Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

Kényelmetlen érzés

Kageyama

Amióta vissza jött Onara-chan láthatom Hinata báty oldalát is. Nem mintha Natsuval nem látnám de egy hat éves és egy 15 éves között elég nagy a különbség.

Hallottam már Onara-chanról egy-két dolgot de teljesen máshogy képzeltem el. Attól függetlenül, hogy Hinatával ikertestvérek teljes ellentéte a fiúnak. De Hinata egy remek báty  törődő, vicces és állati büszke már csak attól, hogy húga tud levegőt venni. Bár Hinata önmagában is remek.

De várjunk! Miért gondolkodom ennyit a vöröskéről?

A fejemet megráztam, hátha el tudom űzni a gondolatot de nem sikerült. Nagyot sóhajtva felvettem félvállamra a táskám és elindultam suliba.

"Nem vagy elég gyors." "Rugózz kicsit jobban a lábaddal." "Oké ülj ki 2 perc pihenő, hogy lenyugodj"

Onara-chan szavai mint a tűz úgy égettek belülről. Még sosem mondtak nekem ilyeneket, vagyis hagyott már cserben a csapatom de még sosem mondták, hogy lassú vagyok. Soha csak ő.

Meg akarok felelni Onara-chan elvárásainak azt akarom, hogy ne találjon bennem hibát!

De... ő, hogy játszott?

A telefonomba gyorsan bepötyögtem a nevét mire kihozott vagy ezer meccset. Próbáltam a legújabbat kiválasztani majd nézni kezdtem a meccsét.

- A 13 játékos Hinata Onara nagyon ígéretesnek látszik ő a legfiatalabb játékos nem? - szólalt meg egy kommentátor.
- De, de Zoko Ayano az ász is kivételesen jól játszik. - mondta a másik.

Onara mint liberó tényleg olyan tehetséges volt mint mondták. Folyamatosan leste az ellenség minden mozdulatát és amint elég hibát talált időt kért és tervet eszelt ki. Nagyon durva gyorsokat mentett meg. Minden labdáért vetődött és a fizikai megterhelés nyoma sem látszott rajta.

Basszus, tényleg rohadt tehetséges.

Sóhajtva elraktam a telefonom és csöndben ballagtam tovább a suliba.

————————————————————

Az osztályteremben a füzetemben a Nekoma elleni verseny felállását terveztem mikor a szemem sarkából megláttam a vörös hajkorona tetejét.

- Szia - vigyorgott rám.

A hasamhoz kaptam és erősen bele martam. Mi ez? Mi ez a rohadt idegesítő érzés? Zsibbad a hasam?

- Kageyama? Baj van? - váltott át a tekintette aggódóvá.

- Semmi csak fáj a hasam - markolásztam tovább. Még sosem éreztem ilyet. És még mindig érzem. Mi ez? Tényleg zsibbad a hasam?

————————————————————
Edzésen Hinata meg én a gyorsokat gyakoroltuk bemelegítésként mikor kicsapódott az ajtó.

- Aaaaaa ezt nem hiszem el nincsenek erzéseid Onara!? - kérdezte magától ingerülten a lány és le vágódott a padra mitől Ukai egy kicsit messzebb csúszott tőle. Onara-chan kezébe csomó papír volt rajta tele írásokkal és áthúzásokkal.

- Mi történt? - sétált oda hozzá törődően Sugawara-kun.

- Az történt, hogy nem tudok írni. Mintha valami robot lennek akinek nincsenek érzései amiről írhatna!

- Nem vagy robot - mosolygott rá Suga.

- Kösz mostmár minden megoldódott! - ironizált de mikor meglátta Sugawara mérges arcát behúzta a nyakát.

- Miért akarsz szöveget írni? - ment oda hozzá Tsukki de a lány se nézett. - Hahó kérdeztem valamit!

- Örülök! - Vágta oda neki majd felpattant és berontott a szertárba.

- Ennek mi baja? - hunyorgott utána.

- Szerintem te - sétált oda hozzá Yamaguchi.

Tsukki egész edzésen grimaszolt ezután, pedig Tsukishima nem tűnik olyan embernek akit zavar ha valaki nem ugrálja körül.

Onara-chan egész edzésen Noyával foglalkozott ami kikészített. Miért? Miért nem javítja ki Nishinoya-kunt? Miért nem mondja, hogy lassú? Miért mutat neki trükköket, miért segít neki?

- Onara-chan? - ment oda hozzájuk Tsukki. - Tudnál segíteni?

- Miben? - válaszolt de nem nézett a fiúra.

- Uhmm... Etikában. - válaszolta mire Onara-chan nemes egyszerűséggel leszart és meglökte Noya hátát jelezve, hogy fusson gyorsabban. Hah! Noya se tökéletes!

Tsukishima pár perc néma csönd után el ment és gyakorolt tovább velünk.

- Kageyama! Hé figyelj már ide! - integetett nekem a mandarin majd felugrott, hogy jobban lássam az arcát. A következő pár másodperc mintha egy lassított felvétel lenne, úgy forgott le a szemem előtt. A vörös pár pillanat erejéig egy magasságba volt velem.

Megint ez az érzés, mi ez? Lehet allergiás vagyok valamire mitől kavarog a gyomrom? Ahhh mi a szar ez?

- Na végre! Csak annyit akartam mondani, hogy verseny után találkozatnánk Kuroo-ékkal! - vigyorgott.

- Nekem oké rég láttuk már őket

- Uuuu nagyon izgatott vagyok - pattogott. Újra ez az érzés ezt nem hiszem el!

————————————————————
Onara

Egész edzésen Kageyama úgy bámult mint egy katasztrófa film főhősei az utolsó chilis konzervre. Nem tudom mikor van annak a kölöknek a szülinapja de nagyon remélem, hogy kap nyugi-tabit.

Nishinoya-kunt nagyon ki fárasztottam de ennek ellenére is zavarba ejtően lelkes volt.

Otthon Oikawa pulcsijában telefonoztam unottan.
Még akkor adta ezt oda mikor elfejtette a szülinapom ezért megraggatta az első dolgot amit meglátott.
Hát igen, Oikawa túl nagy egoista, hogy eszében tartsa bárki szülinapját is.

Olyan szinten unatkoztam, hogy konkrétan mindenkinek a storyát megnéztem ami elég szomorú mint valjuk be mert 276-embert követek. Aztán ez az üzenet jött:

Messenger:
Önt, Daichi Sawaruma felvette a következő csoportba: Karasuno🏐

Mi a szar Daichi?
————————————————————
Tanaka a következő becenevet állította be Hinata Onara számára: Oni-Boni

Oni-Boni: meghalsz.

Tanaka: Ne má' Onika ez tök aranyos!

Oni-Boni: Tanaka...

Tanaka: hm?

Oni-Boni: Számomra már halott vagy

Mandarin: Én a helyedben vigyáznék mert komolyan kondolja!
————————————————————
Idegesesen lecsaptam a telefonomat. Most nem volt erőm ehhez.

Csengettek. Hát ez? Ki csenget ilyenkor?

Az ajtóhoz botorkáltam és kinyitottam az ajtót. A kisírt szemű vörös arcú prüszkölő legjobb barátom fogadott.

Oikawa hátán egy hatalmas vörös hátizsák volt a kezében meg egy hatalmas IKEA zacskó.

- Jaj ne - vágtam le a dolgokat és erősen megöleltem. Oikawa le ejtette a zacskóját és a nyakamba borult. És sírt, olyan keservesen sír.

Csak álltunk az ajtó félfában és szorosan ölelkeztünk.

Istenem Oikawa...