„Érdekes dolog a vágy. Egy megigézett varázsképesség, mely az emberből olyan dolgokat tud kihozni, amin még ő maga is meglepődik. Átalakítja a mindennapokat: erőt ad vagy éppen elsorvaszt. Olyan érzésvilágnak válsz a rabjává, amelyből nem tudsz szabadulni.
Két út van a vágyak tengerében: megéled (már ha van rá lehetőséged) vagy elfojtod magadban. Ha megéled szíved legmélyebben megbúvó, hőn áhított kívánságait, akkor szárnyalni fogsz. Olyan erőt kapsz, melyet soha máshonnan nem tudsz megkapni. Szárnyalsz a mindennapok borús fellegében, és bár hajódat szüntelen dobálja a tajtékzó tenger, ez az erő, ami hajt, nem hagy csüggedni. És mikor számot adsz magadban, mosollyal az arcodon nyugtázhatod, hogy boldog vagy.
Ez mind szép és jó. Ám nem mindig adatik meg, hogy vágyainkat megéljük, mert mi és a társadalom gátakat szab, melyeket nem lehet átlépni. Saját kezeinket béklyózzuk meg. Elfojtjuk érzéseinket és vágyainkat, s szívünk mélyére száműzzük őket. Azzal hitegetjük magunkat, hogy azt „nem szabad megtenni", hogy az „nem jó", s minden egyes ilyen legyintéssel egy-egy földrög koppan eltemetett vágyaink koporsóján. S mikor azt hisszük, sikeresen eltemettük magunkban, valami fojtogató űr kezd el tátongani szívünk közepén. A keserűség magva rügyet fakaszt, a boldogtalanság segítségért kiált, s a mindent felülíró tehetetlenség fájdalmasan ordít bensőnkben. Ezek a belső konfliktusok idővel csak nőnek, s a sok időn át eltemetett érzések eljutnak arra a pontra, hogy már nem bírnak tovább elnyomva maradni, s kitörnek. Robban a bomba..."
***
A BTS dormjában nagy készülődésben voltak a fiúk. Újabb sajtószereplés, amire elég rendesen fel kellett készülniük, hiszen ez elütött az eddigiektől, ugyanis egy nemzetközi médiavállalat műsorában kell szerepelniük. Nagy lehetőség, hiszen olyan emberekhez tudnak ezzel eljutni, akiket eddig nem tudtak megszólítani, és ez az izgalom mellett elég nagy stresszel töltötte meg szívüket. Napok óta készültek lelkiekben erre, mintha csak egy nagy turnéra vagy a debütálásukra kellett volna gyakorolni. Forgatókönyvek és „játékszabályok" ezreit hallgatták meg és olvasták azzal kapcsolatban, hogy mit szabad tenniük és mit nem, hogy mit kell mondaniuk, mire kell terelni a hangsúlyt, hogyan viszonyuljanak egymáshoz. És akkor még nem is beszéltünk a megjelenésről. Stylistok ezrei vártak rájuk műsor előtt. Már az külön procedúra volt, hogy eldőljön, milyen ruhában kell megjelenniük az átöltözés, szereplés előtt az épületben.
Fél órával az indulás előtt már nagy volt a sürgés-forgás a lakásban. Hoseok még csak fürdött, Namjoon morcosan dobbantott egyet a lábával, amikor rájött, hogy rosszul gombolta be az ingjét, és kezdheti az egészet elölről. Jimin éppen átrángatta Yoongit, hogy segítsen neki a megfelelő szett kiválasztásában. Az idősebb csak morcosan engedelmeskedett a gyenge erőszaknak, miközben a szíve mélyén azért örült neki, hogy ő lett felkérve, és hogy lehet társát láthatja majd kevesebb ruhában is. Bimbózó szerelem volt az övék, melyről még ők sem tudtak. Nem érezték a belülről mindent felperzselő vágy tüzét; csupán jól érezték magukat egymás társaságában, és legfeljebb csak azt érezték, hogy az ő viszonyuk különlegesebb az átlagnál.
Jin éppen fejezte be a konyhában való rendrakást és mosogatást. Aggódva nézett rá a faliórára, konstatálva, hogy nem sok ideje maradt már magára. Ekkor lépett be a konyhába Taehyung, aki már teljesen készen fel volt öltözve.
-Hyung, nyugodtan menj készülődni, szívesen befejezem a rendrakást -ajánlkozott fel, ami jól esett a legidősebbnek.
-Hagyjad csak, két perc és amúgy is végzek. Inkább kérlek nézd meg Jungkookot, hogy áll, jó? Nem nagyon hallom, hogy készülne, és kicsit aggódom.
Jungkook furán viselkedett az utóbbi időben. Mintha egy teljesen más világban létezett volna. Tekintete nagyon sokszor elkalandozott, fejben máshol járt, és bár a tánc- és ének-beli teljesítményére ez még nem nyomta rá a bélyeget, egyre többször szidta le a managere figyelmetlenség miatt. Néha észre sem vette, hogy rossz irányba megy, ha valahova épp tartottak, nem egyszer majdnem nekimenve valaminek.
A figyelmetlenségek mellett azonban jobban aggasztotta a fiúkat a maknae kedélyállapota. Az egykor oly életvidám, csintalan fiúcska tekintete komollyá, olykor egyenesen komorrá vált. Szeméből kiveszett a pajkosság és derűs csillogás, ajkai egyre ritkábban kúsztak mosolyra, kacaja pedig egyáltalán nem csendült már fel a házban. Egyre jobban zárkózott el a fiúktól is, legtöbbször szobája magányába visszavonulva gubbasztott telefonja vagy könyve mögé bújva, ha éppen nem az edzésbe hajszolta magát a fárasztó táncpróbák után. Szemei alatt karikák voltak, tartása kicsit görbe lett.
Bandatársai aggodalommal nézték, ahogy Jungkook egyre jobban ment tönkre. Hiába próbálták kipuhatolni a probléma okát, nem jutottak túl messzire a legkisebb zárkózottsága miatt. Hiába próbáltak programokat csinálni vele, egyszerűen nem lehetett semmire sem rávenni. Nagy ritkán belement a közös számítógépes játékba, de akkor is szobája magányából volt hajlandó csak bejelentkezni, és még csak kamerát sem kapcsolt. A helyzet már-már tarthatatlanná vált, hiszen a csapat egysége múlott rajta. Nem véletlen tervezték a fiúk, hogy leülnek együtt, és ott próbálnak beszélni a maknae fejével, hogy ha nem is mondja el nekik a baját, legalább tegyen valamit a saját lelki egészsége érdekében...
Taehyung egy bólintással jelezte hyungjának, hogy teljesíti kérését, és az emeleti szobák felé vette az irányt. Kopogtatott a szükséges ajtón, majd a „szabad" -kiáltást meghallva be is lépett donsaengje szobájába.
Jungkook ekkor már öt perce kínlódott a nyakkendővel. Hangulata egyre rosszabb lett, ahogy szerencsétlenkedéseinek titulált próbálkozásai közepette egyre inkább azt érezte, még egy nyakkendőt sem képes megkötni. Kicsit morcos is volt, amikor kopogtattak ajtaján, de végül beengedte az illetőt, akit most végképp a legkevésbé akart látni.
-Hogy állsz, Kook? -dugta be fejét Taehyung, majd előbújt a falap mögül. Jungkook a pillanat töredéke alatt végig mérte hyungját, és lelkét elöntötte a szokásos melegség. Az idősebb egy halvány színű inget viselt, mely fehér bőréhez nagyon jól passzolt. A felső két gomb ki volt gombolva, így tökéletes rálátása nyílt csapattársa mellkasára. A világosbarna, szemeibe lógó haja elbűvölte a maknaet. Kecses alakját szíve szerint magához szorította volna, hogy ezt a gyönyörűséget csak ő láthassa e világon, de tudta, hogy nem lehet, s vágyait ismét elfojtotta, mint azt már annyiszor tette korábban.
-Jól állok, már csak ezt a vacakot kell megkötnöm -nézett vissza ügyködő kezeire. -A francba is már! -puffogott, hogy még mindig nem sikerült neki.
-Hagyjad, segítek -ajánlkozott fel Taehyung anélkól, hogy a másik véleményét kikérdezte volna. -Először is, tegyük rendbe az ingedet, mert még azt is félregomboltad -eresztett meg egy halvány mosolyt a fiatalabb szétszórtságán.
Jungkook már feladta, és csak hagyta, hogy a másik azt tegye, amit akar. Taehyung kihúzta a farmerbe tűrt inget, majd szép lassan elkezdte kigombolni azt. A maknae kezei kicsit reszketni kezdtek, és hihetetlen zavarba jött. Arca vöröses árnyalatot vett fel, szinte már lángolt, ahogy társa egyre többet látott meg felső testéből.
Maga Taehyung is zavarba jött a látványtól. Régen volt az, hogy legutóbb így látta Jungkookot, és a fiú azóta felszedett egy kis izomzatot. Ha valamiben, akkor a sport terén legalább nem hanyagolta el magát az utóbbi időben. Ez volt az ő mentsvára, mely még valamennyire egyben tartotta. De a sport önmagában nem elég, hogy egybe tartsa az embert, különösen, ha az maga alá temeti érzéseit.
-Nagyon jól nézel ki, hallod -próbálta megjegyezni észrevételét könnyeden az idősebb. Jungkook annyira a helyzet hatása alatt volt, hogy még megköszönni is elfelejtette a bókot.
A fehér ing immár rendes begombolását majd nadrágba tűrését követően Taehyung kezébe vette a sötétkék nyakkendőt, majd szép lassan nekiállt megkötni azt. Jungkook pedig végképp zavarba jött. Az, hogy társa centiméterekre tőle állt és őt igazgatta, kikészítette. Nem tudta levenni szemét az őt igazgató kezekről, az azt figyelő gondoskodó tekintetett és az elnyílt ajkakat. Annyira megcsókolta volna, hogy az már szinte fájt. És még mindig csak annyit tehetett, hogy magába temette a vágyakat. Szíve szerint tombolt volna, ordított volna a reménytelenségtől és a beteljesületlen szerelemtől; de erősnem kellett maradnia. Különösen a mai szereplés miatt sem szabad, hogy pont előtte összeomoljon lelkileg, mert akkor biztos rosszul fog teljesíteni.
-Kész is vagyunk -húzta meg Taehyung a nyakkendőt, mely immár rendben és épségben a helyén volt. Utolsó mozdulatként végigsimított a másik mellkasán, majd készült kimenni a szobából, de valami megakadályozta ebben.
Jungkook ekkor már tényleg az összeomlás szélén állt. A több évnyi hallgatás és elfojtás már nem segített abban, hogy visszafogja magát. A tehetetlenség és akadályok tömkelege már-már testi tüneteket produkáltak. Szemeiből könnycseppek kezdtek el folyni, és bensője csak annyit ordított, hogy „ELÉG VOLT!" Nem érdekelték a következmények, a barátságuk, a szabályok, a banda egysége, most csak a szíve után ment. Hátulról karolta át derekánál hyungját, és kezeivel erősen szorította magához.
-Jungkook -rebegte halkan Tae kicsit megszeppenve, de az most az idősebbet nem érdekelte. Megfordította hyungját, majd ismét magához szorítva csókolt arcára, állára (ajkainak kikerüléséhez még volt benne elég önuralma), majd nyakának csókolgatását követően elkezdett áttérni vállaira. Taehyung nem tudta hova tenni a helyzetet, és bár sokszor képzelte el, hogy társa ezt teszi vele, most mégis inkább volt ijedt, mint elégedett.
-M-mit csinálsz, Kook? -rebegte immár kissé sírós hangon, amire már a maknae is felfigyelt és leállt eddigi tettével. Elszégyellte magát és vágya felett átvette az uralmat a bűntudat, így még jobban és még keservesebben kezdett sírni. Fejét a másiknak vállára döntötte, míg kezeivel továbbra is őt ölelte. Taehyung nagyon nem tudta hova tenni a helyzetet, de sejtette, hogy itt most nagy a baj, és ennek köze lehet Jungkook utóbbi széteséséhez. Próbálta félretenni az előbbi fura helyzetet, visszaölelte a síró fiút, és hátát cirógatni kezdte.
Miután Jungkook nem nagyon bírta, leült ágya szélére, és arcát kezeibe temetve hullatta könnyeit tovább.
-B-ocsán-nnat -hüppögte, miközben a másiknak elfacsarodott szíve, hogy így kell látnia. -N-ne haragudj az előbbiért, soha, de soha többet nem fog előfordulni. Ígérem.
Taehyungnak is lecsordult ekkor már néhány könnycsepp az arcán, de igyekezett továbbra is erősíteni a másikat. Az ágyon ülő előtt guggolva két kezével Kookéit kezdte el simogatni.
-Ez volt az oka annak, hogy ennyire kifordultál magadból mostanság? -nézett a szomorú és kisírt szemekbe. Jungkook halványan bólintott.
-Akkora csődtömeg vagyok -újult fel sírása, miközben előre görnyedt.
-Hé, nem vagy az -simított Jungkook arcára Taehyung. -Nem vagy csődtömeg, csak szimplán szerelmes vagy, ha jól vettem ki a szavaidból. Jól sejtem?
-Igen -nyöszörögte a kisebbik. -Tényleg ne haragudj, esküszöm, hogy kezdek magammal valamit, és innentől fogva tényleg visszafogom magam. Nem akarlak elveszteni.
Taehyung szemszöge:
Halványan elmosolyodtam, mert én már tudtam ennek a fejezetnek a kimenetelét. Mellé ültem az ágyra és mélyen szemeibe néztem.
-És ha én arra kérlek, hogy ne fogd vissza magad?
Kérdésemre kitágult őzike szemekkel nézett rám.
-Mármint?
-Mi lenne, ha legközelebb nem csak az arcomat, államat és nyakamat csókolnád meg, hanem a számat is? -próbáltam oldani a feszültséget, de ezzel ellentétjét értem el, mert ismért könnyezni kezdett.
-Ne játszadozz velem -mondta, miközben ismét kezeibe temette arcát.
-Hé, Kookie -kezdtem el simogatni vállát. -Én nem játszok veled. Komolyan gondoltam azt, amit mondtam, csak próbáltam oldani a helyzetet. Ne haragudj!
-Miért akarnád, hogy megcsókoljalak akkor? -nézett rám hitetlenül.
-Hát szerinted??? Mert kedvellek, nyuszi! -néztem sötét szemeibe, miközben nekem is folyni kezdtek könnyeim. Magam sem tudtam, hogy ez örömből, bánatból, vagy csak a feszültség kiélezettsége miatt.
-Folyton meg akarlak érinteni, meg akarlak óvni, magam mellett akarlak tudni -kezdte el mondani akadozva.
-Én is, Kook, én is -rebegtem.
-Melletted akarok ébredni, meg akarlak csókolni, és szerelmemnek akarlak szólítani egy életen át -folytatta.
-Szerinted én nem ezt akarom? -zokogtam immár.
És amikor az érzelmek már olyan szinten átvették felettünk az uralmat, könnyhullatások közepette hajoltunk egymás ajkaira. Ezekben a könnyekben benne volt az elmúlt évek vágyakozásai, a reménytelenség, és a most közeledő beteljesedés öröme is. Ezért volt olyan édes és gyengéd már az első csók is. Mivel testünk már elgyengült, így csak nagyon finoman kóstolgattuk egymás ajkait. Én kezeimet arcára helyeztem, míg ő az övéit derekamra fonta, ezzel is közelebb vonva magához.
A gyengéd pillanatot egy ajtónyitódás szakította meg, és egy sokkos, ugyanakkor csillogó szemű Jimin tekintete, aki egy pillanat erejéig lefagyva nézett minket, majd fülig érő mosollyal rohant le a földszintre, miközben hallottuk kiáltását:
-Yoongi, én megmondtam, hogy kavarnak, nyertem a fogadást!
Az abszurd helyzet megmosolyogtatott minket és már nekünk is jobb kedvünk lett. Letöröltem szerelmem könnyeit arcáról, majd egy utolsó puszit hintettem még ajkaira.
-Gyere, menjünk le, mert hamarosan indulunk, és azt hiszem a fiúknak is lesz miről beszámolni.
Ő bólintott, de mielőtt még kiléptünk volna szobájából, hátrahúzott, és még egy csókban részesített engem.
-Szeretlek -nézett szemeimbe, és attól a pillanattól fogva egész nap levakarhatatlan vigyor volt arcomon. Mert immár itt volt mellettem életem értelme, akivel annyi akadályt küzdöttünk le együtt...
----------------------------------------------------------
Sziasztok! Sok-sok kihagyás után újra itt. 😁😅
Remélem még itt vagytok Ti is. Eseménydús és nehéz időszakon vagyok túl, már nagyon hiányzott az írás, és remélem, most augusztusban rá is fogok tudni hajtani az írásra, mert sok ötletem van. 😍 Ha van Nektek is sztori ötlet, akkor ne tartsátok magatokban, hátha a következő sztori abból lesz. 😉
Hogy tetszett az az ismét softra sikeredett sztori? 🤗