magam. Elég furcsa a gyilkos eszközömet keresni, de így lesz a legjobb mindenkinek. A szekrénye sarkában találtam egy katanát. Rémisztő volt ránéznem mert tudtam hogy mire akarom használni. Nem várhattam mert ez egy megfelelő időpont. Senki nem figyel és Sasuke sincs itt. Próbáltam megfogni, úgy ahogy a bilincs engedte, de elkezdtem remegni és leejtettem. Újra fölvettem és sokkal határozottabban fogtam, majd a mellkasomhoz emeltem. Könnyek kezdtek az ölembe hullani, és lépteket hallottam. Ide jönnek, nem várhatok tovább, meg kell tennem. Becsuktam a szemem, és egy hirtelen mozdulattal magamba akartam szúrni a katanát. Hirtelen egy ajtócsapódást hallottam. Ezt követően mikor felnyitottam a szemem csak annyit láttam hogy a könnyek mellett már vér is hull az ölembe. Azt gondoltam hogy sikerült, és az illető aki bejött nem tudott megállítani. Ekkor felnéztem és azt láttam hogy Sasuke kisírt szemekkel áll előttem és a saját kezével állította meg a kardot. Az az ő vére volt, nem az enyém. Haragudtam rá amiért megállított, de egyben hálás is vagyok neki mert a lelkem mélyén soha nem akartam meghalni. Viszont összezavarodtam...miért van kisírva a szeme? Talán észhez tért? Nem...biztosan nem. Miért is térne most észhez ha eddig nem tette, valószìnüleg valami olyan dolog amiről nem tudok. A másik dolog amit nem értek az az hogy miért állított meg? A terve miatt, vagy valami más? Valamiért tudni akarom...talán tényleg megjött az esze, és meggondolta magát? Tudnom kell, mert mélyen azt remélem hogy tényleg így van, de persze ezt valószínüleg csak én remélem, ő pedig csak a saját céljai érdekében tett valamit, amit én túlgondolok.

- Miért állítottál meg? Nem akartad hogy csődbe menjen a kis tervetek?- kérdeztem, majd ekkor olyan dolog történt amire soha az életben nem számítottam. Megölelt. Átkarolt a két kezével és magához szorított.

- Sajnálom Sakura...minden miattam van. Nem hibáztasd magad semmiért. Tudom hogy ezért akartál végezni magaddal. Borzalmas vagyok hogy ezt tettem veled...- mikor ezt elmondta felpillantottam rá hogy megnézzem, ő tényleg Uchiha Sasuke? Álmomban sem gondoltam volna hogy ő ilyet fog nekem mondani. Bár az előző bocsánatkérése is ledöbbentett, de azt hittem nem gondolta komolyan, és csak nincs kedve velem foglalkozni.- Tudom hogy most nem tudsz nekem megbocsátani, de remélem egyszer igen. Ha mást már nem, ezt az egy dolgot jóvá fogom tenni. Nem akarom hogy Konoha miatt is magadat okold. Későn jöttem rá arra mit tettem, de most már minden rendben lesz. Elfogadom azt hogy gyűlölsz, és tudom, minden igaz amit mondtál.- könnyeket éreztem a hátamon. Sasukénak megjött az esze, és a vállamon sírta ki magát, de komolyan is gondolta? És én? Vajon tényleg gyűlölöm? Ebben elkezdtem kételkedni mivel én is átkaroltam őt. Nem tudtam nem megtenni, meg akartam vígasztalni, de ekkor előugrott a kép ahogy őrült tekintettel épp végezni akar velem. Megrándult az egész testem és kiszabadultam az öleléséből, és csak rá se néztem, mert tudtam hogy megsajnálnám. Nem láttam milyen arcot vág és nem is akartam. Összesajdult a szívem, mikor meghallottam a kétségbeesett hangját.- Ennyire gyűlölsz?- nem tudtam mit válaszoljak. Az eszem azt akarta hogy ezt mondjam "igen, és maradj távol tőlem". A szívem viszont azt súgta "nem gyűlöllek, de igen félek tőled". Melyikre halgassak? Ha a szívemet választom akkor később össze is törhet. Ha az eszem akkor Sasuke törik össze, viszont később túltenné magát rajta. Úgyis azt mondta hogy elfogadja. Az eszemet választom, ez az ésszerű döntés.

- Igen, és maradj távol tőlem.- a hangom rekedt volt, a szívem és a torkom is égett a fájdalomtól és a hazugságtól, de akkor sem mondhattam neki mást. Egyszer úgyis sikerül magammal elhitetnem hogy amit mondtam az igaz. Nem is érdekel hogy igaz e vagy sem, a lényeg hogy ezt kell éreznem, neki pedig ezt kell tudnia. Minden így jó ahogy most van. Mármint azzal amit mondtam neki, nem a helyzettel. Ha komolyan jóva akarja tenni a helyzetet akkor tegye, de közelt sem biztos hogy meg is teszi, nekem meg nem szabad bíznom benne. Mégis mit tegyek? Ezt a kérdést Sasuke válszolta meg, úgy hogy a bizalmatlanságom szerte foszlott.

- Sejtettem. Ezzel nincs semmi baj, de akkor engedd meg hogy helyrehozzam ezt a Madarás ügyet. Elintézek mindent, te ne terheld magad. Ezután mindenki békében élhet Konohában, engem pedig nem láttok többé. Ha Itachi élne ezt az életére esküdtem volna.- rögtön tudtam hogy nem hazudik hiszen bátyja szenvedése miatt akarta elpusztítani Konohát, de egy mondatnál halvány csalódottság kelt a szívem mélyén: "engem pedig nem láttok többé". Ezután tényleg soha nem fogom látni? Ez rossz vagy jó? Örülnöm kéne annak, hogy hamarosan egy utált személy az életemből végleg eltűnik, de nem. Nem tudtam örülni. A lelkem mélyén még mindig azt akartam hogy visszajöjjön. Ezt az érzést el fogom nyomni. Végre eltűnik és minden megoldódik, egyszer úgyis elfelejtem őt.

- Rendben.- ennyit mondtam, majd továbbra sem néztem rá, és lefeküdtem a matracomra.