A hó bájosan ropogott a sietõ talpak alatt. Még így éjszaka is sokan rótták az utcákat. Valaki a párjával, valaki egyedül. Mindenki készült a karácsony hûvös üdvözlésére. Így volt ez a kínai negyednél is. Egy Mark nevû férfi éppen készült megkérni, élete szerelmének kezét, amikor az ázsiai étterem hirtelen mennybõl pokollá avanzsált. Hirtelen golyók hatoltak át a vékony falakon. Repültek a tányér darabok, a fal törmelékei, és még a virág föld is. Hirtelen az étterem padlóját, fekete ruhás, démon maszkos katonák léptei porolták ki. Teljes volt a káosz. Mindenütt sikolyok csatája, és zokogás hang versenye indult. Mindenki futott amerre csak tudott. A démon maszkos katonák bevonultak az egyik ajtón, ami fölött a személyzeti bejáró felirat volt szegezve. Amire egyik katona sem számított, hogy amint belépnek az ajtón, egy kisebb robbanás fogja tönkre tenni az unalmasnak indult éjszakájukat. A jól elhelyezett mozgás érzékelõs akna megtette a hatását. Repültek a holttestek, és az ajtó darabok. Az ajtó helyén pedig egy hatalmas lyuk tátongott. Pár méterre a lyuktól, hamarosan egy férfi esett át a meggyengült falon koponyával a mellkasán.
-Semmi keresni valód itt!!!-Üvöltötte mély hangján a férfi, majd elõkapta lefûrészelt csövû puskáját, azután tüzelni kezdett a Pókemberre. Az kikerülte a lövéseket, viszont arra nem számított, hogy igazából nem õ volt a célpont, hanem a plafonba rejtett robbanószerek. Ahogyan Peter a plafonon ügyeskedett, és kerülte ki a felé irányuló lövéseket, hirtelen a jobb oldaláról egy kisebb robbanás ütötte õt át a szomszédos szobába. Amikor a férfi felnézett és látta hogy Max és Mr.Li eltûnt, fogta magát, és õ is menekülõre fogta. Peter fájlalva tagjait, feküdt a sok törmelék között. Szerencséjére a robbanás nagy részét, felfogta az új ruhája. Nehezen, de felkelt a raktárként funkcionáló szoba padlójáról, viszont észre vette, hogy egy csapóajtót helyeztek el ugyan azon a padlón ahol õ feküdt.
-"Szívesen megnézném hogy mi van oda lent, de elkell kapnom azt az õrültet mielõtt még több embert öl meg...."-Gondolta Peter miközben az étterembõl próbált kijutni. Már hallotta a szirénákat, és a roham kocsik morajló motorjának hangját. Gyorsnak kellett lennie, különben õt fogják üldözni az igazi tettes helyett. Amint Pókember kiért az étterem káoszából, azonnal követni kezdte Max nyomkövetõjének jelét. Peter tudta, hogy a férfi Maxet akarja, így ha mindkettõt elakarja kapni, Maxet kell követnie. Hamarosan el is jutott a férfi lakására, ahol Max sietõsen pakolt. Pókember amint az ablakhoz ért, pókösztöne, szinte sikított neki a veszélyrõl ami ott várta. Egy mesterlövész kezdett rá lõni, és Maxe. Peter elugrott a lövések elõl, Max a földre kuporodott hogy ne érje találat.
-Karen! Honnan lõ!?
-Kilencszáz méterre, a régi víztározónál-Pókember a lehetõ leggyorsabban próbálta Maxet biztonságba helyezni. A betört ablakon hamar be is ugrott.
-Pókember? Te..mit..-Lepõdött meg a férfi.
-Nyugi van Maxi már itt a taxi!...És még rímelt is!-Kapta fel a férfit, azután kitörve a bejárati ajtót, a lépcsõház felé tartott. Át vetette magát, a lépcsõ korlátján, és hálója segítségével leereszkedett a földszintig.
-Köszönöm hogy megmentettél, de...most már rendben leszek...-Jelentette ki a férfi meglepõen határozottan.
-Tudom az igazságot Max! Szóval sajnos nem engedhetlek el...
-Milyen igazságot?
-Jajj..ne játszd a hülyét Max! Most fõleg ne! Ez a fickó meg akar ölni téged...és ha nem vetted volna észre próbálom megvédeni a hátsódat! Úgyhogy nincs idõm erre a "Nem tudom hogy mirõl van szó..." dumára!-Tört ki az épület bejáratán Max-el a hátán. Peter pókösztöne azonnal beindult ahogy a ropogós hóra lépett. Hirtelen két fényszóró tûnt fel az épület melletti sikátor felõl, és szinte majd hogy nem elgázolta Pókembert, és Maxet. A fiúnak sikerült elugrania a száguldó furgon elõl, azonban mind a ketten elestek. A furgon megállt, és a nyikorgó ajtaja kinyílt. A jármûbõl kiszálló férfi kezében egy pisztoly várta, hogy beteljesítse a Megtorló bosszúját. Lassan sétált Max felé, szinte érezni lehetett a levegõben azt a rettenetes gyûlöletet, és bosszúvágyat ami a férfit körül járta. Peter felkelve a nagy hóból, azonnal megpróbálta lefegyverezni a férfit. A Megtorló viszont nem adta fel, ahogyan elejtette fegyverét. Felbõszülten rontott neki Peternek, aki ijedten kerülte ki a férfi ütéseit. Pókembernek végül sikerült kihasználnia a férfi egyik dühös ütését, és egy jókora ütéssel repítette el a férfit. Egészen a furgonig repült, ami nagyjából három méterre volt Petertõl. Közben Maxnek sikerült felkelnie, majd elvennie a földön fekvõ pisztolyt. Becélozta a Megtorlót és lõni kezdett. A golyók csak úgy hasították a hûvös levegõt.
-Békén kellett volna hagynod Frankie!!!!-Kiabálta könnyekkel a szemében Max. A lövések eltalálták õt, viszont nem hatoltak át a mellkasát védõ mellényen, csak ellökõdött a lövésektõl. A férfi dühösen adrenalintól fûtve, vonult a furgon fedezékébe. Peter gyorsan kikapta Max kezébõl a fegyvert. Amikor hirtelen, meghallotta ahogyan egy fiú fájdalomtól ordít. Peter megijedt, és amikor felnézett, meglátta ahogyan az úton egy fiú térdel, hasára szorítva kezét. A furgon fényszórójának fénye pont megvilágította õt. Frank dühösen, és haragtól fûtve rohant ki a fedezékbõl, kezében a késével.
-Meghalsz Maxie!!!-Ordította ahogyan neki ugrott Maxnek. Peter gyorsan oda rohant a fájdalmaival küzdõ fiúhoz. Amikor oda ért hozzá, megrázta a felismerés. A sápadt arc nem volt más, mint Kyle. A fiú akit nem régen meggyõzött arról, hogy érdemes még élnie.
-Kyle! Tarts ki! Semmi baj!! Nyugi!!!
-Annyira fáj....nem...nem...látok...!-Cseppent a virító hóra skarlát vére.
-Nyugi...figyelj..ne mozogj...elviszlek egy orvoshoz!!! Csak tarts ki!!!-Gyorsan, ám óvatosan felkapta a fiút, és a lehetõ leg rövidebb útvonalon próbálta elvinni a kórházba. A fiú csak ordított a fájdalomtól, miközben suhantak a házak. Hirtelen ömleni kezdett a fiú szájából a vér, és már nem is ordított. Kezei remegve szorították a hasán lévõ lövést.
-Ne...ne..ne...ne! Ne aludj el! Mindjárt ott vagyunk!!!! Csak nyugi!!
-Minden...olyan....-Halkult el a fiú hangja. Elgyengült kezei, pedig erõtlenül engedték el a folyamatosan vérzõ sebet. A lélegzete elállt, feje már csak a hálózástól mozgott. Peter gyorsabban ment mint bármikor ezelõtt. Amikor a kórházhoz ért, kétségbeesetten ordított.
-Segítség!!! Valaki!!! Meglõtték!!!-De akkor már késõ volt. A fiúban már nem volt meg még az életnek egy kis szikrája sem. Sápadt tekintete Peter lelkébe vágott, és remegõ kézzel nyújtotta át a fiú holttestét az egyik orvosnak. Peter csak annyit látott, hogy az orvosnõ elkeseredetten néz Pókemberre, majd kimondja.
-Sajnálom...-Ez a szó, mint ha õt lõtték volna le.
-Miért mondja ezt?! Még...meg sem próbálta újjáéleszteni!!
-Már esélytelen....túl sok vért veszített....sajnálom...-Peter elgyengülve tántorgott hátra. Akkor eszébe jutott Max. A fiú megpróbálta minden megmaradt bátorságát, és erejét felhasználni hogy visszajusson, de folyton Kyle élettelen szemeit látta mindenütt. Szinte teljesen leterítették a történtek. Azonban, még nem is sejtette hogy mi vár rá amikor vissza ér. Lassan leereszkedett oda, ahol a furgon állt. Viszont, a furgon már nem volt ott. Csak egy valami volt ott. Max. Vérbe fagyva, mellkasát többször is átszúrták. Ott feküdt. Testén már kicsit fehér volt, a szitáló hó miatt, de vére még mindig vörösen világított. Peter minden erejét elveszítve rogyott térdre. Kezei remegtek, lábai pedig teljesen felmondták a szolgálatot. A hó egyre erõsebben kezdett esni. Egyre nagyobb szemek takarták el az élettelen testet. Peter könnyei kezdték átitatni maszkját. Lassan le is húzta a pókhálókkal díszített maszkot. Könnye lecsorgott vörös árnyalatú arcán. Még a rendõrségi szirénákat is tompán hallotta.
-Hé! Kezeket fel!-Üvöltötte az éppen kiérkezõ járõr, de Peter csak mozdulatlanul térdelt a holttest felett.
-Háromig számolok rohadék!!!-Kiáltott ismét a rendõr. Peter akkor lassan felhúzta a maszkot, és remegõ lábbakkal felállt.
-Kezeket fel!!!-Fogta rá pisztolyát. Peter maradék erejét összeszedve, gyorsan lefegyverezte a járõrt, és eltûnt a helyszínrõl. Az utcák hirtelen elcsendesedtek. Peter nem hallotta már a város zaját. Se az autók dudáit, sem a elhaladó metró zörgését. Amint az otthonául szolgáló lakáshoz ért, levetette véres pókruháját, és azt a szokásostól eltérõen, a tûzlépcsõre hajtotta, majd bemászott az ablakon. Peter könnyes szemmel borult a kanapéra. Viszont a történtek démonjai nem hagyták hogy lecsukódjon a szeme. Folyton érezte bõrén a vért, és érezte a lõpor illatát is. Pókösztöne halkan suttogott, de ezúttal hamisan. Peter koszosnak érezte magát. Mintha egész teste véres lenne, ezért fel is kelt gyorsan a kanapéról, egyenesen a fürdõszobáig tántorgott. Szinte letépte magáról a pólóját, és befeküdt a kádba. Lassan kinyitotta a meleg és a hideg vizet, azután csak várt. Kezei még mindig reszkettek, úgy mosta le magát. Szíve erősen dobogodt. Szinte már kiugrott a helyéről. Könnyek gyűltek, és mentek. Küszködött a képekkel amiket folyamatosan maga előtt látott. Kísértették újra, és újra. Folyton azt kérdezte magától hogy "Miért?". Miért pont ő? Miért pont neki kell ezt át élnie? Miért pont ő neki kell folyton kockáztatnia? Miért pont ő a Pókember? Sok sok kérdés, de választ nem kapott. Csak a fürdőszoba ajtó nyílt ki.
-Peter?-Nyitott be az a bájos lány, akiért mindent odaadna, de akitől most mégis távol maradna.