Jess és én a fiúk öltözője előtt ültünk a padlón és vártuk, hogy készen legyenek a srácok. Egymással szemben a falnak támasztottuk a hátunkat és beszélgettünk.
- Scott mondta, hogy velünk töltöd a hálaadást. – mondta Jess és boldogan nézett rám.
A pólóm szegélyét piszkálva válaszoltam. – Igen, eléggé félek, hogy mit szólnak majd a szülei.
- Nem lesz semmi baj. – nyugtatott meg egyből. – Nagyon kedvesek lesznek. Kicsit maguknak valók, de náluk rendesebb embereket ritkán lehet találni. És téged csak kedvelni lehet, szóval felesleges emiatt aggódnod.
- Azért nem kell túlzásokba esni. – grimaszoltam, de közben mosolyogtam, mert jól esett amit mondott.
- De van valami, amit jobb ha tudsz. – a mosoly eltűnt az arcáról és egyszerre aggodalmasan nézett rám. – Az anyukája...
Nem tudta befejezni, mert a fiúk egyszerre özönlöttek ki az ajtón és nevetve léptek oda hozzánk. Nem vettem le a szemem Jessről, aki most már nevetve puszilta meg a még mindig duzzogó Cam arcát. Nem mozdultam, így Scott mellém lépett és leguggolt, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Minden rendben? – kérdezte és egy tincset a fülem mögé tűrt. Mosolyt erőltettem az arcomra és felálltam.
- Persze. – mondtam és hozzábújtam, ahogy kifelé sétáltunk az iskolából. – Min nevetettek az előbb?
Scott vigyorogni kezdett. – A többiek Camet piszkálták, hogy mennyire béna, hogy a barátnője legyőzte, mire Cam azt mondta, hogy direkt hagyott benneteket nyerni, mire mindenki papucsnak nevezte.
- De hát téged is legyőzött a barátnőd. – vigyorogtam rá.
Lenézett rám és elnevette magát. – Igen, de én méltósággal viseltem a vereséget. – mondta, majd felemelte a hangját, hogy mindenki jól hallja. – Nem úgy, mint Cam, aki úgy viselkedett, mint egy hisztis kislány.
Cam hátra sem nézve felemelte a kezét és bemutatott legjobb barátjának.
--------------------------------------------------------------------------------------
Hamarosan érkezik a folytatás... ;)