Mindenkinek az életében eljön az időszak, amikor minden összeomlani látszik. Amikor az elvek, amiket építettél, kártyavárként omlanak össze. Mikor reményed homokvárát elmossa a hullámzó óceán. És te ott állsz egyedül a nyüzsgő világ közepén, és azt érzed, nincs egy gyökér, egy szikla sem, amibe kapaszkodhatsz a hegyoldalról lefelé gurulva. Elképzeléseid, álmaid romban, és át kell gondolnod az életedet, újra fel kell építened azt. De nem akarsz többé felkelni a földről, mert már eleged van. Nem akarsz mást, csak meghalni...
...Aztán amikor a benned üvöltő fájdalom és a magány kiáltó csendje elhalkul, elkezdesz gondolkodni. Újra elkezdesz reményeket gyűjteni, és apró zseblámpával kezded el kutatni az erdő sötét éjszakájában. És valamikor, sok-sok idő múlva a fejedre csapsz, és rájössz, hogy az a sokszor elutasított csillag az égbolton, az mutatja a te utadat. Ott ragyog már évezredek óta, de te sosem akartad azt hinni, hogy az ott a remény. De, amikor a felhő eltakarja azt az Esthajnalcsillagot, és te magányosan, eltévedve baktatsz egy apró mesterséges fény társaságában a reménytelenben, az ősi fény hiánya megmutatja, mi is az, ami igazán kell. És akkor már rohansz újdonsült célod felé, hogy végre eggyé válj vele, és nem törődsz immár a korábbi kifogásokkal, mert immár képes lennél meghalni azért a csillagfényért...
Valahogy hasonló érzések kavarodtak Jungkookban, amikor a szöuli utcákat rótta. Zsebéből már a sokadik zsebkendőt vette elő, és fújta bele orrát, miközben könnyei csak folytak és folytak lefelé. Megdörzsölte szemeit, nehogy rosszkor menjen át az úttesten.
Folyamatosan a fiatalabbikon járt az esze. Elméjében sorra idéződtek fel a közös pillanatok emlékei. Az első pillanat, amikor az albérlet tulajdonosa bemutatta őket egymásnak, mint leendő lakótársak... A másik nyitottsága és lelkesedése, melyet már az első perctől fogva ő felé tanusított. Az a fajta törődése és gyengédség, amivel nap, mint nap megörvendeztette. Jungkooknak nyilvánvaló volt, hogy Taehyung belé van zúgva. A legkisebb arcmimikától kezdve a megszólalásáig minden jel arról tanúskodott, hogy a fiatalabb oda van érte. És ő ennek a szíve mélyén örült. Tetszett neki, hogy valaki érdeklődik felé, hogy valaki gondot visel róla, hogy valaki végre feltekint rá. Emellett megtetszett lakótársa külseje. A vékony alkata, szőkésbarna tincsei, rózsaszín ajkai, sötét szemei. Külseje teljes mértékben illett jelleméhez, így még szebb volt Jungkook szemében.
Ugyanakkor az idősebb nem mert teret engedni érzéseinek. „Hiszen nem is vagyok meleg!" -gondolta. Aztán amikor egyszer lakótársa sokadik kérésére együtt aludtak, ez a mentsége megdőlt akkor, amikor merevedéssel kelt ki az ágyból. „Régen volt már valakim, persze, hogy lassan már a párnámra is felizgulok" -mentegetőzött magában.
Akkoriban volt egy lány, akinek nagyon bejött Jungkook, és ezt a vonzalmát nem igyekezett leplezni. Kook sokszor kényszernek érezte már a lányt, de nem merte lerázni. Inkább midig válaszolt üzeneteire, és ha kellett, találkozott is az illetővel. Taehyung, mert hogy az illető Kim Taehyung volt, szimatot fogott, de sokkal másképp reagálta le, mint az átlagember szokta. Nem kezdte el ignorálni barátját, nem váltott át bunkó stílusba; hanem segített neki. Tanácsokat adott a ruha kiválasztásában, csajozós tippeket adott, és elsőre úgy tűnt, mint aki teljes mértékben azon munkálkodik, hogy Jungkook és az a lány összejöjjenek. Kook zavarba jött ettől, és bár jól esett a fiatalabb törődése, ugyanakkor valami miatt fájt neki a dolog. Mit várt volna? Hogy Taehyung majd elmondja az érzéseit? Mit tett volna akkor?
Az idő telt, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Furcsa helyzetek heti szinten előfordultak, de mindkettőjük igyekezte ezeket elfelejteni, és inkább magukba fojtották gondolataikat. A lánnyal természetesen nem jött össze a dolog, és Jungkookban ekkor már egy kisebb világ összeomlott. Mi miatt lehet ez? Taehyung? „Biztos csak nem volt az esetem a csaj" -bizonygatta magában. Viszont hiába nézett rá más lányokra az egyetemen, senki nem hozta lázba. És ha alkalomadtán a mosdóban örömet okozott magának, nem a formás női mellek és fenekek jutottak eszébe, hanem izzadságtól csöpögő szőkésbarna tincsek, rózsaszín ajkak, és karcsú, férfi testek.
A helyzetet tovább bonyolított a kellemetlen jelenetek legkellemetlenebbje: egyszer egy vizsgára készülődve már csak a nyakkendővel kínlódott. Taehyung odament hozzá, és megkötötte neki. Utána megigazította ingjét, zakóját. Ahogyan finom ujjaival a ruháján dolgozott, Jungkooknak melegség költözött szívébe, ami egyből átment pánikká, amikor tekintette a fiatalabbik szempárjával találkozott. Sokáig szemeztek így egymással, miközben Taehyung arca csak egyre jobban közeledett Jungkookéhoz... De végül nem történt semmi. A fiatalabbik közeledését öleléssé formálta, sok sikert kívánt a vizsgákhoz. Ugyanakkor Jungkook sem volt hülye, tudta, mi lett volna barátja eredeti szándéka.
Az elfojtott vágyai és kérdéseivel szemben már nem tudott harcolni, így úgy döntött, hogy inkább elmenekül a helyzet elől. Hiszen ő nem lehet meleg! Végső kétségbeesettségében -amikor Tae éppen nem volt otthon- összeszedte holmiját, és egy rövid, semmitmondó búcsúüzenetet hátrahagyva lépett le és hagyta ott albérletét. Ekkor azt hitte, ez a történet ezzel lezárult, és egy másik haverja lakásában élve el fogja felejteni szőkésbarna lakótársának lágy és szerető tekintetét.
De nem így lett. Jungkook nem tudta elfelejteni Taehyung mosolyát, szemeinek nevetését, kedveskedő érintéseit. Nekiállt randizgatni, lányokkal ismerkedni, de egy sem hozta lázba, íg egy idő után feladta. „Biztos, még nem jött el az ideje" -vélte. Olyan makacs volt még mindig. Hiába kezdett egyre „furcsábbakat" álmodni, még mindig menthetetlenül állította a maga igazát.
Egyik este, amikor már egy hónapja nem látta Taehyungot, elővette laptopját. Már jó ideje nem elégült ki, és úgy döntött, egy pornóval enyhíteni fog a helyzeten. Már jó úton haladt, vére délebbi tájékra áramlott, de ekkor sokkolva realizálta, hogy nem a szép idomokkal megáldott lány hozta lázba... Ijedten állította meg a videót. Rendezte ziháló légzését, reszkető ujjai pedig akcióba lendültek, és újból keresni kezdett a keresőben, immár olyan dolgot, amit még sohasem nézett. Alig látott tíz percet belőle, korábban soha nem érzett izgalom lett rajta úrrá. Már a csókolózó két férfi látványa felpezsdítette vérét, de amikor azok immár sokkal intimebb dolgot csináltak sokkal kevesebb ruhában, akkor realizálta, még soha nem volt ilyen erős erekciója. De izgatottsága nem tartott sokáig, mihelyst realizálta magában a dolgot.
-Meleg vagyok -suttogta, mintegy önmagának bevallva a dolgot.
Ekkor már nem tagadhatott, nem háríthatott. Kimondta, bevallotta. Elbukott. Az eddig épített légvárai kilyukadtak, és ő maga egyedül maradt. Gyűlölte magát amiért „más" volt, mint a többi ember. Azt érezte, nem érdemel szeretet, mert egy mocskos, undorító alak. „Buzi" -visszhangozott fejében lelkének marcangoló önvádja.
Napokig enni sem bírt a benne zajló érzésektől, és csak érezte, egyre jobban süllyed lefelé. Kinek mondhatta volna el a benne tomboló hullámokat? Kivel oszthatta volna meg bánatát? És ekkor, amikor a legmélyebben volt, ekkor jutott eszébe az a fiú, aki soha nem okozott neki fájdalmat. Aki soha nem hagyta cserben, aki mindig meghallgatta. Bűntudat támadt lelkében, hogy szó nélkül otthagyta egykor, és hogy Taehyung minden üzenetét, hívását ignorálta. Pedig látta azt a sok üzenetet, ott voltak barátjának virtuális szavai a fejében. Különösen az az üzenet, amelyikben leírta, hogy „szeretlek". Tudta, hogy a szőkésbarna hajú mennyire érzékeny lelkű, és biztos volt benne, mennyire fájhatott neki a történtek.
Gyorsan kapta fel kabátját, és húzta lábaira cipőjét. Mobilját, kulcsát felragadva hagyta el a lakást és indult meg egykori otthona felé.
Útközben azon agyalt, mit mondjon neki. Hiszen itt már nemcsak egy szimpla bocsánatkérésről volt szó. Most már tudta, hova tegye azt a sok zavarba ejtő jelenetet. Nem tagadta immár vonzódását a fiatalabbik felé. De lelkében kétségek is támadtak ugyanakkor. Mi van, ha nem bocsát meg? Mi van, ha látni sem akar többet? És -ami a leginkább aggasztotta- mi van, ha immár nem egyedül fog ajtót nyitni neki, hanem egy fiú társaságában, aki fogja majd a kezét, és csókot lehel ajkaira?
Ennyi lelki és érzelmi kavar nyomása alatt már nem bírta, könnyek szöktek szemébe, de nem törődött, mit gondolnak róla az emberek az utcán, csak haladt előre.
Félelmek és kétségek közt lépett be az apartmantömbbe, és a megfelelő ajtóhoz igyekezett. Egy nagy levegőt vett, és megnyomta a csengő gombot, miközben csak egyetlen dolog, az utolsó reménye járt fejében: Kim Taehyung.
-------------------------------------------------
Drágáim! Kicsit megkésve, de hoztam a kövi sztorit. Az elmúlt hetekben nem volt sok inspirációm, ezért lapítottam, de remélem, elnézitek nekem. 😅😭
Hogy tetszett az új sztori? Várjátok a folytatást? Szerintetek Taehyung hogy fog viszonyulni Kookiehoz? Várom a kommenteket! addig is pusszancs!!! 💗😀😍