Team Free Will!

22. fejezet Pokoli túra halálos kitérőkkel II. Elfújta a ...szél?

Tony Stark számára a másnaposság nem volt idegen fogalom. Pontosan tudta, mivel jár, éppen ezért szeretett eleget inni ahhoz, hogy ezt a helyzetet elkerülhesse. A különbség csupán az, hogy ezúttal nem emlékezett rá, hogy ivott volna előzőleg, mégis pokoli fejfájásra ébredt.
A halántékát, majd a tarkóját dörgölve pillantott körbe. A páncél mindenféle számításokat végzett, hogy segítse a helyszín behatárolását, ám több hibakóddal szolgált a szerkezet, mint a New York-i csata idején az űrben.
Az egyetlen dolog, amit zökkenő mentesen sikerült beazonosítania, az a két humanoid életforma, akik vele egy kupacon igyekeztek magukhoz térni.

-Hol a tüzes katlan meg az üst, amiben a lelkeket forralják? -fordult Crowley felé, felnyitva a páncél maszk részét. A démon vállat vont, az arcára volt írva a zavara, de pillanatok alatt rendezte a vonásait.
-Olyan sosem volt! -sóhajtotta lassanként állásba emelkedve. Gyanakvón nézett a tőlük alig centikre körbefutó szürke vonalra a sárga színű homokos aljzaton. -Bár ez sem normális. -mutatott rá, majd vérben forgó szemekkel feltekintett. Körülöttük sziklafal húzódott szinte szabályos kör alakban, a tetején napnak tűnő fényforrás világította meg a teret, mint egy vulkán kürtőjében.
-Renovált a szemét! -szitkozódott az egykori pokolkirály. -Az én birodalmamat így gallyra vágni... -szinte füstölt a feje a dühtől. Dean akkor lépett csak mellé, nyugtatóan a vállára helyezve a kezét.
-Nyughass! Minél előbb rúgjuk szét a hátsóját, annál előbb rakhatsz rendet.
-Remélem is! -sziszegte, majd ingerültségében megcélozta a kör közepén fekvő mélyedést, amiről csak a jó ég tudta, hová vezethetett. Ahogy azonban átlendült a szürke vonalon, hirtelen lehűlt a levegő és recsegő, ropogó hangok törtek fel olyan hangosan, vízhangot verve, hogy még PÉNTEK sem tudta beazonosítani a forrását.
Annyi idejük sem volt, hogy elcsodálkozzanak, mire egy tornádó szerű kürtő a kör közepétől a széléig haladva a sziklafalhoz préselte mindannyijukat és ahogy a forgás gyorsult, mintha késpengék álltak volna ki a széllökések hullámaiból, egyre nagyobb vágásokat ejtettek Deanen és a csapatán, végül néhány perc leforgása multán lassan csillapodva megszűnt a szél és mind hárman a homokba zuhantak.

-Mi a fene? -csattant fel Dean. Az arcát ért karcok úgy csípték a bőrét, mint a macskakarmolás. Fintorogva törölte ki a vért egy mélyebb seb pereméről, de választ egyik társától sem remélhetett. Stark a csíkhoz lépett, a páncél össze-vissza karcolt volt és jobban nyikorgott, mint valaha. Dean követte, inkább, minthogy az eddig történteket látszólag feldolgozni nem képes Crowley mellett szobrozzon. Majdnem átlépett a szürke vonalon, mikor Stark megállította.
-Várj! -aztán elgondolkodva ráparancsolt. -Nyújtsd ki a kezed!
-Minek? -értetlenkedett a vadász, de érdemleges választ egyelőre nem kapott.
-Csak csináld! -bizonytalanul átnyújtotta a karját a csíkon. Nem történt semmi, már-már felnevettek mindketten, amikor a szélvihar újra lecsapott, erősebben, mint azelőtt és percekkel tovább is tartott, mire végre elcsendesedett.
Ezúttal a páncélon már horpadások is tetszelegtek a kopások mellett és mintha mindezt még Crowley is emberként érezné, úgy üvöltött fel a forgatag csapásaitól. Mikor végre földet érve kifújhatták magukat, Dean zihálva csapott a mellé zuhant páncélos mellvértjére, ami felsebzett ököllel nem bizonyult jó ötletnek.
-Csesződj meg, Stark! -fakadt ki, majd hanyatt dobta magát pihenésképpen, mellkasa szaporábban emelkedett és süllyedt, mint egy maratont lefutónak a célegyenesben. A milliárdos követte a példáját, ismét felhajtva a maszkját pihegett, de az agya hangosabban zakatolt, mint sípoló tüdeje.

-A mozgásunkra reagál a szél, vagyis, ha nagyobb mozgásokat végzünk, szét tép minket az örvény. -vonta le a következtetést és rögtön a megoldáson kezdett agyalni, amíg a másik kettő félhangosan fortyogott.
-Kurvára örülök neki! -ezen megjegyzések és a hetvenedik „hogy a francba jutunk ki innen?" -kérdésre ráunva, Tony felült és a kör közepi lyukra mutatott.
-Kockáztassuk meg azt ott! -hogy maga az ötlet volt rémisztőbb, vagy az, hogy a férfi láthatóan teljesen komolyan gondolta, az örök kérdés marad, de sem a démon, sem pedig a vadász nem volt elragadtatva tőle.
-És ha rosszabb lesz? -tudakolta Crowley, de a vaspáncélos bíztatón mosolyogva leintette.
-Itt mégsem szobrozhatunk arra várva, hogy a többiek majd segítenek. -felelte a milliárdos.
-Már, ha még élnek egyáltalán. -vágta rá habozás nélkül a démon és nem kellett sokat várnia, hogy Dean rosszalló pillantásával találja szembe magát.
-Lens jól van! Biztosan tudom. -erősködött a vadász és remélte, hogy megérzése nem csal, bár a saját helyzetüket elnézve nagyon is jól tudta, hogy a többiek sem járhattak jobban náluk.
-Ne most álljunk le vitatkozni! -fékezte meg őket Stark, mielőtt egymáson vezetnék le a kilátástalan helyzet szülte feszültséget.
A körperemhez sétált, majd olyan lassan, amennyire csak bírta, átemelte a karját a szegélyen és ugyanolyan lassan visszahúzta. Semmi sem történt még percekkel később sem. Ezen felbátorodva fordult a társai felé. -A lehető legminimálisabb mozgással kell átjutnunk oda, hacsak... -majd intett Deanéknek, hogy szorosan húzódjanak a sziklafalhoz, mert így, mikor legközelebb lecsap az orkán, legalább nem vágja őket is újfent a rücskös kőtömegnek. Azután már a kör szélénél PÉNTEK-kel maximálisra állította a páncél sebességét, amit kihasználva nekirepült a rejtélyes gödörnek.