Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

A Nekoma csapat

- Mit csináltál egész nap? - kérdezte Oikawa a matracán ülve.
- Elmentem pár cuccodért - húztam magamhoz a táskámat és kivettem belőle a cuccait - tessék!
- Köszi én nem tudtam volna vissza menni. - húzta el a száját.

- Kipakoltam neked azt a polcot nézd - mutattam a matracához legközelebbi szekrényhez. - Aztán átmentem egy régi barátomhoz.
- Kihez? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem ismered, de elmegy Tokióba hála nekem ha még áprilisban is ilyen gáz lesz a helyzet lesz egy lakásod.
- Köszönöm Onara-chan - ugrott fel és megölelt - Túl sokat teszel értem. - mondta.

————————————————————

Álmaimból az üvöltő csengőhangom keltett fel amit szitkozódva de gyorsan fel vettem nehogy felkeltsem Oikawát.

Csöndesen kisétáltam a szobából és csak akkor szólaltam meg.

- Ukai, elmondanád, hogy miért hívogatsz engem hat órakor?! - morogtam bele gyűlölettel a hangomban.
- Bocs de ez fontos. - mondta - Előbb be kéne menned a Nekomában. Nekem a srácokat kéne vinnem szóval te maradtál.
- Mi miért?
- Valamit la kéne beszélni a másik edzővel.
- Mi az ami ilyen sürgős?
- Én tudjam? 11-re legyél ott.
- Ukai...
- Hm?
- Amint meglátsz következőnek - vettem egy jó nagy levegőt, hogy levezessem a bennem lapuló idegességet. - Fuss.

És kinyomtam a telefont.

Vissza aludni már nem akartam így készítettem magamnak valami reggelit.

Kissé túl diadalittasan töltöttem ki magamnak a tejet konstatálva, hogy nyertem a köztem és Kageyama közötti versenyben (bár erről Kageyama nem tudott).

Miközben a müzlimet rágcsáltam a telefonomban megnyitott üres jegyzetfüzetre meredtem. Gyerünk Onara. Ez csak egy dal szöveg.

De nem. Nem voltam képes írni, még azt sem tudtam miről irtatnék. Nevetséges vagy Hinata Onara.

————————————————————

Mikor végre oda értem a Nekoma nevezetű sulihoz fáradtan kitámasztottam a bringámat.
Egy hatalmas Karasunos pulcsi volt rajtam ami minimum két mérettel nagyobb volt nálam de Sugawara azt mondta, hogy csak ez maradt.

A göndör hajam persze szállt mint a rohadt élet amit személyesen gyűlöltem így azt lapítgatva léptem be az iskolába.

Körülbelül 10 perc után végre megtaláltam a tornatermet.

Egy nagy ásítás után benyitottam a csarnokba ahol egy gyakorló csapat fogadott.

Annyiszor és annyiszor néztem már újra a meccsüket, hogy már nem láttam új arcot.

Amint megláttak engem mindenki lefagyott. Úgy meredtek rám mint a Harry Potter egy Hurcrux-ra.

- Hinata Onara? - Kérdezte meg a magas fekete hajú gyerek.
- Nem, Beyoncè a híres énekes. Vártok még más másod edzőt? - forgattam a szemem gúnyosan.
- Pont ahogy az az öreg Ukai mondta - jött elő nevetve egy öregember - szemtelen mint a nap.
- Haha de vicces - fintorogtam.
- Yamafumi Nekomata vagyok - mutatkozott be.
- Hinata Onara.

- Nem is tudtam, hogy annak a kis vörösnek pont te lennél az ikertestvére.
- Hogy érti, hogy "pont én"? - húztam össze a szemeim.
- Hallottam rólad kislány - mosolyodott el - sőt elég sok meccsedet is láttam. Zavarba ejtően tehetséges vagy pont úgy mint az öcséd. Csak egy kérdésem lenne. Hogy vagy ilyen gyors?
- Hogyan? - ért váratlanul a kérdés.
- Az összes liberónk lassabb nálad a pályán pedig ugyan olyan gyorsan futnak mint te de miért kelsz fel a földről és miért vetődsz ilyen gyorsan?
- Egyszerű. Nem félek. Nem érdekel mim törik el vagy be, nem érdekel, hogy talán az én vérem fogja újra festeni a termet. Amíg a labda a levegőbe van nem érdekel semmi.

Láthatólag tetszett neki a válaszom.

- Sokat erősödött veled a Karasuno. De vajon eleget?

Nem válaszoltam. Nagyon idegesítő ez a tata.

Éppen magamban taglaltam, hogy hogyan és mikor fogom megölni Ukait, majd valami a háttérbe kiszúrta a szememet.

- Hé te! Te ott a 4-es számban! - mentem el az edző mellet és a srác felé indultam. - Rosszul tartod a kezedet. Be van hajlítva így a labda fel fog repülni.

- Aranyos vagy - nevette el magát - de nem fog.

- Oké próbáljuk ki. Nem nyújthatod ki akkor. - mentem és elvettem a labdát. Az egész csapat minket figyelt. Kenma. A Kenma gyerek figyelme kell nekem.

- Meghúztad a kezed igaz? - nem kaptam választ. - Hát jó - sóhajtottam majd egy kosárérintéssel feljátszottam neki a labdát.

Vissza ütötte. Én is. Nem jól áll a gerince.

- Egy ütés.Háromig már nem fogod bírni. - mondtam.

Megint felütöttem. Vissza ütötte. Nem hinnék az emberek, hogy mennyire fontos az alkarérintés. Ha rosz fokban állsz az energiád akár 3-szorosával is gyorsabban csökkenhet.

Megint felütöttem most viszont már kicsit sem volt tökéletes az alkarérintése vagy egy méterrel mellém ment. Szerencsére gyorsan reagáltam.

Na ezt kapd ki Kenma. Ezt még a válogatottba tanultam.

Lábamat 10 fokkal feljebb fordítottam és a labda alá nyúltam vele. A labda pörögve elém repült én meg amilyen gyorsan tudva felugrottam és lecsaptam.

Ezt már nem tudta kivédeni.

————————————————————
Kenma

A-azta... e-ez elképesztő volt! Taketora megmozdulni sem tudott a meglepettségtől.

- Ha a kezedet így hajlítod be, akkor jobban bele hajolsz és sokkal gyorsabban fáradsz. - mondta a lány.

- Köszönöm - Taketora nagyon elszégyellte magát. - De ha ezt ilyen gyorsan észreveszed, fel is használhattad volna ellenünk.

- Tudom - vonta meg a vállát.

Nem sejtettem volna, hogy Shoyo-nak ilyen nővére lenne. Elképesztő.

- Ezek szerint eleget erősödtek. - mondta az edző majd elsétált.

- Hé! - szólt utána Onara-chan - mit kell megbeszélni? Miért vagyok itt ilyen korán?

- Ja semmi különös csak látni akartam az új másod edzőt.

- Te rohadék - indult neki de Taketora lefogta.

- Nem olyan mint a másik vörös. - nevetett Kuroo.
- Kicsit sem, de ugyanúgy elképesztő.

- Hé - bökte meg a vállam suttogva Kuroo. - Nézd! Szerintem Morisuke szerelmes - kuncogott majd a srácra mutatott. És tényleg. A fiú olyan csillogó szekkel szemekkel bámulta a lány, hogy az már engem hozott zavarba.

Ezt Onara-chan szerencsére nem látta mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy kiszabaduljon Taketora karjaiból és kifacsarja az edzőnket.

Ilyennek sem láttam még Mirosukét.

—————————
Heyy
Nem nagyon szoktam
a részek után írni de
azt szeretném kérdezni,
hogy nem jönnek a részek
túl gyorsan?

Ami azt illeti eléggé rá álltam
erre a könyvre és már szinte
az egészet kigondoltam és egy
nap képes vagyok több részt
is írni és amit kitalálok
azt próbálom a lehető legjobban
leírni (ez néhol sikerül néhol
nem).

Összegezve azt szeretném
megkérdezni, hogy álljak e rá egy
rendszerre és jöjjenek a részek
nagyjából ugyanolyan időközönként
vagy rakjam ki a részeket akkor,
mikor elkészültek?