Jungkook szemszöge:
Sorra peregtek le előttem a hétfő reggel elhangzottak.
„-Elegem van belőled. Egyszer s mindenkorra. Ha ennyire szereted őt, akkor költözz hozzá. Én végeztem. Nem akarlak többé látni. Takarodj az életemből!
- Komolyan ezt akarod? Két év házasság van mögöttünk Kook, eddig mindig megbeszéltük a dolgokat.
- Komolyan. Részemről vége. – azzal sarkon fordultam, és kiléptem közös lakásunkból, a munkahelyem felé véve az irányt."
Immár több órája ültem az irodámban, de egyszerűen nem bírok foglalkozni az előttem tornyosuló méteres paksamétával. Egyre csak a reggel történteken agyalok. Elegem van abból, hogy Tae mindig Jimin nyakán lóg. Úgy vigyorog rá, ahogy rám sosem. Úgy öleli meg, ahogy engem sose. És amikor azt mondta neki, hogy „szeretlek", végképp elkapott a düh, és nem bírtam türtőztetni magamat. És igen, összevesztünk. De most, órákkal a vita után egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy én veszekedtem vele, ő csak csendesen, sértés nélkül válaszolgatott. És amikor azt mondtam neki, hogy takarodjon el, láttam, ahogy szeme benedvesedett. Mikor kiléptem az ajtón, még láttam, ahogy felém kiált, majd mikor már látta becsapódni az ajtót, még éppen láttam, ahogy fájdalmasan csuklott össze. Most, órákkal a vita után ráébredtem arra, mennyire megbánthattam Taehyungot. Szegénykém mindig érzékeny volt a sértő szavakra, talán most a kelleténél jobban rápirítottam. Na, mindegy, hazafele veszek neki egy szál rózsát (azt nagyon szereti), megbeszéljük a dolgokat, békülős szex, és minden a régi lesz. Erre felbuzdulva már jobban tudtam a munkámra koncentrálni, és délután négy órakor már hazafelé tartottam.
Amikor kinyitottam az ajtót, nagy csönd fogadott a lakásban. Cipőmet lehúzva beljebb léptem. Meglepődésemre nagy rend fogadott, szóval Tae kitakarított. De hol lehet? Átkutattam a házat (aminek tisztaságáért kitett az én kis űrlényem), de sehol sem találtam. A nappaliba visszatérve leültem a kanapéra, és ekkor egy fehér borítékot vettem észre a dohányzóasztalon, ahol mindig csak a legfontosabb dolgokat hagytuk elöl. Kinyitottam, és elkezdtem olvasni.
Drága Szerelmem!
Én nem akartam, hogy így történjenek a dolgok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elvesztetted a belém vetett bizalmadat. Szavakba nem tudom önteni, mennyire fáj a reggel történtek.
Tudom, hogy ha a kapcsolatunkról van szó, akkor te a legkomolyabban veszed a dolgokat. Emlékszel mi volt az utolsó mondatod hozzám? "Takarodj az életemből!" Ezt legutoljára annak a lánynak mondtad, akivel szakítottál. Tisztában vagyok, ez mit jelent, és ígérem, nem fogok csalódást okozni. Most egy ideig Namjoonéknál fogok lakni, amíg nem találok egy albérletet, utána majd meglátom.
Én nagyon szeretlek, minden egyes Veled töltött perc egy életre belevésődött a lelkembe. Lehet, egy életre megutáltál, de akkor is el kell mondanom, hogy nagyon hiányzol. Már most is, amikor ezeket a sorokat írom. És történjék bármi, én mindig szeretni foglak. Szerelemből. Ha már soha többet nem találkoznánk, kérlek vigyázz magadra, és legyél boldog!
Örökre a Tied,
Taehyung
Kétszer kellett elolvasnom, hogy megértsem, mi is van a levélben. Nem akartam elhinni. Ez csak egy rossz vicc lehet. Idegesen rohantam a hálószobánkba, felrántottam a szekrényt, ahol az Ő polcai üresek voltak. Az íróasztala szintúgy, bőröndjének hűlt helyét találtam csak. Beléptem a konyhába, hogy a rózsát vázába tehessem, és akkor megláttam a tűzhelyen egy lábast. Spagetti. A kedvencem. És azt hiszem, ekkor tört belém a felismerés, hogy mit is tettem ma reggel.
Egy világot törtem össze benne. És ez nemcsak egy apró bántás volt most. Szakítottam vele! Pedig én nem gondoltam úgy. És a hozzá intézett utolsó mondatom lebegett a szemem előtt. Most értettem meg, miért gondolta ennyire komolyan Taetae. Én balfasz! Olyan érzékeny lelke van, és tudom, hogy milyen könnyen meg lehet bántani, és azt is tudom, milyen hamar képes elveszteni az emberekbe vetett bizalmát. Istenem, most nagyon ki lehet! Lelki szemeim előtt ott lebegett a sírástól remegő Taehyung, aki egy párnát ölelgetve csak zokog, zokog. Szívem elfacsarodott, és megjelentek az első könnycseppjeim. És ő, annak ellenére, ahogy bántam vele, fogta magát, és rendet rakott, kitakarított. És még főzött is nekem, a kedvencemet. Hogy lehet valakiben ennyi szeretet még ekkor is? Hogy lehet valaki ennyire tiszta lelkű? És eddig bírtam, a nagy Jungkook, a vállalatigazgató elkezdett bőgni a konyhaasztalra dőlve. Sorra törtek elő belőlem az emlékek.
Az első találkozásunk, amikor már megmozgatott bennem valamit. A gyönyörű gesztenyebarna szemei, puha, keskeny ajka, a mély tónusú hangja. A nevetése, a mosolya, az ölelése, a csókja. És én ezt az angyalt taszítottam el magamtól. Elvesztettem! A nappaliba mentem, hogy még egyszer elolvassam a levelet... Namjoon... Oda kell mennem! Ez az utolsó esélyem, most vagy soha!
Gyorsan a kocsim felé vettem az irányt, és máris úton voltam legjobb barátom háza felé. Az egyik piros lámpánál várakozás közben megcsörrent a telefonom. Jimin... Semmi kedvem nem volt beszélni vele, de végül a zöld gombot húztam el.
- Jungkook... Taehyung nem tehet semmiről, nem csinált semmit. Sosem volt közöttünk több barátságnál esküszöm. Taehyung csak téged szeret, senki mást, ő csak... -itt hangja végleg elcsuklott zokogásában, és nekem akaratlanul is újból elkezdtek folyni a könnyeim.
- Tudom Jimin, tudom –feleltem két szipogás között.
- Jungkook, Tae nagyon kivan. Órák óta csak zokog. Kérlek, ne bántsd őt, ne lökd el magadtól, ki tudja, mit fog tenni magával – hangja egyre erőtlenebb volt.
- Hozzá tartok, mindent megbántam, remélem megbocsát – mondtam immár én is gyengén.
- Biztos meg fog.
Azzal véget is ért a beszélgetésünk. Olyan ez, mint egy rémálom, miben csipkeded a kezedet, de nem tudsz felébredni.
Idegesen doboltam a kormányon, amikor tekintetem a gyűrűmre vetettem. Két éve vagyunk együtt. Olyan szerelmet érzünk egymás iránt... Talán még semmi sem veszett el... Újból erőt gyűjtöttem, és begurultam Jinék utcájába.
Becsengettem, és egy lehangolt Eomma nyitott nekem ajtót.
- Hát te, Jungkook? Gyere be.
Beléptem. A konyhában már ott volt Namjoon, kezében egy bögre teával gondterhelten meredt maga elé.
- Ugye tudod Kook, hogy mekkora barom vagy?
Igaza van. És ha Joon valakire azt mondja, hogy barom, ott már tényleg bajok vannak. Megszeppenve bólintottam.
- Hol van Tae?
- Fent a vendégszobában –felelte Jin, és én el is indultam arra. – Jungkook, csak finoman, jó?
Halványan bólintottam, és elindultam felfelé. Az ajtót nagyon finoman nyomtam be, és a tekintetem egyből őt találta meg. Bőröndjét már kinyitotta, de még semmit nem pakolt ki. Ő pedig az ágyon feküdt és aludt. Egy fehér pulcsit és egy fekete farmert viselt. Ott feküdt az ágyon magzatpózban, és így még elveszettebbnek tűnt. Karjai közt egy plüssnyuszit szorongatott. Azt a nyuszit, amelyiket még én vettem neki egykor.
„-Taetae, ezt neked vettem.
- Aww, köszönöööööm, Kooookieee! –azzal jó erősen átölelt. – Úgy hasonlít rád, egy mosolygós nyuszi."
Ajkaimat beharaptam, megakadályozva az előtörő sírásomat. Közelebb érve hozzá, észrevettem arcára száradt könnyeit és lefelé görbülő ajkát. Finoman elkezdtem arcát cirógatni, hogy felébredjen. Kis idő múlva szempillái megremegtek, és apránként kinyitotta. Amikor meglátott engem, egyből felült, de látszott rajta, nagyon megijedt, és száján csak egy szót tudott rebegni.
-Kook...
És eddig bírtuk. Mindkettőnkből egyszerre tört elő a sírás. Őbenne még éltek a reggel történtek, én pedig kikészültem a gondolattól is, mennyire fájhat neki most. Közelebb ültem, nagy hévvel átöleltem, aminek az lett a vége, hogy ő hátradőlt, én pedig rá a mellkasára. Karjaimat erősen dereka köré csavartam, fejemet mellkasába szorítottam. Így zokogtunk mi egy hétfő délután, Jinék vendégszobájában, egymás nyakába borulva. Ez így tartott hosszú perceken át.
- Tae, én nem akartam összeveszni veled, és a legkevésbé azt, hogy szakítsunk. Én szeretlek téged, és veled akarom leélni az életemet örökre. Nem úgy gondoltam azt...
- Kook, nagyon fáj, amit tettél. Te is tudod, hogy Minnie nagyon fontos nekem, de az nem igaz, hogy jobban szeretem nálad. Én csak téged szeretlek úgy. De ez most rettentően fájt, el nem tudom neked mondani mennyire. Én egy gyengéd Jungkookot ismertem meg, de most olyan más vagy. Nem akarlak megváltoztatni, de én már ezt nem bírom – itt hangja elcsuklott, és újból percekig együtt zokogtunk.
- Ígérem, hogy megváltozok. Érted. A szerelmünkért. Tudom, hogy nehéz most neked, de kérhetem azt, hogy kezdjünk tiszta lappal? Mint annak idején, amikor megkértem a kezedet... Nem akarlak elveszteni...
- Nagyon hülye vagy, de én így szeretlek – azzal legnagyobb meglepődésemre a kicsi, bátortalan Taetae két kezét tarkóm köré fonta, és csókba invitálta ajkaimat. Körülöttünk megszűnt a világ létezni, és csak mi voltunk. Újból egyek voltunk, és immár az örömkönnyeink folytak szemünkből. Nem vesztettük el egymást.
- Mindenesetre –folytatta életem szerelme-, a büntetés nem maradhat el, a nyuszinak meg kell tanulni, hogyan kell viselkedni, ezért otthon még számolni fogunk – emelte fel mutatóujját Taehyung, arca átváltott dominánsba, én pedig úgy éreztam magamat, mint egy kisgyerek. De tetszett ez a kis szerepcsere.
- Ám legyen, drágám.
Azzal ismét egy csókban forrtunk össze, megpecsételve a szövetségünket, hogy soha de soha el nem hagyjuk egymást, amíg világ a világ.
----------------------------------------
Ím, a vége, Tubicáim!
Remélem tetszett, és ti is együtt sírtatok a gerlepárral.
Igyekszek a többi oneshottal.
Puszi!