Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

Puszi?

Hinata

Szemem sarkából elkaptam, ahogy Kageyama rám mosolyog. Oda kaptam a fejem mire Kageyama elpirult?!

- Mi az? - kérdeztem meg lágyan rá mosolyogva. Kageyama a hasához kapta a kezét és bele markolt a pólójába - éhes vagy? Hozok valami kaját! - pattantam fel meg nem várva a válaszát.

Nincs itthon semmi. Aish Onara dolga lett volna a bevásárlás. Fájna neki egyszer megcsinálni amit kérek? Nem baj, legalább gyümölcs van.

- Tessék! - nyújtottam neki át egy mandarint.
- Ez komoly? - Nézet rá nevetve.
- Mi van? - értetlenkedtem.
- Semmi. - rázta a fejét majd megint a hasához kapta a kezét. Mi van ma Kageyamával?

A telefonomból hirtelen felcsendült a Banners-től a Someone to you.

"I just wanna be somebody to someone oh"

- Ez a csengőhangod? - ráncolta Kageyama.
- Aha - nyúltam a telefonomhoz. - Yamaguchi? - ráncoltam a homlokom.

- Szia! - köszöntem bele vidáman.
- Szia Hinata. - Válaszolta de nem kölcsönözte a hangulatom. - Történt egy kis... baj.
- Mi az? - döbbentem le.
- Lehet, hogy bele avatkoztunk a húgod magánéletébe... - basszus, ez nem hangzik jól.
- Mennyire?
- Nagyon. - Csak egy kérdésem volt.
- ...Sato?
- Sato. - suttogta én meg szorosan lehunytam a szemem. Nem tudták mibe avatkoznak bele.
- Hol van?
- Nem tudjuk, el futott. De nem haza felé ment.

Kinyomtam Yamaguchi-t. Idegesen megtöröltem a homlokom. Onara nagyon kérlek ne veszítsd el a fejed.

- Mi történt? - kérdezte Kageyama.
- Nem tudom. Nem tudok semmit - suttogtam. - Aaah ezt nem hiszem el! - dobtam le a telefonom idegesen a földre - Hogy lehetek ennyire rossz báty? - fakadtam ki - Fogalmam sincs mi történik Onara fejében mert nem tudok ki igazódni rajta - kezdtem el ezúttal sírni - Olyan zárt. Semmit se mond el senkinek. De ettől még ugyanúgy tudnom kéne a dolgokat az ikertestvére vagyok basszus!

- Hé! - ölelt át Kageyama fél karral - Nem vagy rossz báty! Csak minden olyan...feszült most de ígérem nem lesz semmi baj! - monda én meg az oldalának dőltem.

- Ígéred? - kérdeztem.
- Ígérem. - pár másodperc után Kageyama ajka megérintette a fejem búbját. Nem puszilt meg, csak úgy csinált mintha.

- Kage...
- Ne - vágott közbe jelezve, hogy nem akar a történtekről beszélni.

Pár percig nem tudtam mit csináljak, csak Kageyama ölelte át félig a vállam én meg ügyetlenül neki voltam dőlve. Félénken ráhajtottam a fejem a vállára mire megfeszültek az izmai.

————————————————————
Kageyama

Oke... Mi ez a felállás? Én most megöleltem a vöröst? És még mindig ölelem. Már vagy öt perce.

Nem értem mi volt az a "puszi" vagy nem tudom, hogy hívjam csak ösztönösen jött. A hasam folyamatosan zsibbad ami egyszerre jó érzés és borzalmas is.

De... akárhogy is nézzük nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat hisz olyan békés. Semmi feszültség semmi aggódás csak én és a vörös ennyi.

Hinata egyre egyenletesebben vette a levegőt. Na neeee! Ez elaludt? Ez most így komoly? Most mit csináljak? Maradjak így? Mi történik?

Az ágyra raktam én meg mellé ültem és a falnak támaszkodva telefonoztam.

Hinata hirtelen ismét kezeim közé kúszott most viszont álmába, kényelmes pozícióként arccal teljesen az oldalamnak fordult és a kis kezét a hasamra helyezte.

A zsibbadás egyre egyre nagyobb lett. Mi okozza ezt? Miért váltja ki belőlem ezt az érzést ez a mozgó mandarin? Ilyet még nem ereztem...

————————————————————
[Tanaka]

- Mit csináljunk? - fogtam a fejemet idegesen.
- Talán ne hívogassuk tovább mert még jobban meg gyűlöl minket! - válaszolta Noya feszülten és a többiekre meredt akik velem együtt felváltva hívogatták Onara-chant.

- Fiúk! Mi legalább ne vesszünk össze! - húzta össze a szemét Suga.
- Hinata reakciójából ítélve nincs otthon - húzta el a száját Oikawa.

- Basszus ha normálisan gondolkodtatok volna, és nem jöttünk volna ide akkor ez nem is történt meg volna! - vetett rám Tsukki egy mérges pillantást.
- Ó tényleg? Nehogy elfeledd, hogy te is bele egyeztél ebbe! - vágtam vissza.
- Mindketten befogni! - hallottuk meg Daichi mérges hangját. - Mindneki ideges, de az nem azt jelenti, hogy össze is kell veszni!

Vetettem egy mérges pillantást a fiú felé majd elfordultam. Még egyszer megcsörgettem Onara-chant. Semmi válasz.

Sugawara már kétségbe esetten hívogatott mindenkit ahol Onara-chan lehet még a Nekoma csapatot is. Noya a járdának a kis padkájára ült, és próbálta feldolgozni a történteket. Yamaguchi és Enoshita csöndben álltak és vagy egy fát vagy a földet bámulták. Asahi folyamatosan hívogatta a lány. Oikawa mag egy fának dőlve gondolkodott valamin.

- Van ötleted, hogy hol lehet? - kérdeztem Oikawától.
- Van. - zökkent ki a gondolataiból - De ha oda megyünk még nagyobb gáz lesz. A legjobb ha most haza megyünk és várjuk, hogy haza jöjjön.
- Az mikor lesz?
- Fogalmam sincs - harapta be az szákát.

Még pár percig álltunk aztán Oikawa úgy döntött, hogy elmegy. De mi még nem voltunk képesek erre.

Ezt nagyon elcsesztük...