[FIGYELEM: a valóságtól eltérően itt Jungkook lesz az idősebb!)
Jungkook szemszöge:
Felelsz vagy mersz... Sosem szerettem ezt a játékot, mert pillanatok alatt lehet megbántani a másikat és buborék módjára pukkanhatnak ki egykor szorosnak bizonyuló barátságok a pillanat töredéknyi leforgása alatt. De hát mit tehet az ember, ha a társaság nagy része pont ezt akarja, pláne, ha az emberek túlnyomó része már jobb esetben is csak spiccesen röhög mindenen is. Nem is értem, mit keresek itt... Pontosabban tudom, de már közel sem tűnik olyan jó ötletnek, nemcsak miattam nem, hanem amiatt is, akit magammal hoztam. Nagyon féltem az elején, de bízok benne, hogy Minjun, a házigazda kivételesen tényleg tud viselkedni, ahogy megígérte, és nem fog visszaélni a bizalmammal.
Már a sokadik kört pörgetjük, az emberek egyre jobban részegednek le. A játék során háromszor van lehetőséged megtagadni a kérdést vagy vállalást, de olyankor inni kell. Mondjuk a többség ettől függetlenül iszik, és ez meg is látszik rajtuk. Egyre jobban szabadulnak el a kérdések, és a játék kezd egyre inkább rossz irányba haladni. Megtörténnek az első vetkőzések, az első smárolások, és a különféle szexuális jellegű kérdések, melyek már szintén az ízlés határát súrolják. Aggódva pillantgatok a körben velem szemben ülő társamra, aki csendesen figyeli a játékot, miközben próbálja a számára kirótt dolgokat teljesíteni. Nagyon remélem, nem fog semmi megalázót kapni, mert akkor azt nem tudnám magamnak megbocsátani. Elvégre én rángattam ide, hogy szerezhessen új barátokat. Pedig számomra is a társaság nagy része vadidegen... Többször is ránézek, keresem a szemkontaktust, hogy ha esetleg azt látnám rajta, hogy menekülni akar, akkor egyből elhagyhassuk a helyet.
Valahányszor ránézek, mindig ellágyul szívem. Így volt ez az első perctől kezdve, hogy az egyetemen megláttam. Akkor még kíváncsi gólya volt, nyitott a világra és kíváncsi. Érződött rajta, hogy fiatalabb nálam, de nem az életkora vonzott, hanem hogy a korosztályához képest mennyivel érettebb. Hogy mi minden érdekli és mi mindent csinál nap, mint nap. Mint én... Lenyűgöz a mosolya, a sötét szemei, ezek egyszerűen rabul ejtenek. Bár egy mentorprogram kereteiben ismertem meg, ahol az egyetemkezdő elsőévesek mellé egy felsőbb éves hallgatót rendelnek, hogy egyengesse az első féléveit, első perctől fogva azt éreztem: én több akarok lenni, mint a mentora. És bár sosem reménykedhettem a szerelmében, de barátként mellette akartam lenni. És így szép fokozatosan beleszerettem. Talán nem kellett volna, mert bár hihetetlen gyönyörű érzések kezdtek el virágozni lelkemben, ott van mellette a fájdalom, a viszont nem szeretés szakadéka. Idestova lassan egy éve vágyakozok utána. Meddig akarom én még ezt csinálni? Én magam sem tudom, de érzem, hogy nem fogom tudni az örökkévalóságig hordani ezt a terhet...
Pörög az üveg a földön.
- Minjun, felelsz vagy mersz?
- Természetesen merek -jelentette ki barátom magabiztosan a felé kihívást intéző lánynak.
- Hét perc mennyország, csak ennyit mondott – nézett rá kacéran a csaj, de legnagyobb meglepetésére (meglepetésünkre) a srác a mellette ülő fiú combjaira csapva egyet finoman húzza fel a földről, hogy magával rángassa az egyik üres szobába. Tudtam, hogy bevállalós, de hogy ennyire...
Amíg vissza nemjöttek, a többiek csak meglepetten sugdolóztak és közben persze ittak. Tíz perc múlva két kielégült képű fiú tért vissza. Egyre jobban éreztem magamat kívülállónak, és ezt barátomon is láttam már. Éppen akartam elővenni telefonomat, hogy írjak neki, haza szeretne-e menni, de balszerencsémre Minjun ekkor pörgetett, és hát persze annak az üvegnek pont felém kellett mutatnia.
- Jungkook, felelsz vagy mersz? -tette fel a kérdést huncutul, egyre nehezebben beszélve.
Mivel az előző két körben feleltem, most kénytelen voltam a merést választani. Gyomrom összeszorult, különösen, amikor barátom mosolya még kajánabb lett. Sejtettem, hogy nem lesz jó vége.
- Csókold meg a kiszemeltedet.
A szívverésem kihagyott egy ütemet, elsápadtam, gyomrom liftezni kezdett, kezem pedig remegett. Ekkora árulást még baráttól sose kaptam.
- Inkább iszok -nyeltem egy nagyot, de tudtam, próbálkozásom haszontalan.
- A-a, nem-nem. Már éltél a három skippelési lehetőséggel, meg kell tenned -nézett rám, és feszült csend támadta, mindenki ránk figyelt. Még Ő is kíváncsi tekintettel vizslatott engem.
- Márpedig én ezt akkor sem teszem meg -makacskodtam.
Tisztában volt a helyzet aljasságával. Vagy Taehyungot csókolom meg, mely ki tudja milyen következményekkel jár; vagy valakit random lekapok, de azzal meg azt a szikrányi nem létező reményt tipornám el a velem szembeülővel kapcsolatban, ami eddig éltetett.
- Olyan nincsen. Úgy kezdtél bele a játékba, hogy elfogadtad a szabályokat. Itt körülötted mindenki elfogadta azokat és tartják is magukat hozzá. És amúgy is, csak segíteni akarok neked.
- Segíteni miben, höh? -néztem rá haragosan.
- Hogy végre elmondd neki, mert iszonyat gáz hallani, hogy folyton csak titokban ácsingózól utána és csorgatod a nyáladat. Smárold le, csak ennyi az egész, nem értem mit kell ezen ennyit rinyálni -röhögött, miközben a többiek csak dermedten pislogtak.
- Az lehet, hogy neked csak egy smárolásnak tűnik, de az a csók nekem sokkal többet jelentene. És nem, nem fogsz rám erőltetni semmi olyan dolgot, ami nemcsak az én, de más lelkét is összetörheti. Sajnálom, hogy bármilyen titkomat rád mertem bízni egykor. Elmehetsz a francba a hülye játékaiddal, én kiszálltam! -fejeztem be mondandómat indulatosan, azzal pulcsimat magamra kapva sétáltam ki a ház mögötti teraszra, hogy a korlátnak támaszkodva kiszellőztethessem a fejemet. Felzaklatott állapotomban még a továbbra is bent maradt barátomról is megfeledkeztem. Arról, aki a legkedvesebb a szívemnek...
Narrátor:
Jungkook már egy pár perce kint időzött, ezért az idő közben kínos légkörből lassan felszabadult társaságot Taehyung is otthagyta, és barátja után ment.
A fiú továbbra is a korlátnak támaszkodva nézett a távolba. Arcvonásai megfeszültek, testtartásából lerítt a feszültség. Azonban amikor a hozzá érkező felé fordította fejét, arcáról sokkal inkább a szomorúság sütött.
- Nem fázol? -utalt Jungkook Taehyung sötétkék kötött pulcsijára, ami nem feltétlen volt a legmelegebb ebben az esti időben. A barnahajú megmosolyogta társa figyelmességét.
- Nem – lépett ő is a korláthoz, és egy mély levegőt szívott, hogy kiszellőztethesse az alkoholtól sűrű benti levegő miatt kicsit megfájdult fejét.
Jungkook egy szempillantásnyi időre végig mérte Taehyungot, hogy ismét titkon gyönyörködhessen benne, mint ahogy azt már korábban is számos alkalommal lopva megtette.
- Mivel bántott meg ennyire Minjun? – teszi fel a kérdést egy kis hallgatás után Taehyung, amit sejtett Jungkook, hogy ma még meg kell válaszolnia.
- Kook? – kérdezte lágyan ismét, miután nem kapott választ a kérdésre.
Jungkook egy mélyet sóhajtott, és ezzel egy iszonyat ólomsúly nehezedett a szívére.
- Tudod iszonyat nehéz, amikor valakit nagyon szeretsz, hatalmas vágyat érzel felé, de közben nem teheted meg, hogy közeledj felé. Biztos te is éreztél már hasonlóképpen... - nézett a mellette állóra, aki némán bólintott egy aprót. – Egyszerűen felőröl, bármennyire is igyekszem magamban tudatosan elfojtani és elengedni... egyszerűen nem megy... És amikor elmondom ezt egy barátomnak, aki ilyen módon elárul, csak még szarabbul érzem magam.
- De miért nem mondod el az illetőnek az érzéseidet? – kérdezte halkan Taehyung, de amikor meglátta a feketehajú könnyáztatta arcát, elnémult.
- Hogyan tehetném? Azt se tudom, hogy a fiúkhoz vonzódik-e vagy hogy mi van.
- De azok, akik bent vannak, alapvetően rendes emberek, nem? Biztos jól fogadná, ha bevallanád az illetőnek...
Jungkook halványan elmosolyodott barátja naivságán és a tényen, hogy mennyire vak. Nem is válaszolt erre a dologra, csak ismét a korlátnak dőlve még egyszer végig gondolja, tényleg el akarja-e mondani.
- Te vagy ez a fiú, Tae – nézett könnyes szemeivel a nála fiatalabbra, akin látszottak a meglepődés jelei. – Ne haragudj, ezek után már nem tudtam magamban tartani, ki kellett mondani, és talán így jó, legalább ezt a dolgot örökre le lehet zárni – mondta kicsit nyugodtabban.
- Hogy érted, hogy lezárni? – kérdezte. – Nem inkább elkezdeni?
Jungkook értetlenül meredt társára.
- Ezt most nem értem...
- Tudod, lehet nehéz dolog, de néha megéri őszintén vallani – azzal szorosan magához ölelte az idősebbet, aki nem tudott ezzel mit kezdeni. – Én is kedvellek, Kook, sokkal jobban, mint egy barátot. Igazán elmondhattad volna hamarabb. Ennyire nem rí le rólam, hogy meleg vagyok? – kérdezte kuncogva.
- Hát nem mertem az ösztöneimre hagyatkozni. És a másik dolog, ami miatt nem akartam lépni, az a korkülönbség. Öt év az nem kevés...
- Age is just a number... - mondta Taehyung. – Szerintem nagyon nem számít...
- De igenis fontos dolog, különösen a te korodban, mert még fiatal vagy, előtted az egyetemi élet, miközben én meg lassan a munka világába kerülök. Láttam már tönkre menni párkapcsolatot emiatt, és nem akarlak elveszteni.
- De nem fogsz elveszteni engem, mert megismerjük egymást még jobban, megbeszéljük a dolgokat, és akkor ez a dolog elkerülhető – simított arcára.
Jungkook szemszöge:
Az ahogy az arcomra simított, végképp megtört bennem valamit, és bár én nekem kellene a határozottabbnak és erősebbnek lennem, ott és akkor igenis újból sírni kezdtem. Szorosan húztam magamhoz a fiút, aki ezek szerint osztja az érzéseimet. Ő lassan cirógatta hátamat, és ennek köszönhetően szép lassan megnyugodtam.
- Ne haragudj, hogy szétkönnyeztem a pulcsidat – néztem rá, miközben megpróbáltam az én pulcsim ujjával felitatni azt, nem sok sikerrel.
- Hagyjad csak – nézett rám azzal a mosollyal, amivel egykor kilóra megvett.
- Tudom, hogy valószínűleg nem szeretnél gyorsan haladni, ezt ígérem, figyelembe fogom venni, és...
Ám mondandómat nem tudtam befejezni, ugyanis egyszer csak hirtelen magához rántott és ajkaimra tapadt olyan lágyan, ahogy azt legfeljebb csak egy-egy merészebb álmomban mertem vízionálni.
Határozott volt a csókja, de közben mégis átitatott azzal a gyengédséggel, amiért a lelkemet képes lennék eladni. Ez az, amire már oly rég vágytam, és ki akartam élvezni a pillanatot, így tarkójára fogva húztam magamhoz még közelebb.
Azonban bármennyire is akartam, hogy ez a pillanat örökre tartson, szép lassan elszakadtam tőle.
- Kedvellek – suttogtam neki, mintha azt szerettem volna, hogy csak ő hallja.
- Én is – simított arcomra, miközben egy mély szemkontaktust vett fel velem. – De ha nem gond, tényleg szeretnék lassan haladni. Különösen a szex dologgal – itt kicsit elpirult.
- Nyilván én sem szeretnék beleugrani a dolgok sűrűjébe – néztem rá pajkosan. – Sokkal fontosabb, hogy először legyen meg az a bizonyos lelki kapocs -fogtam meg kezét és összekulcsoltam az enyémmel.
- Nem lenne kedved itt hagyni ezt a bagázst? – kérdezte.
- De, ezer örömmel, ma már csak veled szeretnék lenni – pusziltam arcára.
- Akkor menjünk át hozzám, és megejtjük – tett felém egy ajánlatot melyet, hülye lettem volna visszautasítani, így végül bár még nem kéz a kézben léptünk ki az utcára, de reménykedő szívvel hagytam el azt a helyet, ahol talán végre megtaláltam életem szerelmét.
-----------------------------------------
Újra itt! Nem a legerősebb sztorim, de ennek ellenére, remélem, tetszik. 🤭