My brother is a superstar (One Direction) ~Befejezett~

29. Nélküle

2 teljes nap telt el mióta itt vagyok. Hát igen, nem a legjobb itt. Megismertem a csaj -mint kiderült a neve Eliza- tesóját, Adamet. Barna haj, barna szemek. Kedves meg minden, de túl nyomulós. Azalatt a két nap alatt alig aludtam valamit. Niall nélkül szinte létezni sem tudok. Hiányzik a csókja, az érintése, a hangja..... Egy szóval mindene! Bármit megadnék, hogy itt legyen mellettem!

>Niall szemszöge<

Miután lenyugodtam visszamentem Harryékhez. Már nem ugyanabban a pózban ültek a kanapén. Sőt csak Kandell ült, Harry fel s alá járkált előtt. Mikor meghallotta lépteim felém kapta fejét, melyről jó érzelmeket nem nagyon lehetett leolvasni.

-Nagy a baj!- kész voltam. Legszívesebben törtem zúztam volna. De nem lehetett.- Olvasd a papírt!- kezembe nyomta a fecnit.

"Nyugodjatok meg! A lány jól van. Pár napra nálam lesz. Rendőrséget ne hívjatok, semmi szükség rá! Hamarosan találkozunk!"

Sokat mondó, meg kell hagyni... Én is azt kezdtem el csinálni, mint Harry. Fel-alá járkáltam, hol a konyhában, hol a nappaliban. Most mi legyen?? A papíron az állt, hogy hamarosan találkozunk. De az a hamarosan mennyi idő? Sok vagy kevés? Egyáltalán ki rabolta el. Ha egy kigyúrt, izmos krapek, aki nem a legjobb dolgokat csinálja Arival, ajánlom, hogy unja meg az életét mihamarabb.

Míg ilyeneken törtem a fejem besötétedett és a ház is elcsendesült. A nappaliban ültem, nem érzékeltem mi is történik körülöttem. Körbe néztem. A szobában sötét volt. Mintha elaludtam volna. De nem. Bárcsak egy rossz álom lett volna az egész és nem lenne ekkora a baj.

Fogtam magam és felvánszorogtam a szobánkba. Körbepillantva a kupi fogadott amit reggel hagytunk Lucyval, miután a lányok elmentek. Arcom a kezeimbe temettem. Miért kellett hagynom, hogy elmenjen?? Bárcsak megtiltottam volna neki. Akkor inkább haragudna itt rám most, minthogy máshol legyen. Bevetődtem az ágyba, csak arra nem számítottam, hogy a gondolkodás közepette az álom elnyom.

~~~~

Reggel a karom egy vékony derekat karoltam át. Szemeim még csukva voltak. Talán csak álmodtam az egészet, hogy Ari eltűnt? Szemeim gyorsan kinyitottam, de csalódnom kellett. Egy barna hajú lány feküdt mellettem. Kezeim elhúztam. A lány felém fordult és kék szemeit rám emelte.

-Jó reggelt édes!- kezét végighúzta arcomon és ott akarta hagyni, de én ellöktem onnan.- Mi baj van?

-Te ki vagy?- értetlen voltam. Joggal.

-Alisa, nem ismersz meg?- ajkát lebiggyesztette.

-Nem is ismerlek!- gyorsan felkeltem az ágyból és az éjjeliszekrényről felkaptam a mobilom.

-Pedig szerintem te ismersz! Gondolj csak vissza a tegnap délutánra- a cetlin az állt, hogy "hamarosan találkozunk". A francba!

-Követelem, hogy azonnal vigyél Ariana-hoz!- úgy toporzékoltam, mint egy öt éves, aki elvesztette az anyukáját. De nem érdekelt, azt akartam, hogy Ari minél előbb biztonságban lehessen.

-Ugyan Niall! Pontosan tudod, hogy Ariana nem szeret téged. Csak kihasznál! Higgy nekem, jobb lesz neked mellettem!- chh... Szép próbálkozás! Tudom, hogy Ari szeret és nem pont ő fog kihasználni, hanem Alisa.

-Vigyél Arihoz!- kicsit feljebb emeltem a hangom, amitől megszeppent. Bólintott egyet és kikászálódott az ágyból.

Kimentem a szobából egyenesen Paul szobájához. Bekopogtam hozzá, ő pedig elnyöszörgött egy "gyere"-t. A szobában teljesen sötét volt.

-Bocs ha felkeltettelek, de segítened kell!

-Semmi. Miben segítsek?- sosem hallottam Paul fáradt hangját. Még akkor sem mikor turné volt. Pedig ott eléggé keveset aludt.