Taehyung szemszöge:
„... A futam utolsó részéhez közeledünk, és Jeongguk még mindig az élvonalban halad megállíthatatlanul. Már csak húsz méter van hátra... Közben a mellette lévő sávban a magyar úszó kezd felzárkózni, és ebben a pillanatban már egy fél méteres előnyre tett szert Jeongukkal szemben, de be is futnak a célba. Az olimpiai bajnok kétségkívül a magyar Milák Kristóf, de második helyezettként, ezüstérmet szerzett Jeon Jeongguk, aki így az első koreai férfi, aki ezüstérmet szerzett egyáltalán az úszás bármelyik nemében is. ..."
Több perc is kellett, mire realizáltam, hogy a szerelmem most szerzett olimpiai érmet Tokióban. A mellettem ülő Jimin visítva ugrott rám, miközben a többiek is ujjongva ugrálják körbe a nappalit, ahol összegyűltünk. Csillogó szemekkel vizslattam a televízió képernyőjét, amelyen levakarhatatlan vigyorral mosolygó párom van még mindig a vízben, miközben átöleli az őt megelőző magyar olimpikont. Úszósapkáját és úszószemüvegét levéve mosolyog a kamerába is, majd mászik ki a medencéből.
Tíz perc múlva már a dobogó második legmagasabb fokán áll felöltözve, és veszi át a neki járó ezüstérmet. A felé érzett büszkeségem könnyeket csal szemembe, és talán akkor voltam utoljára ilyen boldog, amikor megkérte a kezemet. Annyit dolgozott és küzdött az elmúlt években, hogy megérdemli ezt a dicsőséget, még ha nem is sikerült neki az arany.
Aznap még volt egy sajtótájékoztatója, amit véletlenül sem hagytam volna ki.
„Egyáltalán nem zavar, hogy hajszálon múlt a teljes győzelem. Nagy büszkeséggel tölt el a tény, hogy ezüstérmet szerezhettem, és ezzel bizonyíthattam a hazámnak, a családomnak, barátaimnak, és nem utolsó sorban: önmagamnak." Melegséggel tölti el a szívemet, hogy őt mondhatom a szerelmemnek, a férjemnek, és hogy felvállal engem.
Aznap este nagy meglepetésemre bejövő hívásom volt tőle. Anno abban maradtunk, hogy mindig ő fog engem keresni, és nagyon jól esett, hogy már a szereplése napján felhívott.
„-Láttál a tévében? -kérdezte csillogó szemekkel.
-Ki nem hagytuk volna. Ha te láttad volna, hány embert elbír ez a kanapé. Itt volt Jimin, Yoongi, Jin, Nam, Hobi, de még Jisung és Minho is eljöttek. Eszméletlen voltál, szerelmem!"
Tényleg igaz, hogy az, aki eljut az ötkarikás játékokra, irdatlan sokat készül arra. És ez megsínylette a mi kapcsolatunkat is. Jungkook legtöbbször késő este esett haza, és ilyenkor már csak arra volt ereje, hogy egyen valamit gyorsan, majd ágyba dőljön. És még nekem kellett mindig erőszakoskodnom, hogy legalább öltözzön át pizsibe, mert amúgy képes lett volna ruhástól ágyba bújni. Nagyon kevés időt tudtunk együtt tölteni, és akkor is inkább őt erősítettem lelkiekben, ami kicsit fájt is, de minden kapcsolat áldozatok meghozásáról szól, nem? Ám most, látva, hogy a sok erőfeszítés és áldozathozatal meghozta gyümölcsét, azt érzem, megérte. Mindig is büszke voltam rá, de ez most még inkább így van. És ilyenkor egyben el is gondolkodok. Méltó vagyok én hozzá? Hiszen ki vagyok én? Egy szürke kisegér, hétköznapi ember, nem pedig hős. Csak egy Taehyung, aki éli az életét. Dolgozik, űzi a hobbijait és szereti a körülötte levő embereket. Mégis mi vette rá, hogy mellettem maradt? És mi a garancia, hogy én vagyok a kikötő, ahol végleg lehorgonyzott?
Utolsó szereplése után még ott maradt Tokióban, hogy társait erősítse lélekben, de ma eljött a nagy nap, amikor végre hazaérkezik. A több heti elszeparáltság végképp kikészített, és már visszasírtam a készülés utolsó időszakát is. Akkor legalább még mindig megérinthettem és szerethettem.
Mivel a repülő leszállását követően rengeteg sajtótájékoztatót, riportot és gratulációt kellett kiállnia, így abban maradtunk, hogy én otthon várok majd rá. Feszülten várakoztam a nappaliban, ő körülötte kavarogtak a gondolataim, és éreztem, hogy az csendben hátul motoszkáló sötét gondolat megint egyre erősebb lett, ami miatt ismételten elszomorodtam. Nem tehetek róla, féltékeny típus vagyok, de általában nem hagyom, hogy uralkodjon rajtam, csupán megtartom magamnak; de ez korántsem könnyű, pláne nem most. Elvégre mindenki számára egyértelmű, miért kapnak az olimpián induló sportolók a szálláson óvszert... Hát nem azért, hogy a reggeli banánra húzzák, segítek... És én csak arra tudok gondolni, hogy ott nálam ezerszer jóképűbb és nagyszerűbb pasi van, akik felé csak ki kellene nyújtania a kezét.
Hogy kikergessem fejemből a rossz gondolatokat, bekapcsoltam valami zenét, és próbáltam nem ezen agyalni. Nem akartam, hogy a féltékenység szétrombolja a kapcsolatunkat, mely már annyi nehezebb próbát kiállt az évek során.
Hamarosan megszólalt a csengő, és én gazella módjára pattantam fel a kanapéról, hogy kinyissam az ajtót. Előttem egy mosolygó Jungkook állt sportöltözetben, vállán egy sporttáska, kezében bőrönd. Amint meglátott engem, táskáit eldobta, én pedig a köztünk lévő távolságot megszüntetve szorítottam magamhoz. Arcomat egyből nyakaiba fúrtam, és szippantottam egy mélyet illatából.
-Annyira hiányoztál -hangzottak el első szavaim, miközben szemeim is bepárásodtak az örömtől.
-Te is, édes -mosolygott rám, majd arcomra simított. Kibontakoztunk egymás öleléséből Most vettem észre, hogy az utcáról nem egy ember nézte végig találkozásunkat, mégsem zavart annyira, mint korábban. Bár Jungkook sosem verte nagy dobra a magánéletét, az identitása viszonylag korán kiderült, ami nem is kicsit befolyásolta karrierjét. Mindig is a vízilabda-válogatottban akart játszani, de coming outja ezt a lehetőséget már a legelején ellehetetlenítette; így maradt végül az úszásnál, amit viszont legalább akkora szenvedéllyel csinált, mint eredeti kedvenc sportját. Így viszont sokkal könnyebben tudott élni, felszabadult volt, és sosem kellett félnie a lebukástól. Interjúban sosem beszélt a magánéletéről, az identitásáról, mégis, az utcán bármikor felvállalt. Nem smároltunk egy tér kellős közepén sosem, de nem vontuk meg magunkat egy-egy öleléstől vagy kedves szótól a legpublikusabb helyeken sem.
Az ajtót magunk mögött becsukva tapadtunk egyből egymás ajkaira. Ezek most szenvedélytől túlfűtött mohó csókok voltak, melyet a sok időnyi elszeparáltság idézett elő. Majd a hév lassan csökkent, és finoman mozgattuk már csak párnácskáinkat, míg végül már csak szimplán összeérintettük őket, és elváltunk egymástól.
-Isten hozott itthon, Ezüst Oroszlán -köszöntöttem arcára simítva.
-Ezüst Oroszlán... -mosolyodott el új becenevén. -Nem sokon múlt, hogy „Arany Oroszlán" legyek. Mennyivel jobban hangzana... -mondta csalódottan.
-Már így is nagyon nagy eredményt értél el -néztem mélyen szemeibe. -Ne bánkódj ezen! Így legalább megvan a motivációd a jövőre nézve. Így is nagyszerűen teljesítettél! Szavakba nem tudom önteni, mennyire büszke vagyok rád, szerelmem -mondtam.
Látszott, hogy igazat ad nekem, és megnyugvása jeleképp újra elmosolyodott.
Oly sok idő után ismét nevetgélve beszélgettünk a konyhában vacsora közben, és élményeit hallgatva nem tudtam másra gondolni, milyen lökött szerelmes vagyok még mindig, érett felnőttként is.
Evés után újonnan szerzett érmét fogdosva közösen néztük meg az összes felvételt, ami az olimpiai szerepléséről szólt, beleértve az éremátadót is. Bármelyiket is néztük, dagadt a mellkasom a büszkeségtől, ugyanakkor a sötét árny ugyanúgy megjelent, és amikor a felvételek után Kook elment fürdeni, nem bírtam az eddig visszafogott kísértésnek nem eleget tenni.
Céltudatosan, aggályokkal léptem be hálószobánkba, és vettem az irányt kipakolatlan táskái felé. Először bőröndjét kinyitva kezdtem finoman kotorászni cuccai között, hátha megtalálom azt a valamit. Ám nem akart előkerülni. Ugyan hol lehet? Hamarosan áttértem a sporttáskára is. Minél mélyebbre ástam a kutatásban, annál inkább gyűlt a gombóc a torkomba. Talán az összeset elhasználta volna? „Az nem lehet" -estem kétségbe, mire hevesebben kezdtem el kutakodni, szinte már kifelé dobálva a dolgokat.
-Taehyung? -hallom meg magam mögött párom kérdő hangját, és ugrok meg ijedtemben. Lebuktam. -Mit csinálsz? -kérdezi érdeklődőn.
-Én? Igazából semmit -hazudok neki, de ő közelebb lépve, a szétdobált ruhákat meglátva elkomolyodik. Azt hiszem, lebuktam.
-Mit kerestél a táskámban? -kérdezi teljesen természetes hangnemben.
-Azt hiszem, ezek után már te is sejtheted -hajtom le fejemet.
-Sejtem, de azt szeretném, ha te mondanád ki az okot -nézett rám komolyan.
Kezdettől fogva őszintén akartam neki válaszolni, de össze kellett szednem a gondolataimat, hogy egy normális választ ki tudjak nyögni ebben az igencsak kínos helyzetben.
-Csak... meg akartam győződni róla, hogy... hogy voltál-e valakivel együtt abban az értelemben, amíg távol voltál... -sütöttem le szemeimet.
Kook csak hallgatott, tekintetéből nem tudtam mit kiolvasni, és ez csak még jobban megijesztett. Tekintetemet izmos testére vetettem, melyet csak egy törülköző takart előlem. Mégis, a szokásos izgatottság helyett egy gombóc volt csak torkomban. Ő odasétált a korábban már feldúlt sporttáskához, majd kisebb kutakodást követően kihúzott onnét valamit, majd kezembe adta. Az a bizonyos csomag volt, benne a tíz óvszerrel. Felbontatlanul.
Mire meglepetésemből felocsúdtam, ő már majdnem kilépett a szobából. Utána ugrottam, és csuklójánál ragadtam meg.
-Kook, várj! Én csak... ne haragudj!
Ő leszedte csuklóját szorító kezemet.
-Ne haragudjak? Taehyung, nem bízol meg bennem. Nincs bizalmad felém. Szerinted?
-Én bízok benned!
-Akkor nem hinnéd azt, hogy megcsallak. Nem túrtad volna fel a cuccaimat bizonyíték után keresve. Ha igazán bíztál volna bennem, nem kellene még csak szavakban sem kifejeznem a hűségemet. El nem tudom mondani, mennyire fáj, hogy ennyi idő után sem bízol a kapcsolatunkban. Ezek után szerinted tudnánk együtt működni hosszútávon? Kötve hiszem. És tudod, hogy mennyire nem szeretem, ha valaki féltékeny -néz rám haragosan.
-Én csak magamban nem bízok! -emeltem meg hangomat, majd az ágy tövébe roskadva kezdtem el hullatni könnyeimet. -Annyiszor jobb emberek vannak kint a nagyvilágban, mint én. Én csak egy szürke kisegér vagyok, aki még csak jól sem néz ki. Csak rontom a levegőt a létezésemmel, semmi hasznom nincs. Tudom, hogy csődtömeg vagyok, és hogy mindig én hibázok. De kérlek, ne hagyj el! Ígérem, megváltozok, soha többet nem kérdőjelezem meg a hűségedet, csak ne szakíts velem, mert azt nem bírnám ki! -tör elő belőlem a zokogás. Lábaimat magamhoz húzom, és homlokomat térdemnek döntöm.
-Olyan butus vagy -hallom meg közelről hangját, így fejemet oldalra fordítva látom, hogy mellém kucorodott le a földre. -Az a baj, hogy önmagadban nem bízol. Nagyon nem igaz az, hogy unalmas ember lennél. Nálad különlegesebb fiút nem is kívánhatnék magamnak. Szorgalmas vagy, szeretetteljesen fordulsz mindenki felé. Szavakba nem tudom önteni, mennyire jól nézel ki. És egyáltalán nem vagy haszontalan. Szerinted eljutottam volna odáig, ameddig most? Soha! Te tartottad össze a lelkemet a nehéz időkben, és nélküled már rég feladtam volna. Kérlek, ne ostorozd magad, mert nagyon nincs igazad! Borzasztóan szeretlek, de olyan rossz látni, hogy önmagadat nem vagy képes szeretni.
Itt már az ő szemei is benedvesedtek, és én csak még jobban sírni kezdtem, de ő elkezdte hátamat simogatni.
-Ígérem, soha többet nem leszek féltékeny -szipogtam, miközben orromat fújtam ki.
-Remélem is, édes -simított arcomra, majd egy apró csókot adott ajkaimra.
A megkönnyebbültségtől reszketegen sóhajtottam egyet, ezzel is jelezve, most már minden rendben.
A földről feltápászkodva szorítottam magamhoz páromat, aki már annyiszor bocsátott meg nekem. Utána ő felkapja azt a bizonyos csomagot, majd felém mutatva egy huncut mosollyal az arcán kérdezi meg.
-Mit szólnál, ha kipróbálnánk ezt a cuccost?
-Szóval ez azt jelentené, hogy nemcsak te próbálnád fel magadra? -nézek rá incselkedőn.
-Akár azt is. De előtte ki kell érdemelned, Babyboy -suttogta immár fülembe.
-Ám legyen -azzal az ágyra löktem szerelmemet, hogy olyan gyönyörben részesítsem, melyet mindig is megérdemelt. Elvégre annyi év után is kitartott mellettem, még akkor is, amikor a „bizalom" szó annyira ismeretlen volt számomra.
---------------------------------------------
Sziasztok Tubicák! Itt az a bizonyos szezonális rész. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én most rászoktam az olimpia-watchingra, egyszerűen imádom LoL. 😍
Remélem tetszett ez a kis szösszenet is. Vigyázzatok magatokra, és használjátok ki még ezt a szűk egy hónapot a nyárból! Pusszancs! 🤗😁