- Este hét van, és Talia még mindig sehol! - rontott be idegesen a szobámba Norbi.
Felpillantottam a gitárom mögül, és összehúzott szemekkel meredtem a bátyámra.
- Nyugi, oroszlán! Túlreagálod - mondtam, majd visszatértem a húrokhoz. A történethez hozzátartozott, hogy csak azért voltam ennyire nyugodt, mert pont pár perce beszéltem Taliával.
Lia üzenete: Szia, Tal! Merre jársz?
Talia üzenete: Nyugi, nincs gond. Már elindultam hazafelé.
Lia üzenete: Sikerült lerendezned magadban mindent?
Talia üzenete: Majd meglátjuk.
- Tudsz valamit? - mászott a képembe Norbi. Nincs mese, túl jól ismert, hisz mégiscsak a bátyám.
Épp válaszolni készültem, mikor is Dex sétált be az ajtómon.
- Bocs, Leah! Próbáltam megállítani - mentegetőzött, gondolom arra célozva, hogy Norbi igen hirtelen rohant le.
- Nem gond, már vártam rá! - kacsintottam kettejükre, mire Dex halványan elmosolyodott.
- Ott tartottunk, hogy beszéltetek - terelte vissza az témát Norbi.
- Ja, igen. Minden rendben, már hazafelé jő - legyintettem, de valamilyen érthetetlen okból az ellenkező hatást váltottam ki a bátyámból, mint azt reméltem.
- Melyik haza? - kérdezte, teste teljesen megdermedt, hangja remegni kezdett. Te jó ég! Ez a hülye azt hiszi, Amerikába haza.
- Ide, haza - forgattam a szemem, Dexter pedig hangosan nevetett, úgy látszott, jól szórakoztatta a helyzet.
- Jő? – röhögött tovább Dexter. Ja, hogy rajtam mulatott ilyen rendkívül, nem is Norbin.
- Igen, jő. Azt jelenti, jön. Éppen hazafelé vette az irányt – szinonimáltam a szerintem igenis páratlan kifejezésemet.
- Tudom, mit jelent – dorbézolt tovább Dexter, mire felszaladt a fél szemöldököm.
- Akkor meg?
- Semmi, mindegy. Hé, gitározol? - hagyta abba a nevetést és felém indult.
- Igen, észlény! Jókor veszed észre - vigyorgtam gonoszul, tekintve, hogy már percek óta a szoba közepén állt, észre kellett volna vennie hamarabb is.
- Jól van, na! Nahuelre koncentráltam - vallotta be Dex, majd letelepedett mellém az ágyra.
Norbi időközben eltűnt, biztos kiment, hogy hősiesen, tárt karokkal várhassa a kapuban az érkező Taliát.
- Mit játszol? - érdeklődött Dex, kissé közelebb csúszva hozzám.
- Nos, a gitár nem az erősségem - kezdtem. Én zongorán tanultam játszani, az a hangszer az, ami lényegesen közelebb állt hozzám.
- Nem rémlik, hogy erre lettem volna kíváncsi - jelentette ki flegmán Dex, ezzel jelezve, ne ócsároljam magam fölöslegesen.
- Ez egy Love and Theft szám, a címe Angel eyes. Nem hiszem, hogy ismered - sandítottam rá, mire felháborodott fejjel bámult rám.
- Most miért mondod ezt?
- Mert nem vagy túl jártas ebben a zenei műfajban – közöltem vele kertelés nélkül.
- Ez rágalom! – méltatlankodott, kissé túljátszva a szerepét.
- Talán nincs igazam?
- Dehogynem – bólintott komoly fejjel, majd sunyin elmosolyodott. - Talán ha eljátszod, felismerem - ígérte csupán azért, hogy hallhasson gitározni.
- Hát jó - fogtam le a húrokat, és láttam, Dextert mennyire meglepi, hogy ilyen könnyen megadtam magam.
A dal végezetével csalódottan ingatta a fejét, mondván, hogy még mindig nem tudja.
- Éreztem, hogy ez lesz - sóhajtottam lemondóan.
- Esetleg ha énekelnéd is... - húzta ravasz vigyorra a száját Dexter.
- Te telhetetlen dög! Hát neked semmi nem elég? - háborodtam fel, de mégiscsak belekezdtem. – She likes whiskey with her water, she starts dancing when the stars come out. She ain't your typical preacher's daughter, she'll leave you dreamin' yeah there ain't no doubt.
- Szerintem itt – ölelt át fél karral, majd megigazította bal kezem ujjait a húrokon – rosszul fogtad le. Most próbáld meg.
Jellemző. A zseniális zenei hallású Dexter Button még úgyis kihallja az egy rossz hangocskát, hogy nem is ismeri a számot. Ugyanakkor Dex hangja végtelenül szelíd volt, tele jóindulattal és kedvességgel. Egyszerűen elvarázsolt.
Instagram: kollarbettiofficial
Facebook: Csillaghullás - Kollár Betti történetek