Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

2 nap.

Holnap van a nap. Holnap van a tehetség bemutató. Reszketek. Ez normális? Gondolom...

Jelenleg futok. Mint az állat. Libero létemre lihegek mint egy hatvan éves nyanya, de hát egy gitár van a hátamon szóval valamennyit biztos az is számít.

Jézusom itt van a busz. El fog menni. Neeee az nagyon nem lenne most jó.

És elment az a kibaszott busz. Anyukáját mindenkinek aki ott ül basszus.

Buszsofőr azért még egy diadalittas vigyorral néz végig rajtam, mikor elhajt mellettem.

Anyját.

Hát... akkor futunk tovább.

————————————————————————
Hinata

Vidáman szökdécseltem Kageyama mellett és a kezét rángattam.

- Ne Hinata, így nem tudok normálisan menni - nyafogott Kageyama akinek a teste össze vissza vonaglott az úton hála nekem.
- Nem tehetsz az ellen, hogy boldog vagyok. - mondtam.
- Még sosem mentél ennyire vidáman edzésre - forgatta a szemét majd erősen maga mellé rántotta kezét, ezzel engem is.

Én kicsit lelassítva, de továbbra is boldogan sétáltam mikor aztán egyszer csak Kageyama elengedte a kezem és átkarolta a vállam.

Idegességemben Lehajtottam az ultra vörös fejemet és eszelősen a járdát bámultam.

- Na mostmár csendesebb vagy. - mondta Kageyama mire lassan felemeltem a fejemet és rá emeltem a tekintetem mire közelebb hajolt. - Na meg persze vörösebb is.

Ne.

Ne.

Túl közel. TÚL KÖZEL.

Paprika leszek.

- Azta ezt én csináltam? - kérdezte magától és még még közelebb hajolt.
- A-az utca k-közepén vagyunk... - hebegtem.
- És? - kérdezte és mélyen a szemembe bámult.

A fejem lassacskán már egyszínű volt a hajammal.

Kageyama végigsimította az arcomat majd (még) közelebb hajolt és megcsókolt.

Nem tudtam mit tegyek. Ez más volt mint az előző két csókunk. Ez most... igazi volt.

Egy kisebb nagyobb sokkot legyűrve félénken visszacsókoltam mire teste megremegett.

Kageyama lassan elhúzódott és rám vigyorgott.

- Ez tetszett. - mondta fülig érő szájjal majd lassan tovább sétált. - baj? - kérdezte meg félénken egy kis csönd után.

- Végülis együtt vagyunk szóval azt hiszem ez normális. - hadartam majd hirtelen a szemeim kikerekedtek mikor realizáltam, hogy mit mondtam.

Remegő testel néztem a meglepődött, kicsit piros Kageyamára és közben magamban fontolgattam, hogy miképp és hol fogom magam eltemetni.

- Szóval már együtt is vagyunk? - kérdezte nevetve.
- Sajnálom kicsúszott a számon. - magyarázkodtam.
- Ne - állított le. - jól hangzik ez a kifejezés. - nézett maga elé. - Együtt. - gondolkodott el a szón - Én meg Shoyo Hinata együtt vagyunk. - vigyorgott rám.

Én egy félénk mosollyal viszonoztam reakcióját és tovább sétáltam.

————————————————————————

- Onara-chan? - kérdezte Suga az öltözőben.
- Fogalmam sincs, azt mondta egy fél órája, hogy elindult. - értetlenkedtem.
- Lehet annyira izgul a holnap miatt, hogy elfelejtette. - szólt bele a beszélgetésbe Tanaka.
- Végülis Onara felejtős típus...
- Noya neked mondott valamit? - néztem hátra, hisz Noya meg Onara elég közel kerültek egymáshoz mivel mindketten nagyszerű liberók.

De nem. Nishinoya semmit tudóan megrázta a fejét.

- Kezdjük el az edzést hátha közben betoppan.

————————————————————————
Onara

Gyerünk! Már csak egy kicsi kell és ott vagyok!

Rohanok mint az állat és közben kisebb nagyobb káromkodásokat ejtek ki, mikor a hátamon lévő gitárom nekicsapódik valaminek.

Hirtelen csörögni kezdett a telefonom amit valahogy (én sem tudom, hogy) de sikerült felvennem.

- Ukai? - szóltam bele.
- Onara ide tolnád azt a rohadt seggedet edzésre? - kérdezte idegesen.
- Tudod azt próbálnám én is. - mondtam eszméletlenül lihegve. - Mindjárt ott vagyok - jelentettem be majd kinyomtam és futottam tovább.

Ha most a válogatottas edzőm látná a légző teknikám valószínüleg elmúlna szívrohamban. De mindegy is. Amit nem lát az nem is fáj neki.

Hirtelen megpillantottam az iskolánkat mire még gyorsabban kezdtem el futni.

Berohantam az ismerős épületbe aztán meg a tornaterem felé kezdtem sprintelni. Mikor a tornateremhez értem fogtam és szó be estem volna az ajtón, ha nem jobbról közelítem meg a termet és nem a kifelé nyílós ajtónak megyek neki.

Felkenődtem a kemény ajtóra, majd szédülve estem vissza a földre.

————————————————————————
Tsukkisima

- Hallottátok ezt? - kérdeztem és a jobboldali ajtóra meredtem.
- Mit? - kérdezte Ennoshita.
- Valami nekiütközött a falnak. Durván. - kezdtem el az ajtó felé sétálni.

Mikor oda értem szépen lassan kinyitottam mire a földön kócosan ülő Onara-chan fogadott.

Pár másodpercig a lány csak idegesen bámult rám szemével jelezve, hogy nagyon közel vagyok életem végéhez de nem érdekelt.

Kitört belőlem a röhögés. Onara gyilkoló tekintete ellenére is folytak a könnyeim a nevetéstől.

- Halott vagy Tsukki. Halott. - morogta a lány majd felállt és leporolta magát.

Idegesen trappolt be a tornaterembe én meg a nevetéstől könnyesen csuktam be az ajtót.

- Onara-chan te mentél neki az ajtónak? - lepődött meg Daichi.
- Elfelejtettem, hogy kifele nyílik oké? - fujtatta a lány.

Néhány ember kuncogni kezdett, de persze senki nem volt olyan bátor mint én.