Team Free Will!

XI. Oltalom egy halottól, avagy a mit is tudunk a bansheekről?

A robbanás szele még jócskán porral szőtte be az amúgy sem túl tiszta levegőt és meglehetősen nehezítette mind a légzési, mind a látási folyamatokat ahogy a kis csapat igyekezett egymást nem elveszítve haladni a romokon túl, amit egy bizonyos démon ereje döntött rájuk. Ha az a csapás telitalálat lett volna, abból hőseink nem biztos, hogy valaha is kilábaltak volna.

Mikor kiértek a porfelhő takarásából, sebességbe kapcsolva rohantak amerre csak láttak a gyér, narancsvörös fényviszonyok között. Dean kimerülten zihálva faggatta Crowleyt a démont körülölelő kellemetlen érzés ellenére.

-Szóval, azt mondod, hogy Lucifer szénné égve életben hagyott benneteket és csak úgy eloldalgott, mintha valami nagyon jó hírt kapott volna? -a démon bólintott, majd azon nyomban rájött, mennyire hülye ötlet is volt ez futás közben, mert csak jobban fárasztotta magát vele és a szédülésén sem javított a dolog.
-Mit mondhatnék? -vetette fel. -Egy percre azt hittem, cafatokra szaggat minket. -vallotta be a válla fölött hátra lesve a támadójukat keresve, de nem találva. Dean agyában pedig kívülről is hallhatóan nyekeregtek és kattogtak a fogaskerekek, mire végül feladva a reménytelen agyalást, hangosan is kimondta a lelkét gyötrő kérdéssort, amely csak a felerősített hangereje miatt tudott áttörni a futás okozta légsurrogáson keresztül.
-De vajon miért nem tette? Hová siethetett annyira, ha anyunál van a gyerek? -és csak, hogy biztosra menjen, Maryre vetette a tekintetét. A nő nem sokkal lemaradva tőle cipelte a gyereket, aki továbbra is a nyakhajlatába fúrva angyal arcát bújt hozzá. Szinte a csapat minden férfi tagja felajánlotta legalább egyszer, hogy tehermentesíti a nőt, azonban Mary nem volt hajlandó kiereszteni a gyermeket féltve őrző karjainak öleléséből.
-Ez az ötmilliós kérdés, Dean -vágta rá az egykori keresztúti démon. Frusztrálta a kérdés nem kicsit, mégsem tudta kitalálni a bukott angyal terveinek mikéntjét. Ráadásnak az üldözőik miatt ideje sem maradt megállni, hogy a körülményekhez képest nyugodt helyzetben átgondolhassa a dolgot.
-Ha viszont csapda a gyerek, akkor jobb lenne, ha... -zihálta a Winchester fiú az angyaltőr nyelére markolva, rá sem pillantva a fegyverre a keze alatt, már csak ellenőrzésképpen is, hogy még mindig a kabátja ujjában van-e az ezüstös öntvény. Mary azonban gyanakvástól elhamarkodottan tromfolta le hasonlóan nehezen kapkodva levegőért. Szakadt róla a víz és ezúttal nem a forróságtól, bár nyilvánvalóan nem fagyoskodtak volna ezen a szakaszon járás közben sem.
-Elő se vedd azt a tőrt, fiam! Jack nem veszélyforrás és nem gyilkolunk gyerekeket! -Dean sóhajtott, hogy a fáradtságtól, vagy a helyzet abszurditása miatt, az a jelenlévők fantáziájára maradt, de a fiú érvelése, már ha hagyta volna a nő, hogy végig mondja, bizonyos pontokon meghazudtolhatatlannak mutatkozott volna.
-Anya, ha meghalunk miatta, vagy ha Lucifer visszaszerzi, akkor... -érvelt a fiú, de anyja nem hagyta befejezni a minden bizonnyal értelmes és nyomós indokot.
-Akkor azt javaslom, találjuk ki, hogyan védhetnénk meg! -erősködött Mary szinte kaffogva. Kócos, hullámzó fürtjei alól kipislogva mérhetetlenül zokon vette, ha bárki a gyermeket fenyegette akármilyen módon, még csak a feltételezgetéseket is élből utasította el, mintha a józanész cserbenhagyta volna az anyai ösztönökkel szemben.
-Igaza van, Dean. Rogers kapitány ugyanezt mondaná, ha itt lenne -érett egyet Thor is, aki, mint egy nagy, naiv mamlasz, gyengéden tekintett az ártatlannak vélt ivadékra. Ázhoz képest meglehetősen érzelmes volt és nagyobb baj, hogy a jóhiszeműsége, már ha csak a tulajdon testvérét vesszük számításba, gyakorta hozott vészt az aranyló tincsekkel veretett fejére, mégsem tűnt úgy, mint aki tanulna belőle, inkább csak karakteres arca hordozott egyre több csalódott barázdát.
-De nincs itt és fogalmunk sincs, pontosan mivel állunk szemben! -vetett ellen Tony, mintha elemi ösztönök diktálnák a kapitány moráljai ellenhangját a fülébe. Nem mintha minden ponton megvetette volna Rogers elképzeléseit, néhol túlzottan pacifista elveit, de nagyon jól tudta, melyek azok a pillanatok, ahol már nem érdemes tárgyalni. Ha pedig visszamehetne az időben, hogy változtathasson a jelenen, akkor már jóval Yinsen halála előtt megölte volna az elrablóikat kegyelmet nem ismerve, amíg Steve esélyes, hogy tárgyalni próbált volna velük, ne adj' Isten még jó útra is próbálta volna terelni őket, legalábbis a milliomos így képzelte. Talán így lett volna helyes, de néha vannak olyan emberek, akik a tetteikért igenis rosszabbat érdemelnének a halálnál mindenféle megbocsájtást elvetve, a szemében rengeteg ilyen ember élt a földön, ezért, ha ölni kellett közülük párat, azt sosem bánta meg igazán, más kérdés, hogy éppen emiatt jó embernek sem tartotta magát. -Steve amúgy is túl naiv az esetek kilencvennégy százalékában -lihegte természetesen ezúttal is hajszál pontos számérzékkel állítva, Wanda azonban felnézett a háborús hősre és ezért könnyen megtalálta az ellenhangot a milliárdos feltalálóval. A kapitány világszemlélete amúgy is gyakran vitte túl közel a szivarfüstöt a lelkeik puskaporos hordóihoz.
-Nyilván nem vártam mást tőled, Startk! -ellenszenve nyomatékául a szemei vöröses derengéssel jelezték, lassanként visszatérő erejét, amely elsőnek talán nem is a démonok ellen fog feszülni, már ha Tony így folytatja az odamondogatást.
-Oh, csillapodj! Ha még mindig a kis összebalhézásunk miatt vagy dühös, kölyök, akkor elárulom, nem én kezdtem! -célzott ezúttal a lapok által polgárháborúnak elkeresztelt incidensre, amely majdnem véglegesen szétzilálta a csapatot. Ezen a ponton pedig mindenki érezni tudta a szétterjedő feszültséget. Olyan volt, mint a moha az akváriumban. Kerek és egybefüggő, amíg a víz alatt a kavicson szét nem terül, mint megannyi kis kar, amely szerte ágazik és mindenkit elér. Polipként tekeredett rájuk az indulat és fojtott, mint a kötél, kíméletlenül.
-De te döntöttél logikátlanul! -csattant fel a lány megállva, amely akciója a többiek mozgásának is gátat vetett. Dean és Thor Tabrissal együtt kissé előre dőlve kapkodtak levegőért igyekezve normalizálni légzésüket. Crowley kiegyenesedve tette ugyanezt, mintha ebben a percben is csak az számítana, hogy úriember látszatát keltse. Hiába, az ő könyvében a trehányság és a hányavetiség valahogy nem szerepeltek, ha pedig mégis, azokat az oldalakat minden bizonnyal tűzre vetette a démonná válása előtt.
-Mégis az én utam lett a járható! -ágált az ötlete mellett a feltaláló. Akkor pedig Dean megértette. A feszültség, a hirtelen vita, mind kimerültek, de ha az egység megbomlik, sebezhetővé válnak minden fenyegetéssel szemben. „Véget kell vetni neki, vagy itt halunk meg mind ahányan!"
-Srácok, -állt a vitázó felek közé hol a lányra, hol Tonyra tekintve kerek, őszinte szemekkel, a tenyereivel tartva távol egymástól a veszekedő feleket. -abba kellene hagynunk ezt, mert így nem fogjuk megtalálni Lenst és a többieket...
-Pont teszek a húgodra, Winchester! -csattant fel a feltaláló. Maradék páncélja fülsértőn csörömpölt, ahogy hanyagul a combjai mellé ejtette tenyereit. Az utazás nyomasztásai most vették erejüket rajta. A fiú, akit nyílt titkon a sajátjának szeretett volna tudni, a lehető legveszedelmesebb duóra lett bízva, akikben ő egy cseppet sem bízott és ez a gondolat ott motoszkált a fejében, mint egy pofátlan féreg, amely mindenhová lyukat fúr és kellemetlenül hengergőzve kúszik a kirágott részeken, amelyeken épphogy átfér. Nyálkás testével mindennek nekidörgölőzve. -Csak Peter legyen épségben! Tarzan kis pszichopata öccse meg a mentálisan beteg kistesód, aki láthatóan odavan érte, nyilván nem a legbiztonságosabb társaság a számára. -mondta olyan undorral és megvetéssel, amelyet még senki iránt nem tanúsított előtte. Ő megmenteni akarta Lenst még az elején, megmenteni azt a szegény, fiatal nőt Furytól, a SHIELD-től, a rémségektől, de hiába, mert a lány meglátása szerint maga kereste a bajt és még egy ilyen gyilkossal, egy szörnyeteggel is képes volt összeállni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Sosem mondta volna a szemébe, sosem csinált volna ügyet belőle a háta mögött sem, de az aggodalom és a rettegés az emberek történelme során sokkal több rémséget is eredményezett néhány burjánzó, elítélő gondolatnál.
-A lány erősebb, mint amilyennek látszik... -sóhajtotta Thor. Igaz, csupán félig nyugalommal. Ő sem értette igazán, milyen érzések fogták közre a lényét, mikor Lens személye tisztán kivehetően változott meg a pillanat tört része alatt. Nem érezte teljesen fenyegetőnek, de biztonságosnak sem. Minden porcikája támadni akart, ha másért nem, hogy kihívja, hogy meggyőződjön az erejéről. Erre érzett vágyat, ha becsukta a szemét egy pillanatra, de minden változott, mikor kinyitotta és a törékeny, szakadt rongyokba bújtatott testre vetődött a tekintete.
-Ezzel mire célzol? -vonta fel egyik szemöldökét Dean. Gyanakvón figyelte az ázt, rossz előérzet szorongatta a gyomrát, mégsem tudta, mire fel ez a sok negatív érzet, amely hullámként sodródott át rajta tetőtől talpig.
-Volt egy pillanat, nem tudom, hogy nektek feltűnt-e, -nézett végig elsőnek Crowleyn, Tabrison, majd Maryn, mielőtt befejezte volna -de más lett a szeme...
-Lehet, hogy csak úgy esett rá a fény. -Crowley igyekezett elbagatellizálni, noha ő is észlelte a változást. Tudta, hogy a kíváncsiságának több teret ad, ha a Winchester – fivérek nem akadékoskodnak az aggodalmukkal. -Nem hinném, hogy emiatt kellene aggódnunk. Lensnek pedig semmi baja, sőt igen csak virgonc a kicsi lány! -de amint kimondta az utolsó néhány szót azzal a sokat sejtető félmosollyal, meg is bánta, mert Dean nagyon közel járt a pedzegetéseivel és a szemei szikrákat szórtak, olyanokat, amelyekkel felnyársalhatta volna a démont.
-Ha csak egy újjal is hozzáértél, Crowley, én esküszöm...! -mégis abban a pillanatban eluralta Crowleyt is az érzés, hogy tövissé váljon valaki körme alatt. Istentelenül vigyorogva szakította félbe Dean fenyegetődzését.
-Ami azt illeti, olyan kis odaadóan csókolt... Ha nem lennénk barátok, Deaney... -kéjtől fűtött hangja vibrált a levegőben, mikor a vadász előrántva az angyali tőrt elüvöltötte magát a démonra vetve.
-Most kinyírlak! -Crowley készült a védekezésre, mikor Thor könnyedén és félkézzel megállította a Winchester fiút. Elkapta a fegyvert tartó csuklóját és visszarántotta, hogy kellő távban maradhasson a vörös szeműtől. Mindeközben a többiek úgy meredtek a jelenetre, mintha véres bunyó után vágyakoznának. A szemük izgatottsággal telt és agressziótól rezgett a lég köröttük.
-Álljanak le! -parancsolt rájuk az áz olyan hangon, mint száz mennydörgés. -Egy arrogáns vitatkozó klubdélután, ha jól emlékszem, Coulson halálához vezetett -fordult számon kérőn Stark felé, Deant továbbra sem eresztve, hisz a fiú a reménytelen helyzete ellenére tovább próbálkozott a támadással, szinte eszét vesztve. Stark csak szimplán nem értette, miért baj, ha még egy szörnyeteggel összeszűri a levet a lány, elvégre eggyel már volt dolga és hogy Thor pont Coulsont hozza fel... Egy ilyen ziccert a cinizmusának kedvezve nem hagyhatott vonla ki.
-Igen, ami szintén az év tesója cím győztesének köszönhető... -Thor azonban nem jött ki a sodrából az inzultusra. Régen talán, de azóta sokat veszített és a veszteség leckéi olyan mélyen a lelkébe itták magukat, hogy nem engedték kitörni. Minden apróságért legalábbis nem.
-De most nem Lokiról van szó, hanem arról, hogy kijussunk, lehetőleg épségben! -folytatta nyugodt hangnemben remélve, hogy így majd a többiekre is átragad a hangulata. -A civódás semmit sem fog megoldani -tette hozzá, mire Dean teste megdermedt. A fogaskerekei füstöltek már és a szemei ötlettől csillogtak.
-Mi van, ha a gyerek miatt veszekszünk? Ha ez az elterelés és amíg egymást öljük, levadásznak minket? -dobta fel az ötlete labdáját, de Mary robbant a megjegyzése miatt. Vicsorgott, mint egy anyatigris. Szétálló haja pedig megfelelt volna felborzolt bundának.
-Jack nem tehet semmiről, csak fogadd el és ne ácsorogjunk egy ki tudja, hová vezet járat kellős közepén! -és szitkozódva, persze családbarát szidalmakkal élve csupán a gyerek miatt, tovább robogott minél távolabb a fiától, aki oly nagyon vágyott az ölelésében búvó gyermek kiontott vére után, akár egy vámpír.
Csak egy dolog járt az eszében: megóvni a gyereket bármi áron.