- Nem semmi kis bulit hozott össze Wy! - bámultam csodálkozva a fényárban úszó házat. Valahogy a zene nem hallatszott ki annyira, bizonyára hangszigeteltek még a falak is, de abban is biztos voltam, hogy Wyatt körbejárta a vidéket, s előre bocsánatot kért a szomszédoktól az esetleges hangzavar miatt.
- Igen, nem semmi - értett velem egyet Zay. Egy citrom sárga ruhát viselt, amit az én szekrényemben talált. Félreértés ne essék, nem vetette le szokásait, nem vetett véget sajátos öltözködésének, csupán ma kipróbált valami újat. Rettentő jól állt neki a ruha. Tökéletesen simult szép alakjára, a szín is pont megfelelő, egyszóval illett hozzá. Wyatt el fogja dobni az agyát, ha meglátja. Persze, ezt csak magamban jegyeztem meg, hülye lettem volna hangosan kimondani.
Az ajtó előtt álltunk, mikor is Zaylee bekopogott.
- Mit csinálsz? - meredtem rá értetlenül.
- Kopogtam? - vonta fel a szemöldökét, mintha én lettem volna a tudatlan ebben a felállásban. Nem bántani akart, csak kicsit el volt tájolva.
- Szerinted meghallják bent, ha kopogsz? Ebben a hangzavarban? - A szám sarkában egy halvány mosoly jelent meg, mikor Zaynek leesett a dolog.
- Akkor mit csináljak? - kérdezte tehetetlenül, tekintetében tehetetlenséget véltem kiolvasni. - Soha nem jutunk be. Wyatt tuti ki kapcsolt a telefonját, vagy ha mégsem, akkor azt sem hallja, ha csörög. Itt kopoghatunk egész este, de senki nem nyit majd ajtót.
- Úgy érzem, kicsit eltúlzod - nevettem fel, mire Zay némileg dühös képet vágott.
- Már, hogy túloznám el? Egyszerűen lehetetlen a bejutás - jelentette ki.
- Ha te mondod - vontam vállat, hadd legyen igaza.
- Miért, szerinted mit kellene tennünk?
- Kezdetnek benyithatnánk - nyomtam le a kilincset, s a következő pillanatban már bent is voltunk a házban.
- Ez így működik? De hiszen így bárki bejöhet! - panaszkodott Zay, önmagát egy momentumra sem meghazudtolva.
- Kire gondolsz a bárki alatt? Egy hajléktalanra? Vagy orvgyilkosokra? Esetleg az igazgatóra? - találgattam, míg végül Zay megelégelte a viccelődésemet.
- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit - legyintett.
- Nem ígérem, hogy menni fog - kacsintottam rá, aztán észrevettem, hogy Wyatt felénk közeledett.
- Heló, lányok! - köszöntött minket, nyomva két puszit az arcom két oldalára. Nem kockáztatta meg, hogy Zay nyilvánosan felpofozza, ezért őt megkímélte "angyali csókjaitól".
- Jól nézték ki. Zay, nagyon csinos vagy - dicsérte meg a barátnőmet, majd ránk vigyorgott. - Hadd vezesselek körbe titeket!
- Már jártam itt. Jó párszor - emlékeztette Zay a fiút, aki homlokára csapva adta az ártatlan, mint akinek ez csak most jutott eszébe.
- Én pedig bárhol eligazodom. Ezek a házak ugyanolyanok - biztosítottam Wyattet.
Lopva Zayleere pillantottam. Az előbb kiszúrtam, hogy egy hangyányit elpirult, mikor Wyatt a külsőjét dicsérte.
- Tudom, hogy voltál már nálunk, de azóta alakult némi változás. Mutatni szeretnék valamit. Velem jössz? - invitálta Wyatt Zayt. Ha bárki más lett volna most Zay helyében, Wyatt csupán karon ragadta volna és szó nélkül odarángatta volna, ahova neki jól esik. De ez más. Zay más. Vagy az is lehet, hogy csak képzelődtem.
Wyatt és Zay elmentek, én pedig egyedül maradtam.
- Nahát! Egész emberien nézel ki - került valahonnan a semmiből mellém Keaton.
Ennél a bóknál egész életemben nem hallottam szebbet. Azonban tudtam, mire céloz ezzel a megjegyzéssel.
A legutóbbi buliban nem éppen visszafogottan és csinosan jelentem meg, most azonban, hogy Zay is más kinézettre váltott, gondoltam én is csatlakozom hozzá. Egy pirosas-bordó ruhát vettem fel, ami majdnem a térdemig leért. Anyaga finom, kellemes, de nem feszült, nem emelte ki az alakom, inkább lengébb volt. Hozzá jóval laposabb sarkú cipőt húztam, mint előző alkalommal.
- Köszi. Te viszont valahogy úgy festesz, mint bármikor máskor - viszonoztam minden jó szándékommal és kedvességemmel a bókot.
- Nyilván - reagálta le Keat.
Fekete farmert viselt, világoskék inggel, amit a könyökéig feltűrt és a felső gombokat szabadon hagyta.
- Persze, nyilván - forgattam a szememet.
Nyilván mindig jól néz ki, ezt sohasem tagadtam. Nyilván ezzel ő is tisztában van. Nyilván nem állít össze magának külön buli ruhát, mert az érdekli a legkevésbé, hogy mi van rajta.
- Szomjas vagy? Kérsz valami inni? - kérdezte Keaton, s bár először felszaladt a szemöldököm, mégis arra jutottam, mi baj származhatna ebből.
- Egy kis bor jól esne - mondtam, mire rögtön érkezett a válasz.
- A konyha arra van - mutatott a megfelelő irányba Keat rezzenéstelen arccal.
- Valami ilyesmire számítottam - mosolyodtam el. Valahogy élveztem a helyzetet, talán mert megint minden a réginek bizonyult.
A konyha felé vettem az irányt, a mikor odaértem a kosaras fiúkat véltem felfedezni.
- Sziasztok, srácok! - üdvözöltem őket.
- Royce! Szia! - köszöntek egyszerre.
- Mi a helyzet? - érdeklődött Arlo, miközben koccintott testvérével.
- Semmi különös - feleltem, majd értetlenül elvettem a pohár bort, amit Keaton nyújtott felém. Utánam jött, és amíg én leragadtam a fiúknál, ő italt szerzett nekem.
- Vörös - tette hozzá mellékesen. Valószínűleg a véletlen műve, hogy pont azt a fajtát hozza, ami a kedvencem. Vagy csak ez volt itt, nem is keresgélt, azonban mégis jól esett.
- Köszönöm.
- Nincs mit. - Ezúttal rajta volt a sor, hogy vállat vonjon, majd elfordult és elkezdett beszélgetni Ariannal.