Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

Meghalt!

Kageyama

- Talán? - ismételtem el a vörös szavait miközben az idegesen becsapta az ajtót és fejét fogva leült az ágyra.
- Nem hiszem el! - csapott erősen a combjára ami a hangok alapján nagyon csíphetett neki de az arca meg se rezzent. - Miért nem tud békén hagyni?!

Csönd. Hinata idegesen markolászta a haját.

- Most... mi történik? - kérdeztem értetlenkedve - Mármint... köztünk.
- Fogalmam sincs Kageyama, még gondolkodnom kell de most szerintem ideje menned - nézett rám kő kemény arccal.

Lassan bólintottam majd kiléptem Hinata szobájából.

Mikor a konyhába értem találkoztam a második ikerrel aki látszólag sokkal nyugodtabb volt mint a másik.

- Ne aggódj, most hisztizik egy kicsit, pár óra múlva ismét lenyugszik. - mondta telefonjába mélyedve.
- DÖGÖLJ MEG HINATA ONARA! - hallatszódott Hinata hangja majd becsapta az ajtóját amit még én hagytam nyitva

A lányból ez csak egy halk nevetést váltott ki.

- Szerintem, most tényleg mérges. - mondtam miközben belebújtam a kabátom ujjába.
- Felőlem legyen az, ha láttad volna mit reagált mikor alakultak közte meg köztem a dolgok. - nézett fel végre telefonjából.
- Mármint Satoval? - kérdeztem véletlenül de erre Onara-chan már nem válaszolt.

Nagyon sóhajtva kiléptem az ajtón.

Ezek az ikrek mennyire drámásak.

————————————————————————
Onara

Bevallom nem nagyon izgatott, hogy Shoyo besértődött rám, inkább az foglalkoztatott, hogy ne fulladjak meg a köhögéstől.

Én próbáltam, gyakorolni a tehetség bemutatóra de a torkom nem volt képes rá.

Már csak két hét van beszarok. Bár amúgy se mennék el, hisz nem hagyhatom hátra a fiúkat de lehetőségem se lehetne menni ha beteg lennék.

Bementem a szobámba és elindítottam valami borzalmas sorozatot mikor a telefonom felvillant.

- Twitter? - értetlenkedtem, hisz sosem használom az applikációt.

Megjelöltek.

————————————————————————
Thomas345 éppen most tweetelte:

Milyen jó autógramm!
————————————————————————

Itt bevágott egy képet a még nem rég általam adott autógrammról. Mi a szar?

Szememet forgatva dobtam arréb a telefonom. Mostanában egyre többen követnek be a közösségi oldalakon amit nem értek.

Csak egy srác csinált rólam egy videót egyszer. Most ettől miért leszek "népszerű".

Hirtelen Shoyo nyitott be az ajtón és fa arccal mért végig.

- Elmegyek. - jelentette be és megindult az ajtó felé.
- Mivan? - eredek utána.
- Nem vagyok képes egy helyen tartózkodni veled!
- Most komolyan ennyire besértődtél? - meredtem az ajtó kilincset szorongató Shoyora.
- Nem sértődtem meg! - fordul hátra idegesen - Egyszerűen elegem van belőled! - üvölt a képembe.
- Miért is? - kérdeztem nyugodtan.
- MERT MINDENHOL OTT VAGY! - üvöltötte - Nagyszerűen megvoltam nélküled aztán vissza jöttél abból a hülye válogatottból és azóta mindig miattad kell aggódnom!
- Senki se kérte, hogy aggódj értem!
- Ó szóval az én hibám?
- Nem ezt mondtam. - sóhajtottam.

- És tudod mi ebben a legszarabb Onara? - nézett rám eszelősen - Nem az, hogy ez van, régen is ez volt, nem is az, hogy nézhetem a hülye depresszív fejedet ami már nem is képes másra csak önsajnálatra, sőt NEM IS AZ, hogy nem vagy képes átgondolni a saját helyzetedet ezért helyetted is gondolkodnom kell HANEM AZ, HOGY MÉG ÍGY SEM VAGY KÉPES ÖSSZEHÚZNI A MAKACSSÁGOT ÉS A SZEMÉTSÉGET MAGADBA HANEM EZEKEN KÍVÜL IS OLYAN NAGY ROHADÉK VAGY HOGY AZT NEM TUDOD ELHINNI! - üvölti.

- És mit akarsz mit csináljak költözzek vissza az ország másik végébe?! - kezdtem már én is ideges lenni.

- Nekem teljesen mindegy hova mész, csak ne kelljen a hülye fejedet néznem ahol sírsz Sato után.
- Ne merd bele keverni Satot! - mondtam és hangsúlyommal jeleztem, hogy nagyon veszélyes vizekre utaz.

- Onara fogd már fel, hogy SATO MEGHALT! - üvöltötte idegesen - Soha nem fog vissza jönni bármennyire is akarod! És teljesen normális lenne, hogy szomorú vagy DE BASSZUS ONARA MÁR MINDJÁRT FÉL ÉVE TÖRTÉNT! - Ordította vörös fejjel.

Csönd.

- Menj el. - suttogtam.
- Onara...
- HÚZZ MÁR EL INNEN! - üvöltöttem olyan hangosan, hogy valószínüleg még a szomszédok is meghallották.

Shoyo arca elkomorult és fa arccal kilépett az ajtón.

Rosszul vagyok. A fejem szinte széthasad és szédülök, mint az állat.

Valahogy sikerült elérnem a szobámig majd fél ájultan rogytam rá az ágyra.

[Visszaemlékezés]

- Oké ígérd meg, hogy normálisan fogsz viselkedni! - állítottam meg az ajtó előtt.
- Nyugi ez csak az öcséd, Oikawával is jól kijöttem. - mosolygott rám.
- De az más... - húztam el a szám.
- Nyugi - puszilta meg a homlokom - Ne feledd el, hogy baromi jó fej vagyok. - nevetett.

- SHOYO! - üvöltöttem, mikor kinyitottam az ajtón - Hoztam valakit!

Shoyo kíváncsian jött ki szobából és mosolyogva végig mérte a mellettem álló Satot.

- Hali! - intett neki lazán. - Sato vagyok - villantotta elő tökéletes vigyorát.
- Hinata Shoyo de, hogy ne legyen fura elég csak a Shoyo. - mosolygott vissza az öcsém is nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem utálják egymást.

[Visszaemlékezés vége]