Taehyung szemszöge:
Kíváncsian figyelem a mellettem elsuhanó tájat, habár nem sokat látok, mert legjobb barátom 160-al hasítja az autópályát, így leginkább csak vízszintes csíkokként látom az erdőt alkotó fákat. Lassanként felkel a nap, és az ég elkezd világosodni. Szótlanul ülünk egymás mellett. Ő inkább a vezetésre figyel, engem pedig a fáradtság és a gondolataim foglalnak le. Nem szeretek korán kelni, de egy szavam sincs, ha már egyszer kocsival visznek.
Jungkook karmester. Már gimis korában is szenvedélye volt a klasszikus zene, amit sosem értettem meg. Oké, ének órán voltak jók, de úgy összességében sosem fog meg. Őt viszont igen. Öröm volt nézmni, olyan nagy érdeklődést fordított felé. Néha szünetekben is csak elővette a kottát, és a kezdetleges módszereivel megpróbált vezényelni. Az osztálytársaink csak kiröhögték vagy megmosolyogták, miközben bizonyára nem a megbecsülés és a tisztelet lakozott a szívükben. Engem viszont nagyon megfogott, és erőt adott, hogy én is találjam meg a jövőmet, a hobbimat, amit végül is a táncban leltem meg. Így utolsó évben míg a többiek a matekot vagy a törit magolták és izgultak a pontszámuk miatt, mi ketten a hobbinkban mélyedtünk el és a felvételi vizsgákra készültünk leginkább. Talán ez volt a közös bennünk. Meg az, hogy első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot. Mindketten lelkizős, érzékeny típusok vagyunk, és megmelegszik a szívem, valahányszor eszembe jutnak az éjszakába nyúló beszélgetéseink. Egyetem alatt ez nehezebb lett, mert elfoglaltak voltunk, de akkor is, legalább kéthetente igyekeztünk összehozni egy találkát. Ő Busanban nőtt fel, de már gimis koárban kolis lett Szöulban, és így maradt ez egyetem alatt is, így legalább egy városban léteztünk.
-Mindjárt ott vagyunk, ne aggódj -néz rám egy pillanatra, és teszi kezét combomra, majd mintha tűzbe nyúlt volna, el is kapja onnan.
-Ne haragudj -mondja bűnbánóan, de nekem csak arra volt ez jó, hogy felébredjenek bennem a kellemetlen emlékek.
„-Taehyung, én tényleg nem tudom már nem kimondani. Szeretlek! Szívből, szerelemből.
....
-... maradjunk csak barátok...
...
-Elfogadom, hogy nem érzel így felém, csak kérlek, adj egy is időt nekem!
...
-Köszönöm, hogy az érzéseid miatt nem adod fel a barátságunkat."
Egyszerűen a mai napig kísértenek ezek a mondattöredékek. Nem tudom, mit kezdjek vele. Nagyon tisztelem azért, hogy elém mert állni, és elmondta az érzéseit. De akkor és ott egyszerűen lefagytam. Szerettem a társaságát, a humorát, a törődését, a gyengédségeit. De soha nem gondoltam rá úgy, mint pár. Nem képzeltem el sohasem, hogy átkarolja a derekamat, hogy megcsókol, vagy hogy együtt csinálnánk... azt. Ezért utasítottam el. Nagyon féltem, hogy emiatt tönkremegy a kapcsolatunk. Hogy ő nem tudja félre tenni a szerelmét, én pedig ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni. Szerencsére nem így lett. Egy hétig nem beszéltünk, de utána személyesen keresett meg, és megígérte, soha nem fog semmi félreérthetőt tenni, és elfogadta a helyzetet. Sokkal fontosabb nekem annál, hogy emiatt megszakítsa velem a barátságot. Az elején feszült volt a légkör, főként miattam, de lassanként feloldódtam én is, és most már ugyanolyan a helyzet, mint régen. Ezeket a töprengéseimet leszámítva. Mert most már akaratlanul is eszembe ötlik, mi lenne, ha mi egy pár lennénk. Folyamatosan jönnek elém a képek, a fantáziák, és valami melegség tölti el a mellkasomat ilyenkor. De kétlem, hogy ezek valós érzelmek lennének. Különben magamtól kezdtem volna el vonzódni felé, nem kellett volna annak a vallomásnak meglennie. Most csak összezavarodhattam biztosan, és ezért jut folyton ő az eszembe. Tudom, hogy nem vagyok egy erős személyiség, és mindig kell egy kapaszkodó, egy személy, aki mögöttem van és támogat. És hát az utóbbi időben Jungkook volt itt nekem mindig, ezért érezhetem azt, amit. Ezek nem valós érzések, és nem is lehetnek azok. Egyébként is, mit szólna, ha előállnék, hogy mégis szeretem? Nem hiszem, hogy ezek után komolyan venne. „Fejezd be az agyalást, Taehyung, mert megint túlgondolod a saját agyadat, és persze, hogy a végére teljesen összezavarodsz!" -verem magam fejbe magamban.
Mindig is érdekelt minket a másiknak az élete. Ezért sokszor kért meg Kook, hogy táncoljak neki. Utólag visszagondolva most már értem azokat a csillogó tekinteteket. És én is megkértem, hogy vezényeljen nekem valamit, vagy játsszon zongorán. Vicces dolog ez a legyezősdi, de ő így is nagyon szépen csinálta, ez még így laikusként is leesett. Olyan kecses mozdulatokat tud tenni, finom, apró megmozdulásokat, vagy ha kellett, határozott, szigorú intések. Tekintetéből is nagyon sok mindent ki lehetett venni. Az arcából, amit egyre többször nézek meg magamnak... Mindenesetre nagyon jól vezényelhet, és kitűnő karmester lehet. Ez ma este kiderül.
Két nappal ezelőtt az én diplomaműsoromat nézte végig. Rettenetesen izgultam, hogy mit fog hozzá szólni, de elmondása alapján nagyon jó volt. Utána együtt töltöttük az időt Szöulban, és most Busanba tartunk, ahol az ő koncertje lesz megtartva. Velem ellentétben ő nincsen bezsongva. Nyugodtan vezet, semmi feszültség nincs benne. Mindig is ilyen laza volt, ami miatt felnézek rá folyton. Nagyon szeretem. Mármint... csak, mint barát, persze.
Este lesz csak a koncert, de neki délelőtt kell megtartani a főpróbát, így hajnalban utazunk le a szüleihez, ahol a következő pár napot fogjuk tölteni. Kíváncsian várom a koncertet, pláne, hogy elvileg megkülönböztetett helyem lesz.
„Sokat kellett protekcióznom ezért a jegyért, de érted bármit" -nyújtotta át nekem a jegyet nemrég.
Hamarosan lehajtunk az autópályáról, és megérkezünk a nagy Busanba, ahol mér elég sokszor megfordultam, annak ellenére, hogy sosem Jungkookkal.
Ők a kertváros egy nyugodt zugában élnek, így a belvárosi koncertterem kicsit messze van, de majd a metró megold mindent nekem. A szülei nem tudnak jönni, mert anyukájának egész este online kell tanítania, apukája meg jelen pillanatban külföldön dolgozik, így csak én kísérem el őt élete egyik legfontosabb megmérettetésére.
-Megérkeztünk.
Takaros kis kétemeletes ház előtt álltunk meg. Gondozott kert, vidáman lihegő kutya a kerítésre ágaskodva. Kipakoltunk a csomagtartóból, és átléptük a kerti kaput. A minket vizslató kutyus lihegve futott hozzánk, és mosolyogva ugrálta körbe a mellettem levőt. Engem gyanakodva méregetett, de amikor leguggoltam és elkezdtem neki gügyügni, megolvadt a szíve, és lelkesen ugrott fel két mellső mancsával combomra. Azt hiszem, egy valakire már pozitív benyomást keltettem... Kook után persze.
-Megjöttünk -kiáltott Kook, amikor beléptünk a tiszta előszobába.
-Ó, nagyon gyorsak vagytok -lépett be hozzánk egy ötven év körüli nő.
-Szia Anya! -ölelte át a nőt a fiú, majd adott neki puszit. Olyan szeretetteljesen nézett rá. -Bemutatom neked a legjobb barátomat.
-Kim Taehyung vagyok -hajlok meg előtte.
-Nagyon örülök, hogy találkozunk. Jungkook rengeteget mesélt már rólad -itt most a megdöbbenéstől barátomra nézek, aki egy tipik Jungshookos nézéssel les, és nyel egy nagyot. Na jó, ezt akkor most próbálom inkább figyelmen kívül hagyni. -Nyugodtan tegeződjünk csak, én Doyeon vagyok -mosolyog rám.
-Gyere, megmutatom a szobádat, mert aztán sietnem kell.
Felmegyünk az emeletre, ahol egyből benyit a szobába, ahol aludni fogok.
-Nyugodtan kipakolhatsz, érezd magad otthon! Ha éhes vagy, vagy bármi probléma, nyugodtan szólj csak Anyának. És akkor a megbeszélt időpontban azért majd legyél ott, hogy elkerüld a nagyobb tolongást. Nekem sajnos mennem kell, mert ott kell lennem a próbára, és sajnos csak a koncert után fogunk tudni találkozni, de ha vége mindennek, igyekszek hozzád, oké? Sajnos ez most ilyen rohanós nap, de ígérem, holnaptól több időt tudunk majd együtt tölteni.
Szavaiból csak úgy árad a gondoskodó szeretet. A szeretetfajta, amire nagyon kivagyok éhezve, és amit, ha érzek, akkor könnyen könnyek szöknek a szemembe.
-Rendicsek, nem lesz semmi gond. És hát, sok sikert! A lényeg, hogy ne stresszeld túl, habár ezen a téren nem féltelek. Ügyes leszel menni fog! Már nagyon kíváncsi leszek a koncertre!
Szorosan megölelem, amit ő is viszonoz. Olyan jó lenne, ha kezei nem a lapockámon, hanem derekamon pihenne! Ha a végén egy puszit adna hajkoronámba. De nem teszi ezt, teljesen érthető okokból. „Taehyung, nem mondom még egyszer, hogy ne agyald túl a dolgokat!" Csodálom, hogy eddig nem álmodtam arról, hogy sodrófával ütögetem a fejemet.
Jungkook elment, és én itt maradtam anyukájával. Nagyon kedves nő, és baromi jól is főz! Ebéd után eleget tettem kíváncsi énemnek, és egy kicsit körbe szaglásztam titokban a házban. Nagyon takaros, otthonos, én is hasonlóban szeretnék élni.
A földszint után az emeletre mentem fel, és benyitottam az első szobába. Ami azt hiszem, az Ő szobája volt.
-Látom, megtaláltad Kook szobáját -szólal meg mögöttem Jungkook édesanyja, peidg még időm sem volt körbe nézni. Nem válaszoltam, csak elkezdtem felderíteni a helyiséget. Olyan Jungkookos volt. Rend, tisztaság. Az ablakon besütött a nap, így minden még szebbnek látszott. A polcon sok-sok könyv, a sarokban egy elektronikus zongora letakarva, mellette egy kis széken egy nagy kupac kotta. Látszott, régen volt már itthon. Íróasztalán szinte alig van néhány dolog, a falon néhány kép különböző életkorából. Jaj, olyan aranyos kicsi óvodásként, hogy egyem meg! De már általános iskolás korában is olyan jól nézett ki, a gimisről pedig már ne is beszéljünk...
Az asztalon lévő képeken mi voltunk, egy béna szelfi, de most mégis olyan hevesen dobog a szívem tőle. Ez az egész szoba megmozgat bennem valamit. Elvégre itt nőtt fel.
-Milyen volt kisgyerekként Kook? -csúszik ki számon a kérdés.
-Nem volt egy szokványos gyerek. Elég csöndes volt mindig is. Emlékszem, amikor megszületett, nagyon megijedtünk, mert nem sírt. De szerencsére nem volt semmi baj, csak neki ilyen a természete. Persze idővel megnyílt mindenki előtt, csak időbe tellett. Már kisgyerekként is hihetetlen érzékeny lelkű volt. Egyszer meglátott az utcán egy kis madárnak a holttestét. Utána órákig sírdogált. De emellett nagyon okos volt, és korához képest sokkal korábban érett meg. Mindig is szerette a zenét, neki tényleg ez volt a mindene. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jól jártunk vele. Igaz, hogy kamaszként nagyon sokat kellett vitatkozni, de melyik tinédzserrel nem? -mosolyodik el.
Emésztgetem magamban az elhangzottakat, miközben érzem, valami elindult bennem. Valami érzés, vagy gondolat vagy elhatározás, amit nem tudtam megnevezni, hogy micsoda, miért érzem, csak tudtam, hogy valami változni fog. Eközben folyamatosan az előszobában elhangzottak is dübörögtem bennem odabent.
-Miket mesélt Kook rólam? -szólalok meg hirtelen.
Doyeon mélyen a szemeimbe nézett.
-Tudom, mire vagy kíváncsi, Tae -itt egy kis szünetet tartott. - Kook tizennyolc éves korában coming outolt nekünk. Sejtettük, hogy identitás terén nem nagyon hajaz a lányok felé, így nem voltunk meglepődve, és persze elfogadtuk. Így inkább csak megerősödött a bizalma bennünk, amiért mai napig hálás vagyok. És onnantól kezdve minden érzéséről beszélt nekünk. És igen, a veled kapcsolatos dolgokat is elmesélte.
Gondolataimba mélyedtem.
-És te nem neheztelsz rám? Elvégre friendzone-oltam a fiadat...
-Nem befolyásolhatjuk az érzéseinket, mert az szívből jön. Én elfogadom, ha te nem szereted őt úgy, ahogy ő téged. Ez mindenkinek a magánügye. Nem neheztelek rád, sőt, csak köszönöm, hogy nem lökted el magadtól. Tudod, nagyon fontos vagy neki, még most is. Ugyanakkor, csak azt tudom mondani, hogy ha vonzódsz a fiúkhoz („Hehe, igen."), akkor azért gondold végig még egyszer a dolgot, még nem késő... Na, menj készülődni, mert lassan indulnod kell! -mondta kedvesen.
Miközben letusoltam, és öltöztem, folyamatosan kattogtak a tekervényeim az elhangzottakon. Hihetetlen katyvasz volt bennem, ami reggel óta csak nőtt.
Felvettem az elegáns ruhámat, és a fürdőben most sokkal több időt töltöttem el a kinézetemmel. Mintha bárkinek is meg akarnék felelni...
Elbúcsúztam Kook anyukájától, majd a metró felé vettem az irányt. Egész úton próbáltam túlélni a délutáni, koraesti tömegnyomort. Ilyen szempontból Busan sem jobb Szöulnál.
Végül leszálltam a megfelelő megállónál, és egy öt percen belül a hatalmas BEXCO épülete előtt álltam, majd hezitálás nélkül léptem be. Az első fotocellás ajtón áthaladva pillangók jelentek meg hasamban, és újra éreztem, hogy valami történik odabent bennem. A változás szelei mozgásba lendültek...
-------------------------------------------------
Drága Tubicák!
Eléggé egyedi ez a sztori ötlet. Eddig hogy tetszik? Mennyire fura? Mit gondoltok, milyen lesz a folytatás?
Még egy kérdést felteszek. Ha a következő részhez csatolnék egy klasszikus zenét (nagyon max 15 perc), meghallgatnátok? Nem tudom, ki hogyan viszonyul a témához, ezért kérdezem, mert szerintem nagy boostot adna a történet érzelemvilágához😅😁
Remélem jól vagytok ebben a fene vírusos időszakban. 🤗😘