31. " Ezt tudom a legjobban a világon!"

3.3K 185 12
                                    

>Ariana szemszöge<

-Ariana, várj egy picit!- mondta Niall. Egyből megfordultam, de ami várt arra nem számítottam. Niall előttem térdelt.

-Ariana Styles! Nálad jobb lányt nem találtam volna a világon! Sokat tanakodtam, hogy ez a döntés nem-e elhamarkodott, de nem! Mikor láttalak ma reggel könnyes szemmel, eldöntöttem, hogy nem és, hogy nem érdekel ki mit mond- szemeimből már patakokban folytak a könnyek. Viszont mikor háta mögül előhúzta a kezét a benne tartott kék dobozkával, még jobban megeredtek. Kezeimet szám elé kaptam. -Megtennéd nekem, hogy a világ legboldogabb emberévé teszel és hozzám jössz feleségül?- kérdezte és felnyitotta a dobozkát. Még a lélegzetem is elállt. A doboz tartalma egyszerűen mesés volt. A magamban ide-oda pattogtam örömömben. Egy valamit felejtettem el, Niallel is közölni, hogy igent mondok. Mikor ez leesett heves bólogatásba kezdtem. Niall térdéről két lábra állt és a derekamnál fogva fölemelt és megpörgetett a levegőbe. Közben ajkaimat az övéihez érintettem és megcsókoltam. A földre is úgy rakott le, hogy nem vált el tőlem. Közben a többiek tapsoltak meg őrjöngtek. Niall felhúzta az ujjamra a gyűrűt, mellyel megerősítette, hogy tényleg az övé vagyok és senki másé. Most ő csókolt meg, de sokkal szenvedélyesebben.

~~~~

Miután el tudtunk menni fagylaltért (Niall mindig visszahúzott egy csókra és nem akart elengedi, persze a csókjaink annyira forrók voltak, hogy a többiek mindig tapsoltak) lenyugodott mindenki. Még egyszer bementünk a tengerbe, de én megfogadtam, hogy többet nem megyek be, csak abba a medencébe fogok, mely a szállásunkon van.

Hazaérve egy gyors zuhanyt akartam venni. Próbáltam úgy felosonni a szobánkba, hogy Niall ne vegye észre, de ez nem sikerült. Éppen beléptem volna a fürdőbe és lenyomtam volna egy örömtáncot, mikor valaki köhécselt mögöttem.

-Csak nem gondoltad, hogy hagyom, hogy egyedül menj fürdeni?- nem fordultam meg. Tudtam, hogy mögém jön és átkarolja kezével a derekam, ami be is jött. Állát a vállamra rakta és úgy húzott közel magához.

-Reménykedtem benne!- mondtam míg egy puszit nyomtam az arcára.

-És miért?- kérdezte. Kék szemei csak úgy ragyogtak és látszott rajtuk a boldogság.

-Szeretnék gyorsan végezni!- nyomtam most puha ajkaira egy puszit.

-Akkor gyorsan letusolunk, jó? Csak pár órája tettelek magamévá, ennyire nem vagyok betelhetetlen- mondatára elpirultam, de meg van a tökéletes visszavágás.

-Pedig pár évvel ezelőtt a kaják terén másképp láttam- kacsintottam rá, majd rácsuktam az ajtót. Mondatomra reagálni sem tudott, túl gyors voltam. Kulccsal bezártam az ajtót, majd pár másodperccel később Niall kopogott be.

-Ari légyszi! Esküszöm nem lesz semmi!- mivel, hogy választási esélyem nem nagyon volt, így kénytelen voltam beengedi, mert a kopogást hallgathattam volna végig.- Tudtam, hogy meggondolod magad!- féloldalasan rám mosolygott, majd puszit adott homlokomra. Belépet a szoba közepére és levette a pólóját meg a nadrágját. Én csak ott álltam és néztem, mint aki szellemet lát. Meg kell hagyni, egy szívdöglesztő szellemet. Niall elém állt és kezét a derekamra csúsztatta és a fülembe suttogott.- Szerintem neked is le kéne venni egypár réteget!- fejemet megráztam és a vállánál fogva eltoltam magamtól. Levettem a Niall által említett "rétegeket" és beléptem a zuhany alá, ahova ő is követett. Megengedtem a langyos vizet, mely igen jól esett a felhevült testemnek.

~~~~

-Nem!- dünnyögte Niall a szekrénye előtt állva. Fehérneműben álltam, ő pedig póló nélkül egy nadrágban.

-De miért nem?- az egyik kék pólóját szorongattam a kezemben, amit fel akartam venni, de nem engedte.

-Mert ez egy rövid póló és nem egyedül vagyunk itt a házba!- kérdőn néztem rá, majd felvettem a pólót, ami a combom közepéig ért.

-Lehet, hogy neked rövid, de én jóval kisebb vagyok nálad!- puszit adtam arcára és az ajtó felé lépkedtem. Hallottam, hogy kifújja az eddig bent tartott levegőt és megrázza a fejét. Megforgattam a szemem és a saját szekrényemhez. Felvettem egy rövidnadrágot (amit természetesen takart a póló!). Niall felé fordultam, aki csak mosolygott az egészen. Átszelte a köztünk lévő távot és egy csókot nyomott számra. -Köszönöm!- suttogta, mint aki félne, hogy rosszat mondott.

~~~~

Miután lerendeztük a kisebb ruha vitánkat kimentünk a kertbe és leültünk a hintaágyra. Lábaimat felhúztam és fejem Niall vállára döntöttem. Ölében volt a gitárja, amin olykor lejátszott egy dallamot és nekem ki kellett találnom, hogy melyik dal az.

-Nialler, én már unom ezt!- nyafogtam mikor egy újabb dalba kezdett. Gitárját lerakta maga mellé és átkarolta a vállam, aminek következményemben fejem mellkasára csúszott. Szívverését hallgattam és közben néztem a tájat.

-Kellemes itt!-mondta Niall kisebb idő után, megtörve a madarak csicsergését.

-Ahogy mondod!- kezemmel átkaroltam a derekát és amennyire lehetett hozzá bújtam.

-Szeretlek Ari, ugye tudod?- nézett le rám.

-Ezt tudom a legjobban a világon!- felnéztem rá és puszit akartam nyomni szájára.

A romantikus pillanatot zavarta meg, hogy az ajtó kivágódott. Mind a ketten arra kaptuk a fejünket.....

Hello! Istenem, ez már a 31. rész. Köszönöm tényleg mindenkinek aki itt van velem és olvassa a sztoryt. Nélkületek nem is lenne sztory! Puszi

🙊Fanny❤

My brother is a superstar (One Direction) ~Befejezett~Where stories live. Discover now