Jungkook szemszöge:
-Jeon Jeongguk -hangzik el a nevem a teremben, és én felállok székemről, és az asztaloknál álló nőhöz sétálok, aki egy apró mosollyal adja át nekem életem egyik legmeghatározóbb iratát. Én is apró ajakgörbületemet elővéve veszem át a kék bizonyítványt. Hivatalosan is érett lettem! Kezet fogok a hölggyel, miközben a velem szemben ülő tanáraimra téved tekintetem. Mindannyian mosolyogva tapsolnak, de én közülük csak egyetlen egy valakire tudok koncentrálni, Mr. Kimre, a rajztanáromra. A pillangók megjelentek a hasamba, a büszkeséget felváltotta a sok kétség. Tiszta szívből mosolygott, és tudtam, hogy büszke rám.
Mindig is szerettem rajzolgatni. Aztán kilencedikben egy kezdő rajztanárt kaptunk meg Taehyung személyében. Nagyon inspirált engem arra, hogy álljak neki komolyabban foglalkozni a rajzzal. Felajánlotta, hogy tart nekem külön órákat, és felkészít a versenyekre, amiket már korábban is kinéztem magamnak. Így hetente két alkalommal este hétig bent maradtunk délután az iskolába. Míg én rajzoltam, addig ő rendszerint dolgozott, miközben meg-megnézte, hogyan haladok; de volt olyan, hogy ha inspirációt kapott, ő is velem tartott. Gyönyörűen tud rajzolni! Mindig szerénykedik, de bámulatos, ahogyan az ecsetet fogja, amilyen lágy mozdulatokat végez. Igazi művész lélek! De azt még jobban szeretem, ahogyan hozzám viszonyul. Mindig is őszinte volt, és ha valamit rosszul csináltam, annak hangot adott, így tudtam fejlődni. Ugyanakkor, ha megérdemeltem, megdicsért, ami nagyon jól esett, és az önértékelésemet is helyre rakta. Órán is nagyszerűen tanított, és ilyenkor mindig kicsit büszke voltam, hogy én ezt a tanárt jobban megismerhettem. A délutáni órák alkalmával nagyon közel kerültem hozzá. Úgy értem, hogy nagyon megszerettem úgy. Lenyűgözött a külseje. Barna tincsei, melyek szemébe lógnak, sötét szemei, rózsaszín ajkai. Meg úgy az egész valója. Elsőre törékeny alaknak tűnik, de a művésziessége egy olyan határozottságot sugároz, ami pont illik az én látszólag határozott, de belül nagyon is gyenge lelkemhez. Valahogy nagyon jól kiegészítjük egymást. Nincsen egy jó családi hátterem, így mindig is szükségem volt valakire, akihez szerelemmel ragaszkodhatok, és Taehyungban rátaláltam erre a valakire. Igaz, hogy a tanárom, de ha belegondolok, csak tíz évvel idősebb nálam, arról nem is beszélve, sokkal fiatalabbnak tűnik így is. Amikor realizáltam a bennem lakozó érzéseket, nagyon megijedtem, mert ezeknek beteljesülése olyan lehetetlennek tűnt, nem is kell magyaráznom, miért.
Tizenkettedik elején bejutottam egy nagyon komoly verseny döntőjébe, ami egy többnapos program volt, így fel kellett utazni Szöulba. Tae is elkísért, ami miatt nagyon hálás voltam. A szálláson egy szobában voltunk, ami eléggé kínos volt még úgy is, hogy külön voltak ágyaink. Ez alatt a pár nap alatt az egyes fordulókon kívül nagyon sok időt töltöttünk együtt, és még jobban megismertük egymást. Elmeséltem mindent a családomról, és ő is nagyon sokat mesélt magáról. És én csak még jobban belé szerettem. Nem tudtam, hogy kezeljem a szituációt, így SOS-ben felhívtam Jiminiet. Persze egyből azt ajánlotta, hogy valljam be az érzéseimet. De hát basszus, könnyebb mondani, mint meg is tenni! Ugyanakkor, beláttam, hogy nincs más megoldás. Így az utolsó este (az eredményhirdetés utáni örömmámor lecsengését követően), amikor már a szobánkban voltunk, odaültem mellé az ágyára, és töviről hegyire bevallottam neki mindent. Ő csendben végighallgatott, és utána válaszolt. Elmondása szerint ő is hasonló érzéseket táplál felém, de a tanár-diák viszony miatt nem lehet közöttünk semmi sem. Ekkor nagyon elszontyolodtam, és hiába próbáltam meggyőzni, hogy titkolózzunk, ő nem ment bele. Azt mondta, hogy várjunk a dologgal, amíg le nem érettségizek, akkor már nem lesz a tanárom, és összejöhetünk. Addig meg mindketten végig tudjuk gondolni, mennyire komolyak az érzéseink. De addig semmi sem lehet köztünk, egy ártatlan szájpuszi sem. Akkor nem értettem, hogy miért tette ezt velem, és nagyon megharagudtam rá. Napokig nem álltam szóba vele. De a felé érzett szerelmem sokkal erősebb volt, és néhány napnyi nyugalom után rájöttem, hogy igaza van. Csak meg akart kímélni egy esetleges kellemetlen lelepleződéstől, és azt akarta, hogy biztos legyek az érzéseimben. Elé álltam, és bocsánatot kértem tőle. Azt hittem előtte, hogy semmi esélyem nem lesz ezek után, de ő nem sértődött meg legelső reakciómra. Sőt! Adott mindkettőnknek egy ígéretgyűrűt.
-Ha látjuk egymás kezén, akkor majd tudhatjuk, hogy az érzéseink nem változtak -mondta nekem, miközben egy apró csókot hintett homlokomra.
Nagyon meghatott ez a törődése, és felerősítette bennem az érzést, hogy megéri ezért a férfiért várni. Azóta szóban sosem beszélgettünk erről a dologról, de mindig meg-megnéztük a másik gyűrűsujját, hogy ott van-e még az ékszer. A verseny után a felvételimre kezdtünk el nagyban készülni, ami az érettségiig tartott. Az első vizsgám óta azonban nem találkoztunk, és emiatt nagyon feszült vagyok. Mi van, ha ez alatt a két hónap alatt talált valaki mást? Mi van, ha már elhalt a felém érzett gyengédsége, és már nem kellek neki? Ezerszer jobban izgultam emiatt, mint az érettségi eredményeimért. Előre megbeszéltük, hogy a bizonyítványosztó után találkozunk. Az én családom nem jött velem, hogy megünnepelje hivatalos érettségemet, de Taehyung felinvitált magához, hogy ott közösen ünnepeljünk. Nagyon aranyos tőle.
Vége az ünnepségnek, és én néhány osztálytársamtól és tanáromtól elbúcsúzva kilépek az iskola bejáratán, és meglátom, ahogy autójának dőlve engem vár. Rohadt jól néz ki öltönyben! Úton a lakás felé (ahol egyszer már voltam) az érettségiről beszéltünk, így kicsit a figyelmem elterelődött a bennem lévő feszültségről.
A kocsiból kiszállva beléptünk házába. Amikor itt voltam legutoljára, megölelt. Apró dolog, de nekem sokat jelentett akkor is. Taehyung becsukta az ajtót, majd belépett a nappaliba. Tekintetünk hirtelen összeakadt, és sok hosszú pillanatig szemeztünk. Bennem folyamatosan nőtt a feszültség, hogy most mi lesz, és már sírtam volna szívem szerint a bizonytalanságtól, de türelmesen vártam, hátha ő kezd bele a kényes témába. Bárcsak az enyém lehetnél, Kim Taehyung!
Taehyung szemszöge:
Feszülten vezetem a kocsit, miközben a legkedvesebb tanítványommal beszélgetek. Fejemben egyből pörögnek a gondolatok, hogy mi fog történi, ha megérkezünk. Egyszerre van bennem bizonytalanság, bánat és izgatott várakozás.
Amikor azon a versenyen a szöuli szálloda szobájában Jungkook bevallotta nekem az érzéseit, megkönnyebbültem, hogy viszonozta az enyéimet. Mert igen, én is nagyon megszerettem a közösen töltött idő alatt. A rajzain keresztül nagyon komolyan beleláttam az érzelemvilágába. Egy érzékeny, nagylelkű, romantikus srácot ismertem meg, aki ugyanakkor bizonytalan, problémái vannak az elfogadással, és a családi háttere sem stabil. Ezeket mind kivettem a rajzaiból, hiszen minden egyes alkotása tükör volt önmagáról. Borzasztóan szépen fest egyébként, ha valami tanácsot adtam neki, megfogadta azt, és így nagyon gyorsan fejlődött. Lenyűgözött engem a teste-lelke. Világosbarna haja, gesztenyebarna szemei, törékeny valója. Mindig is késztetést éreztem arra, hogy megvédjem minden bajtól, és szeressem. Ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy amíg ugyanabba az iskolába jár, addig nem lehetünk egymásé korlátlanul. Őt ismerve nem bírta volna a titkolózást, és ha igen is, sosem tudhatjuk, mikor buktunk volna le. Ezért mondtam neki egy félig nemet. Megharagudott, és napokig nem szólt hozzám. Akkor nagyon megijedtem, mert nem akartam elveszteni. Odáig fajult a dolog, hogy képes lettem volna év közben iskolát váltani, csak hogy akkor legalább ne veszítsem el, és együtt lehessünk. De pár nap múlva elém állt, és elfogadta a helyzetet, hogy várnunk kell egymásra. Ezt egy ígéretgyűrűvel pecsételtük meg, amit most is itt hordok az ujjamon.
Nem tudom, hogy még most is így érezhet-e felém. Fiatal korban az ember érzései szeszélyesek, gyorsan változnak. Meg hát miért lenne velem? Idősebb vagyok nála, csak egy mezei rajztanár vagyok, semmi extra.
Leállítottam a motort és beléptünk a házamba. Amíg én még a cipőmet szenvedtem le magamról, ő már belépett a nappaliba. Utánamentem. Annyira jól áll neki az öltöny! Tekintete most kicsit riadt, ami miatt máskor fangörcsölnék magamban, de a gyomorgörcs most nem engedi ezt. Jó ideje szemezünk már, és kezd a helyzet kínossá válni, így megszakítom a csendet.
-Beszélnünk kell, Jungkook. Először is, innentől kezdve soha többet ne magázz! Neked csak Taehyung, vagy annak becézett változatai vagyok.
Szegényem még mindig kicsit ijedt volt, és én is jobban izgultam, de közelebb léptem hozzá, és kezeimet összekulcsoltam övéivel, amitől kicsit lesokkolódott. Szemeibe nézve folytattam.
-Tavaly ősszel tettél nekem egy vallomást, és nem sokra rá ígéretet tettünk egymásnak. Én nem tudom, hogy mi van a szívedben, de azt elmondhatom, hogy az én érzéseim feléd semmit nem változtak. Most is borzasztóan szeretlek, sőt csak egyre jobban. Mondd, te érzel még valamit felém?
-Hát, hogy a fenébe ne éreznék -szipog egyet a fiú, és nekem csapódva ölel át derekamnál.
-Az elmúlt időben semmit nem változott a szerelmem feléd, Taehyung -néz immár újra a szemembe.
-Nincsenek szavak rá, mennyire vágytam rád -suttogtam neki, miközben arcunk közeledett egymáshoz, és végül ajkaink összeértek. Kook két kezével arcomat fogta közre, míg én derekára helyeztem enyéimet, és magamhoz húztam, ezáltal minden távolság megszűnt köztünk. Finoman kóstolgattuk egymás ajkait. Egyikünk sem dominált, csak élveztük, hogy immár nincsen akadály közöttünk. Apró sóhajaink közben megeredtek örömkönnyeim is. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténik.
-Köszönöm Kook -suttogtam reszketegen. -De téged egyáltalán nem zavar a korkülönbségünk?
-Dehogyis! Én így szeretlek, ahogy vagy -azzal egy újabb csókcsatába invitál, amit levegő hiányáig folytatunk.
-Most már nincsen semmi akadály, hogy egymásé lehessünk, szerelmem, így jövő héten szeretnélek elvinni egy randira. Benne lennél?
Kook ismét ajkaimra hajol, majd egy apró puszit követően válaszol:
-Igen, édes, nagyon boldoggá tennél -néz rám csillogó szemeivel, amik már évek óta bearanyozzák mindennapjaimat.
-Ugye tudod, hogy megérte várnom rád? -kérdezi tőlem. Szívembe melegség költözik, és egy apró puszit hintek hajkoronájába.
-Ha te mondod, drága...
Tényleg igaz a mondás, hogy a türelem rózsát terem, még akkor is ha én a rózsánál egy sokkal értékesebb személyt kaptam, aki innentől kezdve már nemcsak egy szimpla tanítvány, hanem életem szerelme.
--------------------------------------------
Itt egy következő rész! Remélem tetszett. Ti Mr. Kim helyében ugyanígy tettetek volna Jungkook vallomása után?
Egy koreai barátom ajánlott nekem nemrég egy dalt, ami borzasztóan magával ragadott, így megosztom veletek is, hátha nem ismeritek (habár szerintem K-Popban ti sokkal műveltebbek vagytok, mint én).
https://www.youtube.com/watch?v=Rde1OXeliwQ
Szeretnék nagyon boldog és békés karácsonyt kívánni! 💗💗💗😘😘😘🤗🤗🤗
Nagy pusszancs és ölelés mindenkinek!