Taehyung szemszöge:
Lecsekkolok mindent a konyhában, majd gyorsan átöltöztem egy testhez tapadó farmerbe, és ez inget is magamra veszek. Beállítom hajamat, hogy ne álljon összevissza. Az ablakon kitekintve látom, hogy szerelmem most lép be a lépcsőházba, és szívemet átjárja az izgalom. De nem az az izgalom, amivel sok-sok évvel ezelőtt az első randit vártam, nem. Ebben sokkal inkább vegyül aggodalom és szomorúság. Mit fog hozzá szólni? Érdekelni fogja egyáltalán? Azonban nem volt lehetőségem többet agyalni a dolgon, mert nyílt a bejárati ajtó, és belépett az a férfi, akit legjobban szeretek.
-Szia Kook -lépek oda hozzá, és csókolom meg. Az utóbbi időben csak egy rövid szájpuszit adtunk egymásnak, de most egy hosszabb, érzelmes csókot adok neki. Mikor már elmélyíthettem volna, elválik tőlem.
-Szia Taehyung.
-Készítettem vacsit, gyere enni! -invitálom a konyhába.
-Köszi szépen, de nem vagyok éhes -hárít.
Kicsit elszontyolodtam, hiszen a nyolcórás munkám után egész délután azon dolgoztam, hogy egy romantikus vacsorát készítsek magunknak, hogy minden visszatérjen a régibe. Mert igen, már nagyon régóta nem jó a házasságunk.
Nem tudom, hol mehetett félre. De az utóbbi időben egyre kevesebb időt töltöttünk együtt, egyre kevesebbet beszélgettünk, és a szenvedélyes csókok csak apró szájpuszivá zsugorodtak. Az elején nagyon megijedtem. Mi van, ha már nem szeretem őt? Tényleg lehet, hogy kiszerettem volna pont Jungkookból? Aztán amikor takarítás közben ráakadtam a közös fotóalbumunkra, eltörött a mécses, és rájöttem, hogy én még mindig szeretem ezt a marhát. És innentől kezdve igyekeztem a szeretetemet kimutatni felé, de nem nagyon kaptam viszonzást. Éjszaka nem ölelt vissza, nem kezdeményezett csókot, és elzárkózott minden lehetőségtől, ami során időt tölthettünk volna kettesben. Ezért csináltam ezt a vacsorát, hátha ezzel ráébred ő is egy-két dologra. De most már mindegy.
A hálószobánkban az ágy szélére ültem le tanácstalanul, nem tudván, mit is kellene most tennem. Gombóc gyűlt torkomba, de próbáltam erős maradni, bármennyire is nehéz volt. De ekkor újra belém hasított a félelem. Mi van, ha már tényleg nem szeret? Gyomrom akaratlanul is görcsbe rándult a gondolattó.
-Tae -lép be közös szobánkba gondolatom alanya-, meggondoltam magam, mit szólnál, ha mégis ennénk? -kérdezte, miközben leült mellém, de szomorú tekintetemet látva megrökönyödött.
-Add a jobb kezedet -kértem erőtlenül, és ő engedelmeskedett. Kezembe vettem az övét, végigsimítottam eres kézfején, de mikor megláttam üres gyűrűsujját, az utolsó reményem is elszállt. Nem volt rajta a gyűrűnk.
-Most már mindent értek -szipogtam egyet, majd kimentem a helyiségből a nappalin át az erkélyre, hogy levegőzzek. Mikor arcomat megcsapta a lágy tavaszi szellő, nem bírtam tovább, kénytelen voltam utat engedni könnyeimnek. Nekitámaszkodtam a korlátnak, és próbáltam zaklatottá váló légzésemet rendezni.
Majd egy perc múlva megéreztem két kart, mely átölelt derekamnál, és egy mellkast, mely hátamnak nyomódott. És ekkor csak még jobban elkezdtem zokogni, ennyire hevesen talán még sohasem. Csak azt éreztem, végképp elvesztettem őt. Márpedig nélküle nem tudom elképzelni a jövőmet. Lelki szemeim előtt sorra játszódtak le a közös pillanatok. A szerelmes csókok, a közös nevetések, a szenvedélyes szeretkezések. Nem akartam elveszteni, de mit tehetek?
-Mi a baj, kicsim? -duruzsolta fülembe édes hangján, amitől csak még jobban sírni kezdtem.
Látta, nem egy hamar fogok megnyugodni.
-Gyere a nappaliba, beszéljük meg, jó?
Némán bólintottam, miközben beléptünk és helyet foglaltunk a kanapén.
Percekig nem szóltam, csak próbáltam összeszedni magamat és a gondolataimat.
-Hol rontottuk el, Kook? -kérdezem remegő hangon. Ő felkapta fejét. Akartam folytatni, hátha nem érti kérdésemet, de ő máris válaszolt.
-A napokban én is pont ezen agyaltam.
-Csak egy dologra válaszolj, de arra nagyon őszintén -szakítottam félbe-: szeretsz még engem?
-Hát persze, édesem, hogy is kérdezhetnél ilyet? -mondja megrökönyödve.
-Akkor miért vagy távolságtartó velem azok után is, hogy próbálok feléd közeledni? Miért nem viseled a gyűrűt? -kérdezem szomorúan.
-Én... -és itt elakadt.
-Kook, tudom, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki igazán vonzódik a fiúkhoz. Ha már nem érzel úgy felém, ha már csak legjobb barátként tekintesz rám, kérlek, mondd el nekem! -nézek könyörgően szemébe.
Hosszú ideig nem válaszolt, és nekem csak megint gyűltek a könnyek szemeimbe. A hallgatás sosem jelent jót.
-Ez nem igaz! Továbbra is szeretlek -válaszolt hevesen. -Csak az utóbbi időben végig akartam gondolni az életemet. Annyiszor fordul meg bennem, mi lett volna, ha egy lányt választok, mi lenne, ha most gyerekeim lennének -mondta, miközben az én szívem csak egyre jobban tört össze.
Mindig is tudtam, hogy Jungkook sokkal jobban vonzódik a lányokhoz, és ez annyiszor szült bennem aggályokat. De ezek most mindennél jobban felerősödtek bennem.
Nem bírtam tovább itt maradni, így felálltam, de mielőtt még kimehettem volna, ő csuklómnál fogva megragadott.
-Várj, kérlek! -nézett rám kétségbeesetten, miközben az első könnycseppek megjelentek szemeiben. -Végig gondoltam az életemet, és rájöttem, hogy még mindig borzasztóan szerelmes vagyok beléd, és hogy mégiscsak veled vagyok a legboldogabb. Ne haragudj, hogy hanyagoltalak! Ha tudtam volna, hogy ennyire fáj -szipogott egyet-, nem így tettem volna. A gyűrűt pedig csak azért vettem le, mert tegnap úszás előtt itthon levettem, és elfelejtettem este visszavenni. Tae, még mindig rettenetesen szeretlek -suttogta nekem.
-Pedig én már tényleg azt hittem, nem szeretsz -sírtam el magam újból. De Jungkook ekkor már nem volt rest, hozzám mászott és átölelt. Hátamat elkezdte cirógatni, miközben szerelmes szavakat suttogott fülembe, így apránként megnyugodtam.
-Megcsókolhatlak, kincsem? -kérdezi félve, miután elváltunk, mire én bólintok egyet. Ő államnál fogva megemeli fejemet, így tekintetünk találkozik, és azonnal ajkaimra hajol. Óvatosan csókol, mintha egy porcelánbábu lennék, ami jól esik, mert most nem is vágyok másra, mint a gyengédségre.
Percekig kóstolgatjuk egymást, majd mikor abbahagyjuk levegőhiány miatt, én szorosan hozzábújok.
-Mit szólnál, ha most vacsiznánk egyet, után együtt fürdenénk, és a többit a hálóban lerendeznénk? -kérdi enyhe mosollyal az arcán.
Felderülök az ötlet hallatán, és egy csókot nyomok ajkaira.
-Rendben, Nyuszi.
Ő elmosolyodik beceneve hallatán, és egymás kezét fogva indulunk el közös itthoni randinknak, mely segít minket visszazökkenteni a régi kerékvágásba.
-------------------------------
Drágáim! Itt egy újabb rész, ez a második húsvéti ajándékom nektek! 😘😊
Hogy tetszett? Milyen legyen a következő sztori? Puszi mindenkinek!💗💗💗